Idén is a szülőktől kér anyagi támogatást a Madách Imre Gimnázium

  • narancs.hu
  • 2025. január 22.

Belpol

A bejövő összeget festésre, felső ablakok és üvegfal tisztítására, parkettacsiszolásra fordítanák mások mellett.

 Idén is a szülőktől kér anyagi támogatást a budapesti, állami fenntartású Madách Imre Gimnázium alapítványa. Egyebek mellett az osztálytermek korszerűsítésére és a tanári többletmunka kifizetésére van szükségük segítségre – olvasható abban a közleményben, amelyet a minap tett közzé az Alma Mater Madách Imre Gimnázium Alapítvány leköszönő elnöke.

A Népszava beszámolójában emékeztet, Mészáros Csaba 24 évig volt a Madách igazgatója, tavaly augusztus végén azonban a Belügyminisztérium (BM) azonnali hatállyal felmentette, miután a gimnázium tantestülete közleményben jelezte: a jogszabályok adta keretek között engedélyezni fogják a diákok tanórai mobiltelefon használatát. A BM ezt ellenszegülésként értelmezte, sokak szerint alaptalanul.

A közlemény felidézi, már 2022-ben is a szülők segítségét kérték, lehetőség szerint havi 8 ezer forint támogatással. A kért összeget idén havi 3 ezer forintra csökkentették; a pedagógusok átlagbére emelkedett, az iskola korszerűsítésében is egyre nagyobb a tankerületi részvétel, de a volt igazgató szerint „ez nem éri utol a hosszú évek amortizációját”.

„A következő tanévtől pedig mi is nagyrészt az államtól várjuk a méltányos bérezést és az iskolai környezet megújítását. A XXI. századot”

– fogalmazott.

A szülők által befizetett összegek 20 százalékát „a tanulási környezetet érintő amortizáció lassítására” – festés, felső ablakok és az üvegfal tisztítása, parkettacsiszolás –, a tanulói és tanári terek élhetőbbé tételére, fontos eszközök államilag nem támogatott beszerzése fordítják. Támogatják a rászoruló tanulókat is, de a szülők által befizetett összegekből egészítik ki a higiénés-, fénymásolópapír és a hiányzó sportszerszükségletet is.

A volt igazgató további 20 pontban sorolja, milyen iskolai tevékenységeket, tanári többletmunkákat tudnak csak külső anyagi támogatással elvégezni: ide tartozik egyebek mellett az országos versenyekre, nyelvvizsgára való felkészítés, a felügyelet helyett a tanulók haladását biztosító szakszerű helyettesítések biztosítása, erdei iskola, nyári táborok, külföldi tanulmányutak szervezése, az iskolai könyvtár fejlesztése, a munkaidőn túli tanári továbbképzések honorálása, számolt be a lap. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.