Vágó Istvánnak elege lett: bojkottálja az ATV-t

  • narancs.hu
  • 2020. június 15.

Belpol

A DK-s politikus azt nehezményezte, hogy az ellenzéket „ütötte” az ATV, ahelyett, hogy a kórházkiürítés tényével foglalkoztak volna.

„Na, most lett elegem” – kezdi Facebook-bejegyzését Vágó István, melyben bejelentette, hogy nem kíván tovább szerepelni az ATV műsoraiban.

A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja a Heti Napló vasárnapi adásán háborodott fel, amelyben az egyik riport a Németh Athina-ügyről szólt. Vágó úgy véli, az „álmentős” történet eltakarja a valóban megtörtént tragikus eseteket, amelyek a kórházi ágyak erőszakolt és hirtelen „felszabadítása” miatt álltak elő.

Mint írta: „Ma este a Heti Napló Sváby Andrással legütősebb anyaga végig az MSZP videóján szörnyülködött, ide keverve a 2013-as bajai álvideót (mely valóban álvideó volt, amennyiben ott előre megírt szerepet játszott az összes résztvevő, míg Korózs Lajos azt mutatta be, amit a magát mentősnek mondó elmesélt, ilyen értelemben tehát nem volt álvideó), de szerepelt benne Demeter Márta szerencsétlen esete a ciprusi honvédségi géppel, valamint Szabo Tímea parlamenti felszólalása is, melyben – többek között! – ugyancsak hivatkozott Németh Athina adataira, melyeket azt megelőzően hazai és külföldi orgánumok egyaránt átvettek. Svábyék egész anyaga arra futott ki, hogy ez az ellenzék alkalmatlan az ország vezetésére. Meg kell vallanom, ügyes anyag volt, a propagandamédia meg is nyalná mind a tíz ujját, ha ők csinálták volna".

A DK-s politikus azt nehezményezte, hogy az ellenzéket „ütötte” az ATV, ahelyett, hogy a kórházkiürítés tényével foglalkoztak volna. Felháborodottságának hangot adva közölte egy ideig nem szerepel az ATV műsoraiban.

Vágó István

Na, most lett elegem. Egy ideje posztolgatok arról, hogy helyes-e, ha az "álmentős" történet eltakarja a valóban megtörtént tragikus eseteket, melyek a kórházi ágyak erőszakolt és hirtelen...

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.