Varga Judit „brüsszeli harcos” szerepre készül

  • narancs.hu
  • 2024. január 28.

Belpol

Zárt ajtók mögött hirdetett „programot” a Fidesz EP-listavezetője. 

A Parlamenti Szalonban zárt ajtók mögött mondott nagyívű „programadó” beszédet a héten Varga Judit volt igazságügyminiszter, aki a Fidesz-KDNP listavezetője lesz június 9-én az európai parlamenti választásokon – írja az atv.hu

Mint fogalmazott a lap szerint, nem uniós biztosi posztban gondolkodik, nem látja azt „szembejönni”. Európai parlamenti képviselőségre, a „brüsszeli harcos” szerepére készül. Meghatározta „a feladatot”, ennek is a legfontosabb elemét abban jelölte meg: 

„minél több helyen mondjuk el, hogy mi emberek Koppenhágától Nápolyig, Miskolctól Rotterdamig ugyanazt akarjuk. Nyugodt, emberhez méltó, önazonos életet, amit nem akarnak kívülről megváltoztatni mindenféle ideológiai divathóbort vagy birodalmi törekvés miatt”.

Arról beszélt, hogy a világ történései arra kényszerítenek bennünket, hogy kizökkenjünk a megszokott életünkből, és olyan dolgokkal foglalkozzunk, amiket előtte elképzelhetetlennek tartottunk. „Mert úgy érezzük, hogy a világ kifordult a sarkaiból, és nekünk – önöknek és másoknak is – cselekednünk kell, hogy helyrebillentsük azt. Ugyanezt érzik a német gazdák, a francia rendőrök, a holland kereskedők és a belga nyugdíjasok is”. 

 
Varga Judit, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke, volt igazságügyi miniszter beszédet mond, miután átvette a Szellemi Honvédő Díjat a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) ünnepségén a Novotel Budapest Congress Centerben 2024. január 19-én.
Fotó: MTI/Lakatos Péter
 

Mint mondta, „Németország sem az az ország már, amit egykor megismertünk: politikailag instabil, gazdasága zuhanórepülésben, kormányzata cselekvőképtelen és támogatottsága történelmi mélységekben, társadalma káoszban forrong, külpolitikája értékalapú, azaz ideológiavezérelt, a közgondolkodást az indulatok és az érzelmek uralják, a józan, tisztességes állampolgárait, a csendes többséget pedig a liberális média-és véleményhegemónia némítja el vagy kényszeríti jóemberkedő igazodásra, magával rángatva már a sport és a kultúra világának kiemelkedő szereplőit is”. 

Szerinte az Európát jelenleg uraló balliberális többség a brüsszeli bürokratákkal az élen, más európai országok társadalmaiban és közéletében is szörnyű károkat okozott már. De a világ korszakhatárhoz ért. Mindenki látja, hogy geopolitikai, gazdasági és civilizációs különbségek feszülnek egymásnak. A liberális hegemónia történetének legnagyobb válságát éli át – „szélsőségessé és fundamentalistává fajult” – hangoztatta Varga Judit, aki a beszédében visszatérően leginkább azt hangsúlyozta: 

„a világon élő emberek többsége közben csak szeretne normálisan, nyugodtan és emberhez méltóan élni. Elegük van abból, amit eddig rájuk kényszerített a liberális véleményhegemónia, az úgynevezett, »nemlétező« nemzetközi közvélemény”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.