A gyűlöletre izgatás kriminalizálásával legutóbb 2003 decemberében, a Bárándy Péter vezette Igazságügyi Minisztérium javaslatára próbálkozott az Országgyűlés, miután ifj. Hegedűs Lóránt emlékezetes zsidózása, majd büntetőpere után végképp világossá vált az efféle magatartás büntetlensége. A szocialista és a fél szabaddemokrata frakció támogatásával elfogadott törvénymódosítást azonban az Alkotmánybíróság (AB) egyhangú határozatával megsemmisítette. A testület először 1992-ben fogalmazta meg, hogy a véleménynyilvánítás, függetlenül annak tartalmától, alkotmányos védelem alatt áll - kivéve gyűlöletre uszítás esetén, azaz ha fennáll a köznyugalom megzavarásának közvetlen és nyilvánvaló veszélye. Ezen álláspontját csak 2000-ben, az önkényuralmi jelképek tiltását vizsgálva árnyalta (a történelmi tapasztalatokra hivatkozva elfogadhatónak tartotta a szólásszabadság szigorúbb korlátozását), de 2004-ben, a fenti jogszabály-módosítást elemezve visszatért korábbi álláspontjához. Azt viszont mégsem zárta ki, hogy a törvényhozás valamilyen büntetőjogi eszközzel gondoskodjék a közösségek méltóságának védelméről.
A múlt héten hat szocialista parlamenti képviselő ismét olyan javaslattal állt elő, amely e védelmet a Btk. módosításával véli elérhetőnek. Indoklásukban az alkotmánybírósági intelmek figyelembevételére hivatkoznak, így a módosítás
legfőbb újdonsága,
hogy a gyalázkodást már nem a Btk. közrend elleni bűncselekmények fejezetében, hanem az emberi méltóság megsértését szankcionáló, személy elleni bűncselekményeknél helyeznék el. A javaslat parlamenti támogatottságáról e pillanatban keveset lehet tudni, de az egyik benyújtó, a szocialista Bárándy Gergely nyilatkozataiban - nyilván az SZDSZ esetleges vonakodását is számításba véve - a "KDNP-től érkező kedvező jelzésekre" utalt. Ám ha megszavazzák, akkor a módosítás minden bizonynyal ismét az AB asztalán landol.
A verdikt pedig megint azon fog múlni, hogy a bírák a mocskolódással elért megfélemlítést és méltóságsérelmet tartják-e olyan veszélynek, amellyel szemben szükség lehet a szólásszabadság korlátozására, vagy - az Országgyűlés korábbi álláspontjával ellentétben - nem gondolják, hogy az állam válogathat a vélemények között, így kifejezve a sértett csoportok melletti kiállást. Mindenesetre a 2000-es határozat zárvány jellege az első verziót valószínűsíti, és az AB egyébként is hajlamos a konzisztens döntéshozatal látszatához ragaszkodni (lásd múlt heti számunk Ítéletei csapdájában című írását).
A büntethetőség körének megfelelő szűkítésével ugyanakkor valóban nem elképzelhetetlen megtalálni azt a vékony sávot, ahol a gyalázkodás büntetőjogi szankcionálása még összeegyeztethető a szólásszabadsággal. Erre tett például konkrét kísérletet Sajó András egyik tanulmányában (Fundamentum, 2004/4.). A jogászprofesszor "elvi indíttatású pedagógiai optimizmusnak" vélte az alkotmánybírák azon kiindulópontját, hogy a szabad társadalomban a mégoly szélsőséges nézetek hangoztatása is védendő, mert csak a szinte teljesen korlátozás nélküli vita erősíti a toleranciát, nevel nyitott és autonóm polgárokat. Nem látta igazoltnak, hogy az "indul a vonat Auschwitzba" kezdetű rigmusok és a rasszista nézetek szabadversenye hozzájárul a társadalmi problémák megoldásához. A szélsőséges gyűlöletkeltés a tapasztalatok szerint éppen hogy torzítja a társadalmi diskurzust, és a szólásszabadság ellen hat, ha a megfélemlítő szólás másokat elhallgattat. Összességében tehát a némileg homályosan megragadott "köznyugalom megzavarása" mellett a méltóság megsértése is okot adhat a büntetőjog bevetésére, mert ha a gyűlölködők "például az adott közösséghez tartozók alsóbbrendűségének hiedelmét kényszerítik a csoportra, akkor helye van a fellépésnek, beleértve az állam fellépését is". Sajó javaslata szerint - az önkényuralom áldozatainak sajátos érzékenységére tekintettel - a faji, nemzeti, etnikai kisebbségek becsmérlését, e csoportok jogfosztásának helyeslését pénzbírsággal sújtható szabálysértéssé kellene tenni, kivéve, ha az elkövető maga bizonyítja, hogy tettével nem kívánt személyeket vagy közösségeket méltóságukban megalázni és megfélemlíteni. Halmai Gábor alkotmányjogász is úgy vélekedett a Narancs kérdésére, hogy az AB a köznyugalomra dolgozta ki a közvetlenségi tesztet, egy másik jogtárgy - az emberi méltóság - védelme esetén mérlegelhet másképp; de csak a tényállás megfelelő szűkítésével van esély arra, hogy a jogszabály az alkotmányossági körön belül maradjon.
