Veszteséges lett a Fidesz tavaly

  • narancs.hu
  • 2023. május 20.

Belpol

Sokat segítettek az egyéni adományok, a hűség oda-vissza kifizetődő.

Elkészítette a Fidesz a pénzügyi kimutatását 2022-ről, írja a hvg.hu. A Határozatok Tárában megjelent két oldalas dokumentum szerint a kormánypárt veszteséggel zárta az előző évet: 3,6 milliárd forint kiadása mellett csak 3,49 milliárd forint bevétele volt. A mínusz tehát több mint százmillió forint.

A kiadások közül a legnagyobb tétel a „politikai tevékenység kiadása” elnevezésű sor, erre a jobban nem körülhatárolt célra 2,5 milliárdot költöttek el a választási évben. A bevételi soron 1,7 milliárd forinttal a legnagyobb tétel a központi költségvetésből származó párttámogatás, emellett 927 millió forint állami támogatást kapott a párt parlamenti frakciója is. A kimutatásban nem szerepel az a 18 milliárd forint, amit a költségvetésben a Miniszterelnöki Kabinetirodának kormányzati kommunikációra jóváhagytak, pedig elég nehéz szétszálazni, hogy mi is volt kormányzati és mi pártpolitikai hirdetés.

A magánszemélyek is toltak a szekéren, hiszen 208 millió forintot fizettek be a párttagok tagdíjként, 557 milliót pedig adományként kapott a Fidesz. Azokat külön is kötelező megnevezni, akik 500 ezer forintnál nagyobb támogatást adtak. Köztük feltűnnek gazdasági szereplők, politikusok, vállalkozók egyaránt.  

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk