Újra Gyurcsány Ferencet választották meg a DK elnökének

  • narancs.hu
  • 2025. január 22.

Belpol

Meglepődött valaki?

„A DK az egyetlen parlamenti párt, amelyben nem kongresszusi küldöttek szűk köre választja meg a pártelnököt, hanem a teljes párttagság. Az erről döntő online pártszavazáson valamennyi szavazati jogú párttag részt vehet.  Idén - mivel az elnök kétéves mandátuma lejárt - az elnököt megválasztó pártszavazás 2025. január 10. és január 20. között került megrendezésre.  A választás, illetve az azt megelőző jelölés szabályai nem változtak, minden az Alapszabálynak megfelelően, a korábbi tisztújítások rendje szerint zajlott.

A Pártszavazási Bizottság a beérkezett szavazatokat összesítve megállapította, hogy a párt tagjai 97%-os többséggel Gyurcsány Ferencet választották meg a párt elnökének. A DK Alapszabálya szerint a párt alelnökeit, elnökségi tagjait és egyéb tisztségviselőit a párt február 2-án tartandó tisztújító Kongresszusa választja meg. A Kongresszuson Gyurcsány Ferenc újraválasztott pártelnök is nyilvános beszédet fog tartani” – írja közleményben a DK. 

A tavaly nyári összevont választásokon elért kudarcos eredmény után sokakban felmerült, hogy Gyurcsány Ferencnek át kellene adnia a stafétát másnak, de ő végül nem döntött így. Ahogyan arról lapunk beszámolt, a jelenlegi elnöknek több kihívója is akadt, minek után átírták a választási rendszerüket. Gyurcsány leghangosabb kritikusa 30 éves Abd El Rahim Ali, a DK józsefvárosi szervezetének elnöke volt, akire viszont decemberben rendőrt hívtak

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.