Dunaferr: megmenekülés vagy csőd?

Vaskeselyűk

Belpol

Álügyvédek, álpapírok, ál-Habsburg, illegitim vezetőség, érvénytelen közgyűlés, gyárfoglalási kísérletek – káosz uralta a Dunai Vasmű elmúlt fél évét. A többségi orosz és a kisebbségi ukrán tulajdonosok a cégvezetésért harcolnak, a gyár közben takaréklángon üzemel, a felmondások folyamatosak.

„Hosszú hónapok óta nincsen semmilyen kommunikációnk a Dunaferr vezetésével, így nem is kapunk hivatalos információt a gyár működéséről. Ismereteink szerint éppen hogy megy a vasmű, talán 20 százalékos kapacitással ketyeg” – mondja László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Az ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. szomorú helyzetéről legutóbb decemberben számoltunk be (lásd: Vasfüggöny, Magyar Narancs, 2020. de­cember 17.); a cég vezetése tavaly nyáron felmondta a kollektív szerződést, majd szeptember végével lejárt Evgeny Tankhilevich cégvezető megbízatása, amit az­óta sem hosszabbítottak meg. Ő azóta általános vezérigazgató-helyettesként hivatkozik magára, és illegitim módon vezeti a gyárat. Innen kezdve gyakorlatilag a széles nyilvánosság előtt zajlott a Dunaferr tulajdonosi körének a vitája. A cég megszerzéséért folyó jogi harc jószerivel kibogozhatatlan, és március óta olykor egészen szürreális jeleneteket idézett elő.

 

Megtévesztés

Tavasszal krimibe illő események sora vette kezdetét, a fejleményeket pedig sokszor nem is tudták követni és megérteni a szakszervezeti vezetők, a munkavállalók, de még a bíróságok sem. A Dunaferrnél az alapprobléma máig az, hogy a cég nem felel meg a törvényes működés feltételeinek: nincs érvényes jogkörökkel rendelkező vezetése, felügyelőbizottsága, igazgatósága. Közgyűlést sokáig nem is tudtak összehívni, majd március elején megjelent két titokzatos személy, Natalia Bashinska és egy magát Franz Vladimir Habsburg-Lothringennek nevező ukrán állampolgár – több ukrán és magyar személy kíséretében –, és mindenféle, általuk érvényesnek és törvényesnek mondott meghatalmazásokkal próbáltak bejutni a Dunaferr területére, hogy átvegyék a cég irányítását. Akkor nagyjából ötödik hónapja legitim cégvezetés nélkül működött a vasmű, és hosszú hónapok óta késve, részletekben kaptak fizetést a munkavállalók. Tankhilevich a vasmű nevében sietett leszögezni, hogy hamis papírokkal érkeztek az ukrán személyek és nem tekinthetők a többségi tulajdonos (végső soron az orosz Vnyesekonombank) meghatalmazottjainak, hanem az ukrán kisebbségi tulajdonosi kör emberei, akik Tankhilevich szerint jogtalanul akarják átvenni a cégvezetést. Nem sokkal később felbukkant egy magyar személy, Mikó István, aki azt állította, ügyvédként őt bízta meg azzal a többségi tulajdonos, hogy a nevében eljárva állítsa vissza a vasmű törvényes működését. Mikó ezért március közepére összehívott egy online közgyűlést (mert a gyár területére a jelenlegi menedzsment, azaz Tankhilevich nem engedte be őket). Ez a közgyűlés Mikó akkori tájékoztatása szerint határozatképes volt, mivel a részvényesek 99,94 százaléka megjelent, és megválasztotta az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait, módosította a társaság alapszabályát. A változásbejegyzési kérelmet az illetékes cégbíróságra benyújtották. Tankhilevich azonban így kommentálta mindezt: „2021. már­cius 26-án a kétes hátterű ukrán agresszorok képviselői megtévesztettek néhány kisebbségi tulajdonost, hamis meghatalmazásokkal – internetes kapcsolaton keresztül – összejövetelt tartottak, és ismételten megpróbálták átvenni a Dunaferr vezetését, hogy a vállalat vagyontárgyait jogellenesen megszerezzék.”

Időközben a székesfehérvári cégbíróság rendkívüli közgyűlést hívott össze május 6-ra, ám addig is történtek furcsaságok. Egy áprilisi este kopasz verőlegények jelentek meg Dunaújvárosban azzal a céllal, hogy erővel bejussanak a vasmű területére. Az akció szervezését Mikó vállalta magára. A rendőrségnek végül sikerült megfékeznie a betolakodókat. Mikó ekkor tovább fenyegetőzött és azt mondta, hogy hamarosan visszajönnek sokkal többen, és akkor sikerre viszik az akciót. Mikó a májusi közgyűlésen is kulcsfigura volt még; és bár a szakszervezet például nem értett egyet vele, azt a szakik sem tudták eldönteni, hogy Mikó vagy az ellenlábasai-e a csalók. Mindenesetre egyvalakiről biztosan kiderült, hogy szélhámos: áprilisban a Euronews feltárta, hogy a hangzatos nevű Franz Vladimir Habsburg-Lothringen visszaél a Habsburg névvel, és semmi köze a családhoz. Az ügyben megszólalt Habsburg György, az utolsó magyar király, IV. Károly unokája, aki elmondta: ismerik a férfit és tudják róla, hogy csaló, de jogilag egyelőre nem tudnak lépni ellene.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)