Videón beszél arról Ungár Péter, hogy direkt verte át a tanácsadót
UngarPeter1739v_top_story_lead.jpg

Videón beszél arról Ungár Péter, hogy direkt verte át a tanácsadót

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2018. július 5.

Belpol

A lapunk által megkérdezett jogász szerint polgári jogilag álképviseletnek, büntetőjogilag pedig csalásnak minősülhet az LMP-s politikus cselekedete.

Nem csillapodnak a kedélyek az LMP-n belül. Ahogy tegnap megírtuk, a párt egyik képviselője ellen fegyelmi eljárás indult, mert a kampány ideje alatt többször is egyeztetett Schmidt Máriával. Most újabb kétes ügyre derült fény.

A választások után kibeszélőt tartott az LMP vezetése, ahol a tagság Szél Bernadett társelnököt, Ungár Péter kampányfőnök-helyettest és Schmuck Erzsébet kampányfőnököt, a párt parlamenti képviselőit kérdezhette. A kibeszélőről készült videófelvétel (úgy tudjuk, egy zárt Facebook-csoportban élőben közvetítették az eseményt), ennek egy részlete jutott el hozzánk, melyben Ungár furcsa kijelentéseket tesz.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a kampányra szerződtetett izraeli tanácsadó, Ron Werber idő előtt otthagyta a pártot, és azzal vádolta a pártvezetést, hogy szándékosan elhanyagolták a kampányt. Az LMP ezen túl nem fizette ki Werber tiszteletdíját, költségeit, és a tanácsadó szerint a neki járó sikerdíjat sem.

Az e heti Magyar Narancsban részletes cikket közlünk az LMP választások előtti és mostani helyzetéről, a cikkből pedig az is kiderül, hogy Werber szerződését Ungár Péter úgy írta alá, hogy arra nem volt felhatalmazása: a szerződés december 10-én kelt, de Ungár csak januárban kapott engedélyt arra, hogy eljárjon a párt nevében.

Mint az az alábbi videóból kiderül, Ungár tisztában volt azzal, hogy nem írhatta volna alá a szerződést, sőt állítása szerint direkt járt el így, hogy ne kelljen kifizetni a tanácsadót.

„Én ezt azért írtam úgy alá, hogy erre semmilyen jogom nem volt, hogy semmilyen módon ne legyen ez jogilag kötelező érvényű ránk nézve azt követően. Valószínűleg ez még a bírósági perben nagyon jól fog nekünk jönni.”

A Narancs által megkérdezett jogász szerint ez polgári jogilag álképviseletnek, büntetőjogilag pedig csalásnak minősülhet, mert Ungár szándékosan megtévesztette a tanácsadót azzal a céllal, hogy kárt okozzon neki. Ungár ugyanis elhitette Werberrel, hogy jogosult az LMP nevében szerződést kötni.

A videóban Ungár azt állítja, Werber sikerdíjat követel tőlük, miközben nem töltötte ki a szerződését. Ez azonban csak részben igaz, mert – mint a birtokunkban lévő levelekből kiderül – az LMP nem csak sikerdíjat nem fizetett Werbernek, de sem a tiszteletdíját, sem a költségeit nem térítették meg neki azokra a hónapokra, míg valóban dolgozott a pártnak.

A vágatlan videó elején elhangzik egy kérdés arra vonatkozólag is, hogy igaz-e, miszerint a Gémesi György vezette Új Kezdet (ÚK) megzsarolta az LMP-t, hogy amennyiben nem lesz koordináció, az ÚK mind a 11 jelöltjét visszalépteti. Az erre adott válasz már nincs rajta a hozzánk eljutott videón, de más forrásból úgy értesültünk, hogy ez valóban megtörtént. Egyik forrásunk szerint az LMP egyik miskolci jelöltjét akarták így rávenni a visszalépésre, aki a határidő előtt pár perccel vissza is lépett az indulástól. Ennek a történetnek aztán nem lett semmi következménye a pártban, és Hohn Krisztina, az ÚK alelnöke tagja lehetett az LMP parlamenti frakciójának.

További részletek az LMP kampányáról és arról, hogy miért félnek sokan egy jobboldali fordulattól a pártban, az e heti Magyar Narancsban olvashat.

Magyar Narancs – Archívum részletes

Úgy tűnik, a magyar nyelvű operajátszás mostanában kezd újra valamelyest teret hódítani magának, s ez egyszerre természetes és üdvözlendő folyamat. Lassanként levonható ugyanis az elmúlt pár évtized tanulsága: az eredeti nyelven való operajátszás kizárólagossága felhalmoz egyfajta értelmi és érzelmi deficitet itthon – és bizony a nagyvilágban is.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.