Feloszlatta magát a képviselő-testület július 29-én a Fejér megyei Etyeken, miután komoly ellentét alakult ki a fideszes polgármester és a független többségű testület között. A közel 4 ezer lelkes, Budapest és Felcsút vonzáskörzetéhez egyaránt tartozó települést több korábbi gyors vezetőváltás után 9 évig egy független polgármester, Garaguly Tibor vezette, aki a 2019-es önkormányzati választáson néhány százalékponttal maradt alul a fideszes Zólyomi Tamással szemben.
Zólyomi helyi építőipari vállalkozó, akiről a településen úgy tartják, hogy Mészáros Lőrinc egyik lányának is udvarolt egy időben, ám végül nem sikerült egészen közel jutnia a tűzhöz. Az új polgármester kisebbségbe került a képviselő-testületben, amelybe az előző polgármester köreihez tartozó négy független képviselő mellett további két fideszes jutott még be.
A nagy ötlet
Hamar kiderült, hogy a polgármester nemigen tud együtt dolgozni a függetlenekkel. „Zólyomi Tamás nem volt együttműködő, és ez már az alakulóülés összehívásakor is megmutatkozott – mondja Rujp Zsuzsa független önkormányzati képviselő –, az ülést összehívta ugyan, de felsőbb utasításra rögtön elhalasztotta.” Egy helyi forrásunk úgy emlékszik, Zólyomi azzal zárta be az épp csak megnyitott alakulóülést, hogy el kell mennie „egyeztetni”. A képviselő asszony elmondása szerint ezután hiába kérték többször is, az alakulóülést végül csak sokára hívta össze újra. Azt mondta, a „fejlődés záloga az, hogy a nagyurak felé mutatni kell az egységet”, ezért a független képviselőkkel is alá akart íratni egy dokumentumot, amely gyakorlatilag beterelte volna őket a Fidesz-frakcióba, állítja Rujp Zsuzsa.
A polgármester gyakorlatilag a Fidesz–KDNP frakciószabályzatát íratta volna alá velük; a lapunkhoz eljutott dokumentumban a függetlenek vállalták volna, hogy összehangolják a munkájukat a polgármesterrel, véleményeltérés esetén azt belső ügyként kezelik és nem beszélnek róla kifelé, mindenről egyeztetnek a frakcióval, és hogy „nagy nyilvánosságot, figyelmet érintő ügyben csak az előre közösen elfogadott tájékoztatás adható, a frakció által megjelölt személy interpretálásában”. A dokumentum szerint a megállapodás célja Etyek fejlődésének eredményes megvalósítása, „ennek érdekében szükséges a polgármesteri, képviselői tevékenységünk összehangolása, a polgármester és a képviselők közötti hatékony együttműködés elősegítése, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség politikájának helyi szinten történő érvényesítése”. (Írásunkban szerettük volna megszólaltatni Zólyomi Tamást is, de a polgármester nem reagált megkeresésünkre.)
A függetlenként megválasztott képviselők a dokumentum aláírását megtagadták, de a téma később ismét előkerült. „Mivel mi vagyunk többségben, mi szerettük volna adni az alpolgármestert, de ő nem volt hajlandó az általunk javasolt alpolgármestert elfogadni” – meséli Rujp Zsuzsa. „Megmondta, hogy ő kit javasolna közülünk, de a jelölt végül nem vállalta el, mert Zólyomi azt szabta feltételül, hogy az alpolgármesternek mindenképpen be kell lépnie a polgármester »frakciójába«, és úgy kell szavaznia, ahogy ő mondja. Többször is javasolta Debreceni Csaba fideszes képviselőt, akit mi rendre nem szavaztunk meg. Végül a járványügyi vészhelyzetet felhasználva megkerülte a képviselő-testületet, és önhatalmúlag, egyedül meglépte ezt a döntést, kinevezte alpolgármesternek.”
A képviselő szerint a járvány miatti rendkívüli helyzetet kihasználva a polgármester több ügyben is önkényes döntést hozott. Megváltoztatta a szervezeti és működési szabályzatot is, a független képviselők pedig most összesítik azokat a valószínűleg törvénysértő intézkedéseket, amelyekről tájékoztatni fogják a kormányhivatalt. „Folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy az önkormányzatiság szabályait, törvényi hátterét nem ismeri, és nem is tartja be. Nem ismeri a jogszabályokat, a képviselő-testület, a polgármester, a jegyző, a hivatal és az intézmények együttműködésére vonatkozó szabályozást, a munkához kapcsolódó összefüggéseket. Mindenképpen rá akarja kényszeríteni az akaratát mindenkire, uszító és kirekesztő, ahogy viselkedik” – állítja Rujp Zsuzsa.
Beindul a gyűlöletpropaganda
„Úgy érzem, szinte előre meg volt tervezve, hogy lépésről lépésre hogyan fogják a képviselő-testületi munkát ellehetetleníteni” – meséli egy aggódó helybéli, aki szerint a tavaly októberi választás óta nagyon elmérgesedett a közhangulat. „Egy Facebook-oldalon indult meg először a mocskolódás még a kampányidőszak alatt, de a függetlenek nem vették fel a kesztyűt. A kampányba nagyon sok központi pénzt ölhettek bele: volt itt sportnap Hevesi Tamással, Ismerős Arcok-koncert, Mága Zoltán-koncert is. Szisztematikusan fel volt építve minden: hogy nagyon sokára sikerült csak az alakuló ülést összehívni, és hogy ment a vita az alpolgármester-választáson is.”
Zólyomi Tamás polgármester azzal vádolja a tiltakozó függetleneket, hogy hiába képviselők, nem járnak be dolgozni, és hogy az előző kilenc év alatt sem csináltak semmit. Rujp Zsuzsa erre azt mondja, bemennek az ülésekre, de júliusban a polgármester szándékosan akkorra hirdette meg a rendkívüli ülést, amikor tudta, hogy nem lesznek otthon. „Bemegyünk az ülésekre, csak előzetes egyeztetést kértünk. Amikor július 14-re hívott össze egy rendkívüli ülést, mi 10-én kaptunk róla hivatalos levelet, a falu előbb tudott róla, mint mi, képviselők. Ez ráadásul a nyári szabadságolások időszaka volt, és jeleztük is, hogy nem tudunk elmenni, csak legkorábban 21-én. Ehhez képest összehívta 14-ére az ülést, majd 15-ére, 16-ára, 17-ére, és még 20-án hétfőre is, egy részüket nem is szabályosan. Mi minden alkalommal jeleztük, hogy nem leszünk ott, ennek ellenére a falu népét odacsődítette, és keltette a hangulatot.”
Az etyeki képviselő-testület nyilvános üléseire az utóbbi időben ugyanis Zólyomi rendszeresen hív meg civileket, akik a Facebookra is felkerült videók szerint hangosan kommentálják a történéseket, beszólogatnak a független képviselőknek, fújolnak.
„Ez már főleg a Covid utáni ülésekre jellemző, mindig mentek a Facebook-felhívások, sms-ek. Zólyomi a meghívóra is ráírta, hogy menjenek el minél többen, de általában azok mentek, akik az ő köréhez tartoztak. Így nem lehet a képviselőknek dolgozni” – meséli forrásunk. Egy hozzánk is eljutott kör-sms a polgármester híveit arra buzdította, hogy vigyék el családtagjaikat, ismerőseiket, „mert csak közös összefogással tudunk a falu fejlődésének megakadályozására törekvő ellenzékiekkel szemben fellépni, rájuk jelenlétünkkel, felhorkanásainkkal, beszólásainkkal nyomást gyakorolni!”
„Ezeket az ő vezetésével szervezik, hogy mindenképpen az akarata érvényesüljön” – mondja Rujp. „Mi négyen egyébként mindent támogatunk, ami Etyek fejlődését szolgálja, ezt el is mondtuk, és ennek megfelelően is viselkedtünk végig. Zólyomi Tamás azonban nem oszt meg velünk semmilyen információt. Úgy tudom, hogy a másik két fideszes képviselővel sem nagyon egyeztet. Azt gondolja, hogy ő egy kiskirály. Többször felhívtuk a figyelmét, hogy az önkormányzatiság nem azonos egy önkényes uralkodással vagy cégvezetéssel. Ezt nem annyira érti meg.”
„Nem tudom a régieket igazán megvédeni az elmúlt 9 évért, mert lagymatag módon csinálták, amit csináltak, kritikus vagyok velük nagyon, van is miért, de ez a mostani gyűlöletkeltés felháborító” – meséli forrásunk, aki szerint már családtagok, régi barátok esnek egymásnak Etyeken. „A polgármester most nagyon nyomja az összes olyan munkát, amiben eddig lassúak voltak az elődei. Ezért is megy a sárdobálás az előzőekre, hogy bezzeg ő mennyi mindent csinált fél év alatt, csak nem tudjuk, hogy miből.”
Dől a pénz?
A polgármester és a helyi fideszesek legfőbb érve az új polgármester mellett ugyanis általában az, hogy mennyivel aktívabb, és hogy a település több támogatást kaphat, ha fideszes a vezetője is. A nagyközség alig 30 kilométerre fekszik Budapesttől, és 17 kilométerre Felcsúttól, vagyis bőven beleesik a térség kormányzat által is támogatott fejlesztési terveibe.
Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos ugyanis nemcsak a közeli Vál-völgye, de Etyek fejlesztéséért is felelős. Tavaly májusban a Feol.hu beszámolója szerint úgy nyilatkozott, hogy 2017-ben indult egy kormányzati program „4,5 milliárd forintos nemzeti forrásból az etyeki borközpontok fejlesztésére”. Egy hónappal később Molnár Krisztián, a Fejér megyei közgyűlés fideszes elnöke arról beszélt, hogy „a 2016-ban elkezdett program nemzeti forrásból fordít 3,7 milliárd forintot Etyek fejlesztésére, amelyből kétmilliárdot használtak fel eddig”.
