Vidnyánszky: az SZFE több új oktatójának a nevét nem árultuk még el

  • narancs.hu
  • 2021. február 22.

Belpol

Mert "félnek, hogy megsemmisíttetnek".

Lezárult a felvételi jelentkezési időszak, és az alkalomból nyilatkozott Vidnyánszky Attila a Magyar Nemzetnek. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó kuratórium elnöke elmondta, hogy a felvételi vizsga jelentkezési díját befizetők számát tudják, ami közel 1200 fő, majd hetven fővel, öt százalékkal több a tavalyi adatnál. Vidnyánszky szerint ez azt mutatja, hogy az általa "igen hangos" ellenük dolgozó propagandának nevezett ellenvélemény nem ért célt. (Halkan hozzátennénk, a jelentkezési díjat befizetők száma korántsem biztos, hogy egyenlő lesz a felvételizők számával.)

Vidnyánszky többek között közölte, az Emmi úgy döntött, február 25-től újrakezdhetik a gyakorlati órákat.

Majd elmondta, hogy milyen nehéz volt felkérni az új tanárokat. Mert "sokan jelezték, hogy bár támogatnak bennünket, nem vállalják a munkát, mert félnek".

"Félnek, hogy megsemmisíttetnek, hogy nem lesz jövőjük. Amint nyilvánosságra kerül egy név, beindul a gépezet. A „megmondóemberek” szakmai és emberi mivoltukban próbálják hitelteleníteni a leendő tanárokat, és kommentelők hada gyalázza őket. A gyűlöletkeltés minősített esetei ezek. Többek nevét inkább nem mondjuk el most. A külföldi vendégoktatókét sem, akik mesterkurzust tartanak majd, mert nemzetközi hadjárat indulna ellenük. Az elmúlt néhány hónap drámai tapasztalata ez is: a szakmában uralkodó félelem megtapasztalása. Kiadták a parancsot, hogy földönfutóvá kell tenni bennünket. Ennél gyilkosabb szavakat nehéz elképzelni."

Hétfőn 26 oktató jelentette be, hogy a 2020/2021-es tanév őszi félévének befejeztével a Színház- és Filmművészeti Egyetem felmondták munkaviszonyukat.

Az interjúban mindemellett szó esik Vidnyánszky Attila a nemzetközi porondon történt megbélyegzéséről, a Kossuth- és Széchenyi-díj bizottságában betöltött szerepéről, na, meg az SZFE új működéséről.

(Magyar Nemzet)

Figyelmébe ajánljuk