Választáson kívüli módszerek
Magyar Narancs, 2020. augusztus 13.
Tisztelt Magyar Narancs Szerkesztőség!
Az Etyekről szóló cikkben a következőket írták személyemmel kapcsolatban: „egy rosszemlékű polgármester, Szűcs Lajos (őt közgyűlési határozattal fosztották meg posztjától, majd egy idő után biztonsági őrökkel tartották távol a hivatalától) után a települést 9 évig független polgármester vezette”.
A „rossz emlékű” jelző személyemhez kapcsolása számomra nem értelmezhető, ugyanakkor sérelmes, hisz az olvasó arra a következtetésre juthat, mintha polgármesteri tevékenységem időszaka alatt olyan magatartást tanúsítottam volna, mely méltatlan e hivatalhoz, emiatt hivatalvesztéssel járt, mely hivatalvesztésről a „közgyűlés” határozott, s személyemmel szemben biztonsági őrséget is be kellett vetni, mely körülmények miatt a lakosság „rossz emlékű” személyként emlékezhet rám.
Azonban a polgármesteri tisztségem ellátásával összefüggésben közölt információk tévesek. A 2009−2010. évben az időközi polgármester-választáson szereztem közmegbízatásomat, és polgármesteri tisztségem megszüntetésére nem került sor. A cikkben írtakkal ellentétben a képviselő-testület nem szüntette meg, ilyen közgyűlési határozat nem született. A testületi többséget alkotó frakció által a tisztségem megszüntetéséért közpénzből kezdeményezett pert az eljáró bíróság megalapozottság hiányában megszüntette. Ugyanezen képviselői csoport által a személyemmel szemben tett – munkaviszonyom felfüggesztését célzó – intézkedéseket a bíróság minden esetben jogellenesnek minősítette.
A cikkben megjelenített azon tényállítás, miszerint „egy idő után biztonsági őrökkel tartották távol a hivatalától” a valós tényeket nem valós színben tüntette fel, figyelemmel arra, hogy e körülményt a polgármesteri tisztség megszüntetésére vonatkozó valótlan állítással hozta összefüggésbe, az olvasóban azt a képzetet keltve, mintha személyem ilyen okból történő távoltartása akár fizikai erő alkalmazásával is indokolt és jogszerű lett volna. A valós tény ezzel szemben az, hogy a személyemmel szemben alkalmazott jogszerűtlen intézkedések eredménytelenségét látva a testületi többséget alkotó frakció, túllépve a jogállami eszközrendszeren, a megfélemlítés eszközéhez nyúlt, mely a cikkben is hivatkozott őrző-védő vállalkozás lakosság által is vitatott megbízásában öltött testet. E tekintetben az időszak valóban joggal nevezhető „rossz emlékűnek”, e jelző azonban álláspontom szerint jogállami keretek közötti értelmezésben kizárólag azon személyekhez köthető, akik a jogi és társadalmi normákat bizonyítottan felrúgták. Személy szerint én nem ebbe a körbe tartoztam, s álláspontom szerint Etyek valós tényeket ismerő polgárainak többsége sem ért egyet tevékenységem „rossz emlékű” minősítésével, ellentétben az akkor többségi részvétellel bíró képviselők tevékenységével, mely véleményüknek a dokumentumok tanúsága szerint számos módon és formában hangot is adtak.
Nem vagyok már közszereplő és nem szeretnék Etyekkel összefüggésben újra a politikai csatározások középpontjába kerülni, ugyanakkor fontosnak tartom az emberi méltóság és személyiségi jogok gyakorlását, a becsület és a jó hírnév védelmét, mely esetemben sajnos egy rajtam kívül álló körülmény miatt sérült.
Tisztelettel,
Szűcs Lajos
A pontatlan, téves fogalmazásért az érintett és olvasóink elnézését kérjük – a szerk.
„Jó káderként”
Magyar Narancs, 2020. július 16.
Természetesnek tartottuk az egyenjogúságot
Jó lap a Magyar Narancs, gyakran olyan témákról tájékoztat részleteiben is hitelesen, amiről máshol még információt sem lehet találni.
Éppen ezért csalódás a 29. számban megjelent írás (szerzője László Ferenc), az Acsády Judit szociológussal készült interjú a Kádár-korszak politikusnőiről. Az interjú ugyanis teljesen torz képet fest a Nők Lapjáról, a Nőtanács lapjáról. „...ez a hetilap közvetítette a maga milliós olvasótábora felé azt a nőképet és azokat a szerepelvárásokat, amelyek modernebb hangvétellel és divatosabb külsőségekkel ugyan, de alapjaiban mégis a hagyományos mintáknak, a nőiesség-férfiasság dichotómiájának és a nők továbbra is másodlagos pozíciójának feleltek meg” – olvasható az interjúban. Ebből az állításból csak annyi a valóság, hogy a lap valóban egymillió példányban jelent meg, körülbelül hárommillió ember olvasta, férfiak is, ahogyan erről riportútjainkon gyakran meggyőződhettünk. Hosszú évekig voltunk a Nők Lapja munkatársai, ezért nyugodtan kijelenthetjük, nem valós ez az állítás sem: „Az a feminista alapgondolat, hogy a nő autonóm és a férfival egyenrangú ember, számukra (mármint a Nőtanács számára – a levélírók megjegyzése) nyilvánosan éppúgy elfogadhatatlan volt, ahogy a saját életvitelükben amúgy nagyobb szabadságot élvező Nők Lapja-újságírók számára is.”
Nos, a Nők Lapja minden munkatársának teljesen egyértelmű, magától értetődő volt, hogy a nők és férfiak egyenrangú emberek, ez a gondolat minden műfajban – publicisztikában, riportban, interjúban, különböző vitákban, melyet a lap rendezett hasábjain – megjelent. Nyugodtan állíthatjuk, hogy sem a Nőtanács, sem az akkori pártirányítás nem követelte azt a laptól, hogy a nők másodlagos pozícióját hirdessük, sőt, épp az ellenkezője volt elvárás. Tabutémák voltak, de a női egyenjogúság és annak tényleges megvalósulása szinte állandóan napirenden volt. Rengeteg anyag jelent meg a lapban arról, hogyan valósul meg az egyenjogúság a munkahelyen, a családi életben, a házastársak közt. Gyakran egyébként nem valósult meg, és ezt is megírtuk. A többmilliós olvasótábor nemcsak azért volt, mert egyetlen női lap voltunk, hanem azért is, mert lehetett oknyomozó riportokat írni, tényekkel alátámasztva, alapkövetelmény volt, hogy megkérdeztük minden témában a másik felet. Jártuk az országot és valódi embereket szólaltattunk meg igazi problémákról, ezért szerették a lapot az olvasók.
Ha tényleg csak a Nőtanács sajtója lettünk volna – ahogyan az interjú szerzője nevezi a lapot egyik kérdésében –, soha nem értük volna el a milliós példányszámot.
Török Katalin, a Nők Lapja volt munkatársa (1975–1989)
Halmai Katalin, a Nők Lapja volt munkatársa, a Népszava brüsszeli tudósítója
