Valószínűleg még gördülékenyebben fog menni a központi üzenetek eljuttatása, ha megalakul az a médiaholding, amin a Fideszhez közeli emberek dolgoznak. Mi is beszámoltunk róla, hogy a 444.hu szerint jövő hónaptól átalakítások várhatók a kormánypárti médiában: vége lesz a párhuzamos tulajdonlásoknak, és a legtöbb kormánypárti tévécsatorna, rádió és lap egy holding alá tömörül.
Orbán elégedetlen a kormánypárti médiával, szeptembertől nagy változtatásokra készül
Médiaholding épül. A 444.hu számolt be arról, hogy szeptembertől nagy változások jönnek a kormánypárti médiabirodalomban. Véget érnek a párhuzamos tulajdonlások, és elvileg egy óriási médiaholdingba tömörülnek a kormányközeli lapok, rádiók és tévécsatornák.
Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely elemzője szerint azonban a médiaholding megalakítása elsősorban nem a tartalom koordinálásáról szól. „A választások után lehetett arról hallani, hogy finanszírozási problémák vannak, a kormánypárti média túl sokba kerül. Látszólag persze korlátlan a pénz, de valójában már nagyon sok éhes szájat kell etetni, nagy a klientúra, és mivel a kormánypárti média nem versenyképes, minden terméket az államnak kell eltartani” – mondja a kutató a Narancs.hu-nak, aki szerint a médiaholdinggal a gazdasági racionalizálás lehet az elsődleges cél.
Volt már ilyen. A szocializmusban
Az alakuló médiaholdinghoz hasonló kiadó már korábban is létezett Magyarországon: a szocializmus idején. Bár akkoriban két nagy lapkiadó vállalat működött, a Hírlapkiadó Vállalat és a Lapkiadó Vállalat. Korábban ugyan volt több lapkiadó, de a szocialista sajtóirányítás 1965-ben hozzákezdett a profiltisztításhoz, melynek eredménye lett a korábbinál jóval kevesebb kiadó. Az átvétel meglehetősen egyszerűen zajlott: a kiadóknak át kellett adniuk a lapjaikat.
A Hírlapkiadó Vállalat volt a párt kiadója, amely megyei kiadóvállalatokat is fenntartott, a Lapkiadó Vállalat pedig államinak számított, bár a pártállamban ennek tulajdonképpen csak formális jelentése volt. Az, hogy a lapok jelentős része e két kiadó alá tartozott, azt is szolgálta, hogy a keresztfinanszírozás működni tudjon, vagyis a veszteséges lapokat is életben lehessen tartani. A Hírlapkiadó Vállalat nyereségét például a Népszabadság termelte ki, ebből tartották el a ráfizetéses lapokat.
| ||
A két nagy kiadó, a Hírlapkiadó Vállalat és a Lapkiadó Vállalat „központosított újsággyárként” működött, elsődleges feladatuk nem a piaci folyamatokhoz való igazodás, hanem a propagandafeladatok ellátása és a lakosság irányított információkkal való ellátása volt. A kiadók vezetőinek ehhez kellett a lehető legjobb formátumot megtalálniuk, az 1950-1970-es években újonnan indított médiumokkal például a különféle, politika iránt kevésbé vagy másként érdeklődő társadalmi csoportokat igyekeztek elérni.
A rendszerváltás persze a lapkiadókat is érintette: amikor 1989 után már nem volt ott mögöttük az állam, a piaci viszonyok között kellett volna helytállniuk. Ez kevéssé ment, a ’89-ben Pallasra átkeresztelt Lapkiadó Vállalat például évekig próbált fennmaradni, ám ez nem sikerült, a vállalat már 1994-ben végelszámolás alá került, de csak 2002-ben kezdődött meg a felszámolása. A korábban pártvállalatként működő Hírlapkiadó 1990-ben került állami tulajdonba, igaz, akkoriban már csak kevés lap tartozott a céghez.
Liszkay is itt kezdte
Nem mellékes, hogy már a rendszerváltás után, de a vállalatnál tevékenykedett Liszkay Gábor is, aki elvileg az alakuló médiaholding szakmai irányításáért felel majd: a Mediaworks vezérigazgatója 1989-ben került az akkor már Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalathoz, melynek Liszkay 1994-ben lett a vezetője. Liszkay volt az, aki 1994-ben, az országgyűlési választások két fordulója között vezérigazgatóként 200 millióért adta bérbe a Magyar Nemzetet, az Esti Hírlapot (a magát bulvárlapként definiáló napilap 1996-ban megszűnt) a Simicska Lajoshoz tartozó Mahirnak.
De a Lapkiadó Vállalatnál dolgozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetője, Karas Mónika is, aki 1985 és 1992 között volt a vállalatnál jogtanácsos. Pikáns, hogy éppen a Karas vezette Médiahatóság vizsgálhatja majd, hogy rendben van-e, hogy a médiapiac jelentős része egy médiaholding alá kerül.
A cikkhez felhasználtuk a Paál Vince szerkesztette A sajtószabadság története Magyarországon 1914–1989 és Lipovecz Iván által írt, Miénk (lett volna) a tér?– A magyar média magánosítása 1989–1999 című kötetet.