Márpedig e szűkítésnek nyoma sincs, sőt. A 2003-as módosítási kísérlet szerint "aki nagy nyilvánosság előtt az emberi méltóságot azáltal sérti, hogy mást vagy másokat nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozás miatt becsmérel vagy megaláz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". A mostani javaslat ezzel szemben: "Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzettel vagy a lakosság egyes csoportjaival, így különösen nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporttal kapcsolatban olyan kifejezést használ vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a csoport tagjainak becsületét csorbítsa, avagy emberi méltóságát megsértse, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Ugyanígy járna el azzal szemben, aki mindezt "testmozdulattal" követné el. Egy ilyen törvény alapján valószínűleg a teljes magyar sajtó lehúzhatná a rolót, de leültethető lenne bárki, aki nagy nyilvánosság előtt a "primitív Fradi-szurkolók", "rasszista bírók", "korrupt orvosok" vagy bármilyen ehhez hasonló kifejezéssel él.
Ha az alkotmányőrök továbbra is úgy vélik, az ő joguk eldönteni, hogy
az állam ne bántsa
a szélsőséges nézeteket (mert az állam egy ilyen lehetőség esetén képes túlzásokba esni), akkor is ott vannak a magánjogi lehetőségek; a testület egyébként rendre kifejezetten ajánlgatja is a kártérítés intézményét. Ennek még határozottabb is lehet a visszatartó ereje, ráadásul nem adná meg a gyalázkodónak azt a lehetőséget, hogy az állam által üldözött mártír szerepében tetszelegjen (amúgy Sajó András javaslata is ezért tartalmazott enyhe szankciót, és ezért fordította meg a bizonyítási terhet). A közösségek sérelmére elkövetett becsmérlést és gyűlölködést azonban jelenleg nem lehet polgári peres úton visszaszorítani. Noha a polgári törvénykönyv (Ptk.) a becsület és az emberi méltóság megsértésére a bírósági megállapítástól a kártérítésig tartalmaz szankciókat, a kialakult bírói gyakorlat a közösség tagjaként ért egyéni sérelemnél nem teszi lehetővé ezek alkalmazását: csoportok elleni gyűlöletkeltés miatt benyújtott keresetek elbírálását formai okból, a csoport tagjának perbeli legitimációját hiányolva elutasítják.
Az ilyenkor hivatkozott joghelyek, a Polgári Kollégium 13. számú állásfoglalása és a Ptk. 85. §-a emlegetése viszont meglehetősen önkényes. Az előbbi annyit mond ki, hogy sajtó-helyreigazítást az kérhet, akire a sajtóközlemény név szerint utal, vagy akinek a személye a közleményből valamilyen más módon felismerhető - a bíróságok azonban az egyébként sem kötelező állásfoglalást kiterjesztően értelmezik, a sajtó-helyreigazításokon kívül minden személyiségi jogsérelemre alkalmazzák. A másik hivatkozás szerint a személyhez fűződő jogokat csak személyesen lehet érvényesíteni, de ez minden bizonnyal csak annyit akar jelenteni, hogy olyan ne pereljen, akit nem ért sérelem. Ez a gyakorlat világosan megmutatkozott, amikor Ádám György 2003-ban keresetet nyújtott be ifj. Hegedűs, majd később a Hegedűs cikkét közlő lap felelős szerkesztője ellen: az első esetben az elsőfokú bíróság eltiltotta ugyan a lelkészt a további jogsértéstől, de a további szinteken és a másik ügyben minden ítélet elutasította a jogászprofesszor közvetlen érintettségét.
