„A legnagyobb probléma nem is a finanszírozás és az átszervezések, hanem az, hogy már a traumatológus is hiányszakma. Kevesebb traumatológust képezünk, mint amennyi meghal vagy nyugdíjba megy egy évben” – ezt 2009-ben, tíz évvel ezelőtt nyilatkozta lapunknak Sárváry András, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ osztályvezető főorvosa.
Egy 2016 szeptemberében a Medical Online-on megjelent cikk pedig megjegyzi, Magyarországon 650 ortopéd-traumatológus van, de kétszer ennyi kellene. A múlt heti fejlemények ismeretében elmondható, hogy az elmúlt évekhez képest semmit nem javult a traumatológia helyzete: a Magyar Traumatológus Társaság (MTT) rendkívüli közgyűlést hívott össze június 21-re, mivel „a budapesti traumatológiai ellátás a személyi és tárgyi feltételek kritikus helyzete miatt már most is összeomlással fenyeget, a vidéki ellátás pedig változatlan feltételek esetén hamarosan kritikussá válhat”.
Kunetz Zsombor oxiológus szakorvos és egészségügyi szakértő lapunknak azt mondta, hogy a budapesti ellátás már most is akadozik, a helyzet pedig csak egyre rosszabb. „Ezt a szakma is érzékeli, ezért próbálják most rákényszeríteni a döntéshozókat, hogy történjen végre változás.”
Hiányzó szakemberek
„Nálunk egy 24 órás ügyeletben – meséli egy városi kórház traumatológusa – két traumatológusnak kellene lennie és egy készenlétisnek, akit behívhatunk, ha például baleset történik. Ehhez képest egyedül visszük az ügyeletet, és ha baj van, hívjuk a készenlétist. Korábban dolgoztam Budapesten is, nagyobb intézményben, ott öt orvos volt egy ügyeletben.
| ||
Ennél kevesebb orvossal nem is tartom elképzelhetőnek, hogyan bírható az ellátás, három-négy emberrel biztosan nem. A városi kórházban annyival könnyebb a helyzetünk, hogy politraumatizált sérültek (két vagy több szervrendszer egyidejű súlyos sérülése, amelyből legalább egy életveszélyes – a szerk.) hozzánk nem érkeznek, az ő ellátásuk a megyei kórházak és centrumok feladata. Viszont csípőtáji, boka-, lábszár- vagy csuklótörésekből akad bőven.
Ha bejön egy ilyen eset, be kell hívni a készenlétben lévő orvost, hogy amíg én műtök, addig ő el tudja látni a többi beteget.” Forrásunk egy átlagos héten körülbelül 56 órát dolgozik, a 8 órás munkanapok mellett egy 24 órás ügyelettel; ha hétvégét vállal, akkor 85 órát, a nyári szabadságolások miatt azonban ez könnyen felszökhet 100–110 órára. „Ilyenkor, ha hétvégézek, akkor pihenőnap nélkül dolgozom 170 órát 12 nap alatt.” Mint mondja, gyakran előfordul az is, hogy a 24 órás ügyelet után nem tudnak rögtön lelépni; ilyenkor a műszak 32 órásra nyúlik.
„Ha ügyeletes vagyok, délelőtt az ambulancián dolgozom, ellátom a betegeket, kontrollvizsgálatokat végzek, ha kell, műtök az osztályon. Délután az osztályos műtétek mellett az ügyeletet viszem, műtök. Az alsó végtagi töréseket általában rögtön meg kell operálni, a felső végtagi töréseket, ha nem súlyosak, néha át tudjuk tenni a következő napra, ezzel is csökkentve a műtétek számát. Egy átlagos 24 órás ügyeletben százszor mondom, hogy jó napot kívánok és viszontlátásra” – jegyzi meg arra utalva, hogy egymaga 100–110 beteget lát el (ebből úgy 40 az új páciens). Azt mondja, egy megyei kórházban csak az új betegek száma a százhoz közelít, és ott jó esetben van három ügyeletes orvos.
