Hetekkel ezelőtt indult a kormánypárt lapjában, a Magyar Időkben az a cikksorozat, amely a Kinek a kulturális diktatúrája? címet kapta, és azt célozza, hogy bebizonyítsa: a harmadik kétharmad időszakában is vannak olyan állami, kulturális intézmények, ahol a „balliberális” erők domináns helyzetben vannak. Hiába cserélték le 2010 után az intézmények vezetőit, azok behódoltak a liberális íróknak, költőknek, művészeknek.
A kultúrharc napról napra fokozódik, legutóbb már arra is kitért a lap szerzője, hogy még a könnyűzenében, a celebek világában is ballib túlsúly van. Közben erre rácsatlakozott a többi állami pénzből működő kiadvány is.
A szintén megtámadott Parti Nagy Lajos a Magyar Narancs múlt heti számában azt mondta erről a kultúrharcról: „Tán annyiban új szint, hogy régi. Hogy szinte szó szerint megidézi a náci idők és a sztálini béketábor, az ötvenes évek elejének retorikáját.”
Parti Nagy kultúrharcról és félelemkeltésről: „Leszólt a polgármester, hogy az állásával játszik”
A kultúra mégsem valami vonat, amit a fővasutas egy mozdulattal átállít a másik irányba – mondja a költő, akit a hatalom a nagy kultúrháborús igyekezetében személyében is megtámadott. Ízelítő a Magyar Narancs friss számából. MN: Ha a kánont nem is lehet a feje tetejére állítani, a hatalom valameddig elmehet az átformálásában, és képes létrehozni látszatokat, például annak látszatát, hogy Esterházy nem jelentős író.
Mi az új és a régi? Vajon ön ráérez, melyik melyik? Vajon a Magyar Időkből vagy a Szabad Népből vettük a következő idézeteket? Tippeljen (kattintson a kvízért és töltse ki)!
Mindegy neki, hogy kit szolgál (…); a legmegfelelőbb, ha mind a kettőt, mert az több pénzt jelent s több lehetőséget a kártevésre.
➔
