Váratlanul lekerült a parlamenti napirendről Lázár János kastélytörvénye

  • narancs.hu
  • 2024. április 4.

Belpol

Hende Csaba, a törvényalkotási bizottság elnöke nem indokolta a döntést.

A jövő héten került volna a parlament elé a kastélytörvény, de a törvényalkotási bizottság ülésén leszedték a napirendről – írja a hvg.hu.

Bár az előzetes napirendi javaslatban és a törvényalkotási bizottság ülésének meghívójában is szerepelt, Hende Csaba bizottsági elnök csütörtök délelőtt 10 órakor azzal kezdte az ülést, hogy ezt a pontot ne tárgyalják. Indoklást nem fűzött hozzá, kérdést sem kapott róla, az így megrövidített napirendet a kormánypártiak mellett még az ellenzéki képviselők is elfogadták, tehát

a Törvényalkotási Bizottság egyelőre nem foglalkozik a kastélytörvény alkotmányossá tételével, így az Országgyűlés jövő heti ülésén nem dönthetnek róla.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, 2023 végén Novák Katalin akkori köztársasági elnök alkotmánybírósági felülvizsgálatra küldte azt a törvényt, amely lehetővé tette volna különböző kastélyok ingyenes magántulajdonba adását, lényegében az építési és közlekedési miniszter szabad elhatározása alapján. Az Alkotmánybíróság rendelkezése szerint a jogszabály alaptörvény-ellenes, ezért nem hirdethető ki.

A lap emlékeztetett, az Országgyűlés elnöke már január végén felkérte a törvényalkotási bizottságot, hogy fogalmazza meg a törvény alkotmányossá tételéhez szükséges módosításokat. Ez történt volna meg csütörtökön, de mivel levették a bizottság napirendjéről, nem lehet tudni, mikor térnek rá vissza. A döntést megelőzően a Portfolio.hu egyébként arról írt, hogy az Európai Bizottság az építési törvény miatt küldött levelet Lázár János minisztériumának, és akár uniós források felfüggesztése sem kizárt. A minisztérium április végéig kapott időt, hogy válaszoljon a kérdésekre.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.