Annyiban mindenképpen érthető a bíróságok eljárása, hogy az első ezzel ellentétes, jogerős ítélet után elszabadulhat a pokol, és egy tévéhíradó vagy akár egy lakógyűlés után a minősítettek indulnának perelni; ráadásul a bírói döntésekhez hiányoznak a jogos kérelmeket meghatározó mankók. Abban viszont nincsen egyetértés, hogy a kialakult helyzetben
mi a teendő
A jogértelmezés alapjában bírói feladat, de a Legfelsőbb Bíróság (LB) látványosan nem kíván jogegységi határozatot hozni; kétségtelen: az ítélkezés (ideértve az LB végzéseit is) az említett egy határozatot leszámítva egységes (mondhatni, egységesen rossz). Lomnici Zoltán főbíró tavaly nyáron mindenesetre átpasszolta a kérdést az AB-nak, hogy a Ptk.-t értelmezve ugyan mondanák meg, vajon perelhet-e a közösség megsértéséért a közösséghez tartozó személy. Döntés még nincs, és egyáltalán nem biztos, hogy az alkotmánybíráknak lesz érkezése a jogértelmezésre, ugyanis azt - ha nagyon akarták volna - a Btk.-szigorítást elutasító 2004-es határozatukban már megtehették volna. Ehelyett azonban beérték annak jelzésével, hogy bizony tisztában vannak a kialakult bírói gyakorlattal, és a jogrendszer egyébiránt fejleszthető.
A patthelyzet feloldására alkalmas volna a jogszabály megváltoztatása, egyértelműsítése, de a jelek szerint a jogalkotás sem érzi magáénak a feladatot. (Ádám György egy cikkében ezenkívül a szerinte jogellenesen eljáró bírók felelősségre vonását is elképzelhetőnek tartja.) Az igazságügyi tárca 2004-ben még előállt a közösség nevében történő igényérvényesítés bevezetésével, de politikai akarat hiányában az új Ptk. tervezetében erről már nincs szó. Az új magánjogi kódex indoklása ugyanakkor segít az idevágó passzus és a kollégiumi állásfoglalás helyes értelmezésében, amikor is kifejti, hogy a jelenlegi szabályok alapján igenis van lehetőség a konkrét címzés nélküli sértettek fellépésére. A lehetséges visszaélések elkerülésére a tárca a gyűlöletbeszéd felismeréséhez is ad tippeket: a magatartás egy közösség ellen irányul, a személynek és a csoportnak arra a közös tulajdonságára vonatkozik, amely a csoporthoz tartozás révén az ember személyiségének lényegi tulajdonsága (például vallási meggyőződés, nemzeti-etnikai hovatartozás), illetve a közösséget ért sérelem "átsugárzik" az egyénre. Hogy ezzel azután tudnak-e vagy akarnak-e a bíróságok bármit is kezdeni, kétséges. Arra sincs válasz, hogy ki perelhetne. Érdekképviselet, vagy bárki? Ha akárki, akkor hogyan kellene igazolnia a közösséghez tartozást? Kártérítésért (amit egyébként a tervezet sérelemdíjra cserélne, tehát a hátrány bekövetkeztét sem kellene a felperesnek bizonyítania) mindenkinek külön kellene keresetet benyújtani?
A jelenlegi állás szerint tehát ha konkrét személyt aláznak porig, akkor ő a Btk. becsületsértés vagy rágalmazás tényállásai alapján magánindítvánnyal elérheti, hogy az elkövetőt pénzbüntetéssel vagy akár egyéves börtönnel büntessék, illetve polgári úton többek között kártérítést is kérhet. Ellenben ha egész közösségeket pocskondiáznak, akkor a magánjog tehetetlen, a büntetőjog pedig mindaddig kivár, amíg az indulatok elszabadulása közvetlenül erőszakkal nem fenyeget. A múlt héten az uniós igazságügyminiszterek hat év után elfogadták azt a kerethatározatot, amely a tagállamoknak előírja a faji, származási vagy vallási alapon megnyilvánuló gyűlöletkeltés, illetve az erőszakra való felbujtás büntetőjogi üldözését, kivéve azon országokat, ahol az alkotmányos tradíciók ezzel ellentétesek. Nos, ezek volnánk például mi. És a Btk. most tervezett módosításának sincs túl sok esélye.
