Nagyot csattant a bilincs Vellai Györgyi és Vajda László kezén 2008. február 6-án, miután a Fővárosi Ítélőtábla meghozta jogerős ítéletét a kilencvenes évek végén bebukott Globex-csoport vezetői ügyében. A károsultak közül is sokan érezhették úgy: végre példásan lesújtott a törvény egy kiemelt gazdasági büntetőügyben. Az ítélethirdetés után a bíró vezetőszíjra tétette, bilincsbe verette, és azonnal a börtönbe vitette a vádlottakat. A kemény elbánás nemcsak őket, hanem az ügyben eljáró ügyvédeket is meglepte, Nehrer Péter bíró azonban úgy ítélte meg, van helye a szigornak, hiszen a cégvezető párost nemzetközi elfogatóparancs alapján hozták haza Németországból 1999-ben. A különös szigort az ítéletben is érvényesítette: gyakorlatilag helyben hagyta az elsőfokú bíróság által rögzített tényállást - csupán néhány ponton egészítette ki és pontosította azt -, de a büntetési tételeket jelentős mértékben súlyosbította: Vellaira hét-, Vajdára pedig hatéves börtönbüntetést rótt ki. A Nehrer Péter vezette tanács indoklása szerint ugyanis az elsőfokú ítélet túl enyhe volt: Vellai Györgyit eredetileg két év hat hónapra, Vajda Lászlót pedig egy év nyolc hónapra ítélték, miközben 59 kisbefektetőt károsítottak meg, továbbá 2,465 milliárd forint tűnt el, amiből egyetlen forint sem térült meg.
Idén január végén, csaknem egy évvel a jogerős ítélet kihirdetése után azonban az ügy újabb fura fordulatot vett: a felülvizsgálati eljárás keretében a Legfelsőbb Bíróság (LB) 2009. január 28-án az ilyen esetekben ritkán alkalmazott döntéshez folyamodott, és hatályon kívül helyezte a jogerős döntést, új másodfokú eljárást rendelt el, miközben - igaz, lakhelyelhagyási tilalom mellett - szabadlábra helyezte Vellaiékat, akik az új eljárásban szabadlábon védekezhetnek. Az indoklás lényege: az LB nem tartja kellően megalapozottnak a másodfokú ítéletet.
Két nézőpont
A Globex-ügy nagy kérdése a megközelítés volt. Az elsőfokon eljáró Varga Zoltán bíró inkább a megengedő megközelítést alkalmazta: "Sem az ügyészség, sem a bíróság soha nem bánt bűnözőként a vádlottakkal. Õk valójában a rendszerváltozás utáni gazdasági viszonyok, a kezdetleges szabályozás áldozatai" - hozta föl mentségükre szóbeli indoklásában Varga Zoltán, aki ezért éppen akkora börtönbüntetést rótt ki a Vajda-Vellai párosra, hogy az előzetesben töltött idő beszámítása miatt egyetlen napra sem kellett volna a börtönbe visszamenniük. A bíró szerint a Globex-céghálózat (cégközpont-holding, brókerház, befektetési alapkezelő, tervezővállalat, projektcégek) kiépítését nem bűnös szándék vezérelte, s azt is felemlítette, hogy "Budapest gazdagodott a Globex épületeivel". A hosszú távú ingatlanfejlesztéseket azonban rövidebb lejáratú forrásokból finanszírozták, ezért a csoport 1997-re kezelhetetlen likviditási válságba került, ami törvénytelen lépések sorozatának a megtételére késztette a vádlottakat; sajátjukként bántak a garantált extrahozam fejében rájuk bízott ügyfélpénzekkel, például a kisbefektetők megtakarításaival.
Vajdáék védekezése is arra épült, hogy ők jót akartak, csak hát hibáztak. Akkor sem szökni próbáltak, amikor külföldre távoztak 1999-ben, mindössze azért mentek Németországba az anyacéghez - ott fogták el őket -, hogy pénzt szerezzenek. Vellai szerint a bírósági eljárásban egyértelműen kiderült, hogy nem okoztak akkora kárt, amekkorát a rendőrség a nyomozás lezárásakor feltételezett. Sőt, mint hangsúlyozta, senkit sem ért volna veszteség, ha a különféle felszámolásokban nem herdálják el áron alul a Globex ingatlanvagyonát, aminek az értéke a csőd beálltakor, 1998 őszén szerinte összesen 17 milliárd forint volt. Ám ahhoz, hogy ebből pénzt lehessen kivenni, legalább ötéves fejlesztésre, ahhoz pedig további kölcsönökre lett volna szükség. (Más bebukott cégvezetőtől is hallottunk már hasonló érvelést, miszerint egy kis időre és még egy kis pénzre - egy-két milliárdra - lett volna szükségük ahhoz, hogy minden jóra forduljon.)
Ezek az érvek azonban Nehrer Pétert, a Fővárosi Ítélőtábla tanácsának elnökét nem hatották meg. Az ítélet indoklásában több ponton vitába szállt az elsőfokú ítélet indoklásával: nem tartotta enyhítő körülménynek a büntetlen előéletet, mondván, ez követelmény a vádlottak által űzött foglalkozásoknál, s az időmúlásra való hivatkozást is elutasította. Szerinte ugyanis a vádlottak több jogszabályba is ütköző, bonyolult bűncselekményeket követtek el, amelyek nehezen leleplezhetők. Felderítésük hosszú időt vesz igénybe, a gazdasági és könyvszakértői vélemények indokoltan nem készülhettek el rövid idő alatt, és a nyomozás, valamint a bírósági eljárás során felvonult több száz tanú kihallgatásához is idő kellett. A hézagos jogszabályokra hivatkozást azzal utasította el, hogy Vellaiék egyrészt viszonylag mezei köztörvényes bűncselekményeket követtek el a hűtlen kezeléstől a sikkasztásig, másrészt pedig éppen az átmeneti korszakra jellemző kusza jogszabályokat és joghézagokat keresték, s használták ki maximálisan. Arra a "mentő körülményre" pedig, hogy a főváros Globex-épületekkel gazdagodott, Nehrer Péter az alábbiakat mondta: "E körülményt csak akkor lehetne enyhítőnek tekinteni, ha a vállalatcsoport a beruházások során nem használt volna fel bűncselekményből származó vagyont (...) a nagyszámú sértett (...) vagyoni veszteségeit a legkisebb mértékben sem kompenzálja az a tény, hogy a Globex-csoport nagy értékű, luxuskivitelű ingatlanokat is felépített és eladott."
A kettő közül melyik megközelítés áll közelebb a valósághoz, és vajon mi az, ami kellően és megalapozottan bizonyítható? Vajon tényleg csak rossz üzleti döntések sorát hozták a cégcsoport vezetői, vagy több ügylet esetében bűnös szándék és rosszhiszeműség vezette őket? Hozzányúltak az ügyfelek pénzéhez, hogy a keletkező lyukakat betömjék, vagy egy idő után már maguk sem látták át a bonyolult holding működését? Egyszerű ügyeskedőkkel van dolgunk, vagy igazi szélhámosokkal?
Bűnbe fordulás
Tény: Vellaiék is tőkehiánnyal küzdő vállalkozásokat vezettek egy nagyon bizonytalan és átalakulóban lévő gazdasági környezetben, ahol a jogszabályok kijátszásával, ügyeskedve lehetett egyre jobb és jobb eredményeket felmutatni. Bár a birodalomépítés lázas első éveiben valóban nem a rossz szándék vezette őket, hanem az építkezés és a terjeszkedés gondolata, egy idő után látniuk kellett, hogy lufit fújnak. E helyzetben az előre-menekülést választották, s ezzel a vesztükbe rohantak. Az ingatlanfejlesztéstől az értékpapírügyletekig szinte mindennel foglalkozó Globex-birodalom üzleti körökben már a kilencvenes évek közepére elhíresült azzal, hogy nem szeretnek fizetni: a cégnél folyamatosan voltak kifizetetlen számlák, az adósságot maguk előtt görgették, miközben próbálták valahogy a hiányt betömködni, a bankok meg egyre bizalmatlanabbak lettek velük szemben, és nem hiteleztek nekik. Ekkoriban kezdték alkalmazni a cégnél az úgynevezett csepegtetős technikát: ahol a legjobban szorult a kapca, ott részben fizettek, majd a tartozás átütemezését kérték. A Globex fizetési moráljából Puszika, a Fővárosi Állatkert oroszlánkölyke is kapott ízelítőt. Egyre terebélyesedő vállalatbirodalmát ugyanis vele reklámozta a Globex, ezért 1995 szeptemberében az akkor alig négy hónapos kisoroszlán eltartását a cég vállalta; aztán először pénzügyi nehézségekre hivatkozva nem fizetett, majd a szerződés módosítását kérte. Az állatkert vezetői ekkor közölték: a cég Királyhágó téri székházába szállítják az állatot - ketrec nélkül.
A Globex Holding egyébként az általa diktált hihetetlen növekedési tempót a szakértők szerint 1997-ig tudta kordában tartani. Akkor kezdett több olyan beruházásba, amelyek később a vádirat részét képezték (Kútvölgyi Kft., Hotel Rózsadomb), és amelyekről többen azt mondták, hogy ez volt az a pillanat, amikor "a dolog szándékos rosszhiszeműségbe fordult". És ezek voltak azok az ügyletek is, amelyek finanszírozásához már részben a kisbefektetők, részben pedig a Globexnél ügyfélként jelentkező önkormányzatok vagyonához, részvényeihez is hozzá kellett nyúlni. Ezek voltak azok az ügyletek, amiknél a botrány kipattant, és a rendőrség nyomozni kezdett: közel tízmilliárd forintot kerestek, s végül csaknem 2,5 milliárd eltűnéséért sikerült vádat emelni, összesen tíz vádpontban.
Ezek között kettő olyan is akadt, amelyek ellentmondtak annak a jóhiszemű feltételezésnek, miszerint a Vajda-Vellai páros a körülmények áldozata: egy nem túl bonyolult magánokirat-hamisítási ügy és egy szimpla hitelezési csalás. Az első ügyletsorozatra 1998 márciusában került sor: akkor, amikor az újabb kötvénykibocsátási terv miatt az előző évi mérleget kellett rendbe hozni, s a vállalatot legalább papíron megszabadítani az egyre fenyegető mértékű adósságállomány egy részétől. Így a Globex Brókerház megállapodott egy kis kft.-vel, hogy átad nekik 3,3 milliárd forintnyi adósságot, cserébe pedig részvényeket kap. Csakhogy maga az ország, amelyben a részvényeket "kibocsátották", nem létezett: az adósság fejében megvásárolni kívánt értékpapírok ugyanis a "Vének Tanácsa" által kormányzott "Melchizedek Köztársaság"-ban bejegyzett társaságok papírjai voltak. (A "Melchizedeki Uradalom" honi karrierjéről részletesen lásd: A kishalak is megeszik, Magyar Narancs, 2004. október 7.) A másik, ugyancsak jól átlátható tranzakcióval pedig tankönyvbe illő csalást követtek el: ugyanarra az ingatlanra, ugyanarra a projektre két banktól egyszerre vettek fel hitelt, gondolván, hogy a beruházás bevételeiből valószínűleg mindkét kölcsönt vissza tudják majd fizetni.
Jelkép és valóság
E két ügyletet viszonylag egyszerűen bizonyította a hatóság. Kevesebb sikerrel járt viszont a nagy értékre elkövetett sikkasztásnál: a fővárosi XI. és a XII. kerület, valamint a soproni önkormányzat helyezett el a Globex brókercégénél nagyobb összegű értékpapírt, a cégcsoport bukása után pedig mindannyian futottak a pénzük után. Bár a forgatókönyvek hasonlóak voltak, a bizonyítás mégis csak egy esetben, a XI. kerület ügyében sikerült. Sopronhoz köthető a Vajda-Vellai páros ellen felhozott különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelési ügyek legnagyobbika is. A Hotel Rózsadomb ügyében azzal vádolták őket, hogy a botrány kirobbanásakor a soproni önkormányzat haragjának lecsillapítására úgy engedték át a szállodát építő rt.-ben meglévő résztulajdonukat az önkormányzatnak, hogy arról nem született társasági döntés, nem egyeztek meg előzetesen a társtulajdonos Hunguest Rt.-vel. A Rózsadomb Duna felőli oldalán, az egykori SZOT-üdülő átalakításával megálmodott, csodálatos panorámájú szálloda a Globex bukásának egyik jelképe lett: annak a szimbóluma, hogy a cégcsoport élén Vellaiék elveszítették a realitásérzéküket, és a teljesítőképességüket többszörösen meghaladó beruházásokba fogtak. Csakhogy a bíróság előtt a Hotel Rózsadomb-ügyében sem sikerült bizonyítani Vellaiék bűnösségét.
"A legsúlyosabb vád a soproni portfólió elsikkasztása volt, de ebben Nehrer sem tudott semmit tenni" - foglalta össze az ügyet jól ismerő egyik ügyvéd a tanulságot, aki szerint Vellaiék mégis "valahol Sopronért" kapták a több évet. Szerinte a másodfokú bíró a számára jogszerűen megadatott és kijelölt mozgástéren belül maradva döntött feltételezhetően úgy, hogy a szigorúbb fellépést választja Vellaiékkal szemben. Míg Nehrer indoklása szerint már az elkövetéskor 2-8 év közötti szabadságvesztéssel volt büntethető a sikkasztás bűntette - illetve Vellai Györgyi esetében még a hűtlen kezelés, a csalás és a magánokirat-hamisítás vádja is súlyosbította a helyzetet, amely a halmazatra tekintettel összesen 12 évet is kóstálhat -, addig a Legfelsőbb Bíróság megkérdőjelezte még azt is, hogy a másodfokon eljáró bíró valóban belül maradt-e a neki kiszabott kereteken, vagy túlterjeszkedett rajtuk. Az LB állásfoglalása szerint újra meg kell vizsgálni másodfokon az úgynevezett elkövetői minőséget is: vagyis azt, hogy mely cselekményeket lehet tettesként, illetve bűnsegédként elkövetettnek minősíteni; ráadásul egyes esetekben törvénysértőnek látta a bűnösség megállapítását, ezért újra kell vizsgálni azt is, hogy a volt Globex-vezetők valójában mekkora kárt okoztak. Ha a megismételt eljárás után enyhébb lesz a bűncselekmények minősítése, akkor mérsékelni kell a kiszabott büntetéseket is.
A LB tehát kiemelten kezelte az ártatlanság vélelmét, azt, hogy csak egyértelműen bizonyított bűncselekményekért lehessen sokévnyi börtönt kapni. Ez fontos dolog. De legalább ennyire fontos volna, hogy a rosszhiszeműséget, a jogszabályi hézagok tudatos és másoknak kárt okozó kijátszását valamiképpen a bíróságok számára is elfogadhatóan lehessen bizonyítani a büntetőeljárásban; hogy azok, akik így tesznek, ne úszhassák meg a felelősségre vonást egy-két évnyi előzetessel.
