„Van tető a fejünk felett, de attól még nagyon szegények vagyunk”

„Van tető a fejünk felett, de attól még nagyon szegények vagyunk”

Belpol

Az elmúlt hetekben az ország öt megyéjében összesen tizenegy szegregátumot jártunk körbe, azt vizsgálva, hogyan érintette a járvány a roma közösségeket, és hogyan állnak az oltáshoz. Riport Borsodból és a Jászságból.

„Két dologtól félnek itt az emberek: a vírustól és hogy nem lesz mit enni. Sokan bezárkóznak, szoronganak, depressziósak lettek a járvány alatt, a fiatalokat különösen megviseli a bezártság. És sokan elveszítették a munkájukat, már pedig, ha itt nincs munka, akkor nincs semmi” – meséli Erika, miközben a konyhájában ülünk a Borsod megyei Rudabányán. Erikát azért kerestük fel, mert aktív helyi lakosként ő is bekapcsolódott az április elején indult Oltass, hogy élhess! elnevezésű kampányba.

Az akciót több civil és roma szervezet (az aHang, a Dikh Tv, a RomNet, a Roma Sajtóközpont, a Rendszerszint, a Civil Kollégium Alapítvány, az 1 Magyarország Kezdeményezés) és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) indította. A céljuk az volt, hogy eljussanak az ország 300 olyan településére, ahol információ, internet vagy áram híján kevesen regisztráltak a koronavírus elleni vakcinára. Ez elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Zala, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érintette, de jelen voltak a fővárosban is. Az elmúlt hetekben, a kampány három hete alatt mi is több helyen elkísértük a helyi aktivistákat a regisztrációt segítő körútjaikra. Radics Józseftől, a Civil Tanács Egyesület munkatársától megtudtuk, hogy a három hét alatt mintegy 300 települést értek el, munkájukat több mint 280 aktivista segítette, akik közül sokakkal már eleve kapcsolatban álltak.

A további helyszínekről a Magyar Narancs legfrissebb számában olvashatnak hosszú riportot:

Itt a legnagyobb a szegénység

Az önkéntesek részt vettek egy rövid online képzésen, amelyen egészségügyi szakemberek a koronavírusról és a különböző vakcinákról világosították fel őket, megpróbálták eloszlatni a tévhiteket, megválaszolni a kérdéseiket. Így az aktivisták nemcsak a regisztrációt végezték, de információval is szolgáltak a helyi lakosoknak, amire óriási volt az igény. Erika erről azt meséli, nagyon hasznos volt és az ott kapott tudással felvértezve jobban meg tudja győzni az embereket az oltás fontosságáról. „Az oltással kapcsolatban először sok mindenki tartózkodó – mondja a nő. – Nem tudják, hogy melyik típusú oltóanyag lenne jó nekik,

de sokan vannak, akik azért nem regisztráltak eddig, mert nem tudták, hogy kell, nincs internetük otthon, vagy olyan eszközük, amin tudnának regisztrálni.”

Erika kezdetben az ismerőseit kérdezte körbe, tudtak-e regisztrálni, vagy igénybe vennék a segítségét, majd elterjedt a településen, hogy tud segíteni a regisztrációban, és így egyre több helyi lakoshoz elért. „Sokaknak email-címe sincsen, úgyhogy azt is csináltunk nekik. Ha valakinek nincs telefonja, megadjuk a családtagok vagy a szomszédok telefonszámát, így eléri őket az orvos.”

 
Erika, Rudabánya
Fotó: Sióréti Gábor

 Erika azt mondja, mindig akad olyan, aki nem kéri az oltást. Őket megpróbálja meggyőzni azzal, hogy csak akkor szabadul fel az ország, akkor lehet újra dolgozni és akkor mehetnek a gyerekek iskolába, ha minél több ember biztonságban van és be van oltva. „Mindig van, aki meggondolja magát, de azt is látják, hogy aki megkapta, az jól van és újra munkához jutott. Ez pedig vonzóvá teszi az oltást.” Ráadásul míg eleinte nem féltek az emberek a vírustól, addig később, amikor a rokonok, barátok képeket küldtek a kórházból, hogy elkapták a koronavírust és nagyon rosszul vannak, szenvednek, sokan megijedtek.

A kevesebb, mint négyezer lakosú Rudabányán körülbelül 800-1000 roma él, a legtöbben a közmunkásként dolgoznak. Idénymunkát, például kertészeti munkákat végeznek, vagy bejárnak Kazincbarcikára, ha ott éppen van munka. A járvány alatt azonban az idénymunkák megszűntek, akik munka nélkül maradtak, azok pedig nem, vagy csak nagyon nehezen tudtak új helyen elhelyezkedni.

„Így élünk mi itt Borsodban, erre van a legnagyobb szegénység az országban”

– mondja Erika. Ő is mindössze 22 800 forintot kap, a férje kőműves, van öt gyerekük és több unokájuk, akik közül bár már csak egy él velük, ahogy tudják, mindegyik gyereküket segítik. „Egy éve készül ide még egy szoba – mutat Erika a verandára, ahol téglahegyek hevernek. – Próbáljuk összerakosgatni a kis pénzünket, hogy befejezzük és legyen még egy szobánk, de sokszor inkább a gyerekeknek adjuk a pénzt, mi meg majd megvesszük hozzá az építőanyagot később.”