Az orvos középgeneráció szinte teljesen eltűnt a közellátásból. „Sokan elmentek Ausztriába, Németországba, Angliába, Írországba vagy a magánszektorba, ahol leginkább térd- és csípőprotéziseket csinálnak, és jobban megélnek belőle, mint az állami intézményben dolgozók.” Forrásunk szerint azonban nemcsak orvosból van hiány, hanem műtőssegédből, adminisztrátorból vagy röntgenorvosból is, így előfordul, hogy az ügyelet során a röntgenasszisztens ugyan elvégzi a szükséges vizsgálatokat, de már a traumatológusnak kell értelmeznie a felvételt; a röntgenorvos ugyanis csak készenlétben van, és sokat kell várni, mire beér a kórházba és kiértékeli a vizsgálatokat.
| ||
Hasonló hírek érkeztek márciusban a Péterfyhez tartozó Fiumei úti Országos Traumatológiai Intézetből is, ahol a 168 Óra értesülései szerint azért maradtak el műtétek, mert nem volt elég műtőssegéd az intézményben; a Népszava pedig arról írt, hogy a nyári szabadságolások miatt nincs elég szakember, ezért a fővárosi négy nagy sürgősségi centrumból csak három fogad politraumatizált sérülteket. A Merényi, a Péterfy, a Szent János és a Honvédkórház közül utóbbi közölte, hogy a nyáron 21 napra leállítaná az ilyen esetek ellátását (ehhez rendszerint két-három traumatológusra van szükség, sérüléstől függően például
ér-, mellkas- vagy idegsebészekre), ám az országos tiszti főorvos által összehívott megbeszélés nyomán úgy döntöttek, hogy az intézmény nem zárhat be három hétre, inkább megpróbálják tehermentesíteni. Ennek értelmében a nyáron egyszerre csak három intézmény fogadja a politraumatizált pácienseket, míg a negyedik centrum „pihenőnapot” tarthat.
Van gyógyír?
A szakemberhiányra egyrészt megoldás lehetne az emelt szintű ápolóképzés, amelyet a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán például 2018 februárjában indítottak öt területen: intenzív, perioperatív, geriátriai, közösségi és sürgősségi – a tervek szerint ez utóbbi területen fogják a legtöbb végzett ápolót alkalmazni, tehermentesítve ezzel a sürgősségi ellátásban dolgozó orvosokat. Ez nem közvetlenül a traumatológiát érinti, de mivel a sürgősségi ellátásra hatással lehet, az ott dolgozó traumatológusok munkáját segítheti. De ez egyelőre csak hipotézis, mert nincs tapasztalat: a képzés másfél éves, így az első néhány tucat ápoló idén nyáron végez és helyezkedik el.
A rezidensképzés átalakítása is segíthetné a traumatológiai orvoshiányt. Traumatológus forrásunk szerint nagy probléma, hogy a városi kórházakba kevésbé mennek a rezidensek, pedig az alapokat ott is meg tudnák tanulni, talán jobban is, mint a nagy centrumokban. „Vannak dolgok, amiket én természetesen nem tudok megtanítani nekik, mert a gerincműtétek vagy a medencetörés megoldása nem egy városi kórház feladata. De hogy hogyan kell becsövezni egy mellkast, vagy hogyan operálunk meg egy törött bokát és csípőt, vagyis az alaptraumatológiát nálunk is meg tudná tanulni. Sőt, mivel a centrumok túlterheltek és rengeteg a rezidens, sokszor csak „kampóvégen” nézik a műtéteket, oda sem férnek a beteghez.
| ||
Egy kevésbé zsúfolt intézményben viszont ők maguk is operálhatnának, természetesen a szakorvos felügyeletével.” Fölidézi, hogy volt olyan rezidensük, aki egy megyei kórházból érkezett hozzájuk, ahol az ott töltött két év alatt mindössze 40 műtétet csinált végig, náluk, a városi kórházban viszont egy évben több mint 100 operációt. Forrásunk úgy véli, a kisebb intézményekben a „piacféltés” is kisebb, szívesebben odaengedik a rezidenst a műtőasztal mellé, arról nem is beszélve, hogy egy-egy ügyeletnél nagyon jól jönnek a segítő kezek.
És persze béremelésre lenne szükség. Forrásunk szerencsés helyzetben van, ő ugyanis nem közalkalmazott, hanem vállalkozóként, a városi kórházzal kötött szerződés alapján dolgozik az intézményben. „Fix órabért kapok, ami legalább tiszta, tudom, hogy ha ennyi órát dolgoztam egy hónapban, akkor annyi pénzt kapok érte. A közalkalmazottaknál azonban ez nem ilyen egyszerű.” Azt mondja, rendszeresen előfordul, hogy ha egy orvos egyik hétköznapról a másikra ügyel, akkor ügyeleti óráinak egy részét nem az emelt ügyeleti szorzóval számolják el. Ha például valaki hétfőn reggel 8-tól kedd reggel 8-ig „huszonnégyórázik”, akkor kedden a nap hátralévő részében elvileg nem dolgozik.
