Veszélyben a Fény utcai piac

  • narancs.hu
  • 2020. január 21.

Belpol

Látványosan visszaesett a piac bérlőinek száma.

Örsi Gergely, a II. Kerület új, MSZP-s polgármester szerint az lenne a megoldás, ha feloldják az úgynevezett profilkötöttséget, vagyis engedélyezik, hogy az élelmiszerek mellett mást is lehessen árulni. Sőt, ha nincs elegendő másfajta bolt, akkor irodaként, vagy gyerekmegőrzőként kell hasznosítani az üresen álló helyiségeket – írja a Napi.hu.

A cikk szerint a Mammut bevásárlóközpont környezetében zajló hatalmas építkezések, a munkaerőhiány és a penészes kolbászokra visszavezethető, két évvel ezelőtti boltbezárás miatt több vásárló is elpártolt a piactól. A polgármester szerint az elmúlt években 30 százalékkal csökkent a vásárlók száma, és 15 üzlethelyiség áll üresen.

A polgármester szerint az jelentené a megoldást, ha „felszabadítják az üzletek profilkötöttségét” – azaz lehetővé teszik, hogy ne kizárólag élelmiszerkereskedők használhassák az épületet. Őrsi ezen kívül azt javasolta: engedélyezzék, hogy az őstermelői asztalokon vállalkozói igazolvánnyal is lehessen asztalt bérelni. A javaslatok nem teljesen újak, 2007-ben már tárgyalt az önkormányzat a profilkötöttségről, de akkor a képviselőtestület elutasította a változtatásokat.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.