Békés megyei DK-s vezetők harca az országos elnökséggel

Vihar a sarokban

Belpol

A DK Békés megyei szervezetében áll a bál: a területi igazgató személyét a helyi választókerületi vezetők nem fogadták el, ezért lemondtak. Egymást érik az etikai bizottsági eljárások, többek párttagságát felfüggesztették.

„Elszaporodtak a hiénák, és már az oroszlán sem bír velük” – így jellemezte a Demokratikus Koalíció (DK) belső viszonyait egy viharsarki forrásunk, aki azt bizonygatta, hogy a vezető testületeket ellepték a karrieristák, akiknek jelenlegi pozíciójuk megtartása a legfontosabb. „Ez lett az őszödi beszédből, amelynek a valós jelentése, egyben a DK krédója mégiscsak az, hogy annál többről szól a politikacsinálás, mint hogy kapunk-e költségtérítést és néhány jól fizető posztot a megyei önkormányzatban. Tizenkét átkozottul nehéz évem van benne a pártban, nem hittem, hogy idejutunk” – fakadt ki a Narancsnak a régi motorosnak számító politikus.

Az állatos hasonlatban e karrieristák volnának a hiénák, míg az oroszlán természetesen a pártelnök, Gyurcsány Ferenc. Aki, ha kívülről ez nem feltétlenül látszik is, a békésiek szerint egyre kevésbé ura a DK-n belüli folyamatoknak. Igaz, e nézőpont lehet egyfajta jó király vs. rossz tanácsadók szerinti értelmezés is, amely mindenben felmenti az első számú vezetőt annak ellenére is, hogy megfogalmazójának megingott a korábbi feltétlen bizalma a pártelnökben.

„Itt csak az a két szó kopott el, amelyek a pártunk nevét adják. Nem vagy alig működik a belső demokrácia, felülről érkeznek a diktátumok, az alulról érkező kezdeményezéseket meg sem hallják. Az őszödi igazságbeszéd ellenére ez a párt nagyon félresiklott” – mondta lapunknak Kasuba István, aki az ország egyik legnagyobb DK-s alapszervezetét építette fel az orosházi központú Békés megyei 4. számú országgyűlési egyéni választókerületben (oevk).

„A DK jelenlegi helyzetében határponthoz érkezett. A »nagy párt« mézes bödönének vonzó hatásának köszönhetően felbukkantak köreinkben a klasszikus politikai zsákmányszerzők. Nevezzük nevén. Pénz, hatalom, befolyás, paraziták. (…) Egyszerű tagunk joggal kérdezte tőlem: Kik ezek, hol voltak ezek eddig?” – írta Facebook-oldalán még augusztus végén Leel-Őssy Gábor, a DK lemondott gyulai választókerületi elnöke.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."