A 24 órából gyakorlatilag 16 óra az ügyelet, de a fizetésében viszont úgy számolják el, hogy kétszer 8 órát hétfői és keddi normál munkavégzésként rögzítenek, és csak a harmadik 8 óráért kapja meg az ügyeletért járó jóval több pénzt. Az orvos tehát 16 órát ügyel, de csak a feléért kapja meg az emelt összeget. „Nem csoda, hogy a fizetéskor nem tudnak eligazodni a kollégák a saját bérükön.” Azt mondja, ha mindez hétvégén történik, az orvos megkapja az emelt bért mind a 16 ügyeletben eltöltött óra után.
Azonnal
A traumatológus társaság a személyi feltételek kritikussága mellett a tárgyi hiányosságokat is említi. Forrásunk szerint ez náluk nem akkora gond, eszköz és gép van – ember nincs, aki elvégezze rajtuk a vizsgálatokat. „A terület alulfinanszírozottsága a nagy gond” – mondja.
Az általunk megkérdezett szakemberek szerint komoly probléma, hogy a traumatológia területén is létezik a teljesítmény volumenkorlát (tvk), amely meghatározza, hogy mennyi pénzt kaphat egy kórház a beavatkozásokra havonta a HBCS (homogén betegségcsoportok: a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásában használt betegosztályozási rendszer) alapdíj szerinti elszámolásban, és mi az a határ, ami felett már csak részben, majd egyáltalán nem finanszírozzák azokat.
A tvk alól egyedül a politraumatizált sérültek ellátása kivétel, a többi traumatológiai ellátás viszont nem. Forrásunk szerint ez nonszensz, hiszen a balesetek miatti beavatkozásokat nem lehet előre tervezni; nem lehet kisakkozni, hogy májusban vagy júniusban hány csukló- vagy bokatörés miatt kell műteni.
| ||
A HBCS szisztéma trükközésre kényszeríti az egészségügyi dolgozókat. „Ha például behoznak hozzánk egy idős embert zúzódásokkal – meséli a traumatológus –, aki az állapota miatt kórházi megfigyelést igényel, kénytelenek vagyunk bent tartani legalább néhány napig. A zúzódásra azonban nem fizet a biztosító, ezért más kódot kell találni, hogy bent tarthassuk.” Az ő osztályuk nagyon odafigyel arra, hogy addig tartsák bent a betegeket, amíg a biztosító fizet, utána vagy hazabocsátják, vagy átteszik egy másik osztályra, de olyan is előfordul, hogy csak papíron kerül át máshová. „Folyamatosan figyelni kell, ki hány napot marad, hogy a maximális finanszírozást kapjuk érte, különben óriási veszteséget termelnénk. Mindenki más is ezt teszi.”
Az MTT június 21-i rendkívüli közgyűlésén minderről szó esett. A traumatológus társaság vezetőségét hiába kerestük, kérdéseinkre nem kaptunk választ, de eljutott hozzánk az a levél, amelyet Kásler Miklós emberminiszternek és Horváth Ildikó államtitkárnak küldtek. Az MTT azonnali tárgyalást kezdeményez „az egészségügyért felelős miniszterrel és államtitkárral a traumatológiai ellátás betegbiztonságot és betegellátást veszélyeztető szakmai és személyi válsághelyzetéről”. Követelik egyebek közt a „traumatológiai, sürgősségi ellátásban végzett sérültellátás tvk alóli azonnali kivonását; a traumatológiai beavatkozások HBCS-súlyszám-korrekcióját; azonnali forrásbiztosítást a sürgősségi ellátást biztosító traumatológiai ellátóhelyek elavult eszközeinek pótlására; a traumatológiai ellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók azonnali, jelentős mértékű bérkorrekcióját, bérkiegészítését, majd fokozatos felzárkóztatását 2022. december 31-ig a hasonló munkakörben dolgozók európai uniós átlagilletményéhez”. A levél nyomatékosítja, hogy ezek az intézkedések nem történhetnek más szakmák finanszírozásának a rovására.
És hogy mi a tét? A traumatológusok ezt is kifejtik a döntéshozóknak: „Amennyiben azonnali intézkedések nem történnek a traumatológiai ellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosítására, a traumatológus társadalom szakmai és érdekvédelmi szervezetei nem tudnak a továbbiakban felelősséget vállalni a biztonságos és folyamatos betegellátásért, és azt a döntéshozó és finanszírozó szervezetekre hárítják.” Hozzáteszik, ezen felül további tömeges elvándorlás várható, illetve az önként vállalt túlmunka elutasítása 2019. szeptember 1-jétől.