 
Katalin, Borsodszirák
Fotó: Sióréti Gábor
 

Inkább titkolóznak

„A járvány elég rosszul érintette a települést, sokan megbetegedtek, egy házaspár meg is halt, de az is lehet, hogy még többen is. Itt mindenki fél. Én krónikus beteg vagyok, a járvány elején rögtön karanténba vágtam magam, bezárkóztam, aztán úgy kellett segítséget kérnem, hogy valaki vásároljon már be nekem, mert a végén még éhen halok” – ezt már Katalin meséli a Rudabányához közeli Borsodszirákon. –

Volt olyan, hogy nem telt maszkra, akkor inkább nem mentem sehová.”

 

A települést kevesebb mint ezren lakják, Katalin elmondása szerint sokan nagyon szegények. Az emberek szintén közmunkából élnek, illetve közel van még Edelény és Miskolc, ahol ott a Bosch. Ám a járvány alatt itt is beszűkültek a lehetőségek. „Én is segélyből élek, abból kell fizetnem a számlákat, raklapokkal, rossz szekrényekkel fűtök. Ha vállalok kerti munkákat, sokszor nem pénzt kérek érte, hanem fát, hogy tudjak mivel tüzelni, vagy ennivalót. Van tető a fejünk felett, szeretjük a rendet, de attól még nagyon szegények vagyunk” – mondja a nő.

Ő is bekapcsolódott az oltási kampányba, sőt meg is kapta az oltását. Azt mondja, nő az oltási hajlandóság, de ehhez a személyes példák elengedhetetlenek. A településen ottjártunkkor éppen temetésre igyekeztek a helyiek, az utcákon sokan vonultak feketébe öltözve. Katalinnál arról érdeklődtünk, az illető koronavírusban halt-e meg, mire azt mondja, valószínűleg igen, de nem tudják biztosan.

„Sokan nem beszélnek erről, mert szégyellik, ha elkapták a betegséget. Inkább titkolóznak.”

Összefogni

Nagyon hasonló tapasztalatokkal találkozunk Jászkiséren is, akár az oltással kapcsolatos félelmeket, akár a megbetegedések számát nézzük. A nagyjából ötezer fős települést Suki Izidorral járjuk körbe, aki Jászladányban született, majd Jászkisérre nősült, azóta is a településen él és civil szervezetével, a Jászkiséri Etnikai Szervezettel segít, ahol tud: ha kell, facsemetét ültetnek, kulturális rendezvényeket szerveznek, a járvány alatt szájmaszkokat varrtak, az elmúlt hetekben pedig az oltásra való regisztrációban segített. Azt mondja, néhány nap alatt máris sikerült 50-60 embert meggyőznie.

 
Karanténban, Jászkisér
Fotó: Sióréti Gábor

„Én nem vagyok virológus, nem tudom megmondani, hogy jó-e a vakcina vagy sem, de azt tudom, hogy most úgy tűnik, ez az egyetlen megoldás, hogy legyőzzük a vírust és ne csak két méter távolságból beszélgethessünk a szeretteinkkel” – mondja Józsi bácsi, aki megosztotta velünk, hogy ő is agitálja a szomszédjait, ismerőseit, hogy regisztráljanak az oltásra, az időseknél általában sikerrel is jár. Jászkiséren találkozunk olyannal is, aki átesett a betegségen, sőt, aki még ott jártunkkor is karanténban volt – de már csak önkéntesen. „Mi is beleestünk, nagyon nehezen viseltük, a férjem nagyon beteg volt. Már negatív a tesztje, de annyira le van gyengülve, hogy nem bír dolgozni, itthon van, szedi a gyógyszereket és a vitaminokat” – mondja egy nő, akivel csak a kerítésen keresztül beszélünk néhány szót. Beszélgetésünkbe becsatlakozik a szomszédja is, aki viszont nem fél, azt mondja, ha elkapja a vírust, hát elkapja, nincs mit tenni. Az oltást sem kéri, csak ha kötelező lesz.

 
Dezső, Jászkisér
Fotó: Sióréti Gábor

Dezső és a lánya is elkapta a vírust, még idén februárban. Mindketten fulladtak, lázasak voltak, izomfájdalmuk volt, de kórházba nem kerültek. „Kilenc napig nem bírtam felkelni. Alig ettem, alig ittam, csak a gyógyszereket kapkodtam be és feküdtem vissza. Sokat szenvedtem az alatt a kilenc nap alatt” – mondja Dezső. Arról is beszél, nem tudja, hol kaphatta el, mindig odafigyelt, vigyázott magára. Az oltásra regisztráltak, a maszkosztásban pedig segítenek Izidornak. „Szerintem nagyon össze kellene fogni az emberiségnek, ha le akarjuk győzni ezt a csúnya betegséget – mondja. – Nem támadni kellene egymást, hanem nagyon összefogni.”

A cikk létrejöttét a Minority Rights Group támogatása segítette.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk