VIP-repülőjegyre is telt a kamarai tagdíjból

  • narancs.hu
  • 2021. február 19.

Belpol

Cikksorozatban számol be a hvg.hu arról, mire költi a vállalkozók által befizetett 5000 forintokat a köztestület.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2012 óta megkötött, 2 millió forintnál nagyobb összegű szerződéseket ismerteti a hvg.hu, az információkhoz közérdekű adatigényléssel jutott hozzá. 

Az írás idézi Parragh László kamarai elnök megjegyzését, amit az ATV-ben mondott, amikor a kamarai tagdíjról volt szó: „ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni”. Ezért a mondatért a tisztségviselő később elnézést kért.  A hírportál azt írja, a tagok által fizetett évi 5 ezer forintos kötelező hozzájárulás a területi kamarákhoz folyik be,

e pénz 10 százalékát kapja meg az MKIK, 2012 óta ez 3 milliárd forint volt.

Mintegy harminc oldalnyi lista tartalmazza az ez idő alatt megkötött szerződéseket. A cikksorozat első része szerint például a köztestület mintegy 60 millió forintot fizetett „mentális felkészítésért" jórészt ugyanazoknak a vállalkozóknak, akik a szakmák versenyére, így a SkillsHungaryre készítették föl az indulókat és a szakértőket.

Tízmilliókból készültek infografikák, így egy összegben ezen a címen több munkáért 32,7 millió forintot fizetett ki egy cégnek a köztestület. A lista szerint a kamara repülőjegyeket is vásárolt Sao Paulóba 2015-ben, valószínűleg a WorldSkills nevű versenyre, és két tételnél a VIP megjegyzés olvasható.

A Rogán Antal találmányát is hasznosító Mobilsign Kft. 7,27 millió forintot kapott az elektromos aláírás bevezetésére. A kamara brüsszeli képviseletének vezetője havi 3000 euróért látja el ezt a munkát, a békéltető testületek elnökei között pedig akad, aki évente 3,6 milliót kap, más pedig 5,6 millió forintért dolgozik.  

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.