Maga a település az elmúlt években is prosperált: itt épült fel a 2000-es években a Korda Filmstúdió, szőlőspincéi és borai rengeteg embert vonzanak az évi több rendezvényre, Budapest vonzáskörzetéhez tartozik, és rendezett falu benyomását kelti. Az előző polgármester ideje alatt önkormányzati beruházásként elkezdtek kialakítani egy látogatóközpontot is, kormányzati támogatással az úgynevezett Újhegyen és Öreghegyen zajlottak útfejlesztések, tavaly májusban pedig szó volt arról, hogy a térség fejlesztési pénzeiből felújítják az Etyek és Alcsútdoboz közötti utat, kerékpárutakat építenek, illetve a helyi termálvízkincs hasznosítása is felmerült.
„Sok olyan fejlesztési irányvonal volt, amit az előző vezetés nyomásra fogadhatott el – véli helyi forrásunk –, próbálták talán lassítani a dolgokat, de nem ágáltak ellene, nem volt az a nagyon nagy ellenállás. Valószínűleg ugyanúgy megvalósították volna ugyanazokat a projekteket, mint a fideszes polgármester” – teszi hozzá. Rujp Zsuzsa szerint ráadásul a fideszes polgármester jelöltként a függetlenek programját másolta le. „2010 és 2019 között mi szabtunk egy irányt, Zólyomi most nagyjából lemásolja ezt. Természetesen támogatunk minden olyan fejlesztést, ami Etyek érdekeit szolgálja.”
Az egyetlen fejlesztési projekt, ami az utóbbi években megbukott, a felcsúti kisvasút meghosszabbításának ügye volt – ez azonban nem annyira a képviselő-testületen múlt, mint inkább a helyi lakosokon. 2016-ban derült ki, hogy a nyomvonalat meghosszabbítanák Etyekig, a sínek azonban magántelkeken vezettek volna át, sőt az egyikre egy állomást is beterveztek. Végül a helybéliek tiltakozására a kisvasúttörténet akkor azzal zárult, hogy Etyek álljon elő saját költségen új nyomvonaljavaslattal – ám úgy tudni, e téren azóta semmi sem történt.
A termálvízkincs beígért hasznosítása azonban a kormány által finanszírozott, és az egész térséget érintő úgynevezett Pannónia Szíve Program részeként napirenden van: helyi forrásunk szerint sokcsillagos szállodát és élményfürdőt is terveznek Botpusztára, amelynek ötletét még az előző vezetés fogadta el. Eddig két helyszín merült fel, az egyik magántelkeken fekszik, a másik a helyi volt szovjet laktanya területe lenne, a szálloda és a fürdő együtt a tervek szerint mintegy 22 milliárd forintba kerülne. Rujp Zsuzsa szerint volt egy informális egyeztetés is egy részben önkormányzati részvénytársaság létrehozásáról, amely koordinálná a fürdő- és a szállodaberuházást, de a vírushelyzet alatt Zólyomi már a megvalósíthatósági tanulmányra szerződött egy céggel.
A polgármester a Facebook-oldalán fennhangon hirdeti azt is, hogy a település a Magyar Falu Programban 30 millió forintot nyert el út- és járdafelújításra, és 642 milliót egy új bölcsődére, legfőbb projektjének azonban egyelőre az iskola felújítása tűnik, az épületről ugyanis tavaly kiderült, hogy vastagon borítja a penész. A felújításra viszont a szülők gyűjtöttek pénzt, és most társadalmi munkában helyi önkéntesek újítják fel. A faluban úgy tudni, a polgármester több vállalkozótól is kért kisebb-nagyobb szívességeket ezzel kapcsolatban.
A képviselő-testület feloszlatását végül az ellehetetlenített négy független képviselő javasolta, de egyhangú döntés született. „Úgy döntöttünk, hogy ebben a légkörben nem lehet dolgozni – mondja Rujp Zsuzsa –, az ülés előtt a jegyző asszonnyal és a polgármesterrel egyeztetve beadtuk az indítványunkat a feloszlatásról, ebben leírtuk, hogy miért nem tudunk Zólyomi Tamással együttműködni, hogy ő mennyire nem együttműködő, és hogy nem láttunk más utat, mint a feloszlatást. Mi munkára szerződtünk, én az előző 9 évben is önkormányzati képviselő voltam, nem gyűlölködni szeretnénk, és úgy gondoltuk, hogy a képviselő-testület feloszlatásával lehetőséget fogunk tudni biztosítani a településnek, a lakóknak az együttműködésre, a fejlődésre.”
A településen így várhatóan októberben időközi választáson döntenek az új polgármesterről és a képviselő-testület összetételéről. Rujp Zsuzsa lapunknak azt mondta, ő valószínűleg nem kíván újraindulni a mandátumáért, és úgy tudja, független képviselőtársai sem feltétlenül.
HELYESBÍTÉS:
Cikkünk korábbi változatában Szűcs Lajos korábbi etyeki polgármestert tévesen neveztük rosszemlékűnek, a pontatlan, téves fogalmazásért az érintett és olvasóink elnézését kérjük.