A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) múlt heti közleménye szerint júniusban a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletben semmisnek nyilvánította a Bükki Nemzeti Park (BNP) és a Mariano Kft. között 1995-ben létrejött földbérleti szerződést. Az ügy a hivatalos indoklás szerint "precedensértékű", mert a nemzeti parkok 1990 és 1995 között számtalan, az állam számára előnytelen szerződést kötöttek több tízezer hektárra. A VM szerint az olasz tulajdonú Mariano Kft. a piaci ár töredékéért bérelte a területeket a BNP igazgatóságától, amelyek után több mint 800 millió forint támogatáshoz jutott. A társaság a terület egy részéért 100 forintot fizetett hektáronként, a nagyobbik részét térítés nélkül használta.
A közleményben az is szerepel továbbá, hogy "a Bükki Nemzeti Park igazgatósága kiírta a haszonbérleti pályázatokat a vagyonkezelésében lévő közel 2900 hektárnyi olyan területre, amelyet korábban a Mariano Kft. bérelt. A pályáztatás fő célja a helyi családi közepes és kisvállalkozások, valamint az állattartó gazdálkodások megerősítése. Ennek megfelelően az igazgatóság az eljárásnál a helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőket hozza helyzetbe, és a haszonbérbe adást állattartáshoz köti. A szerződések 2019-ig szólnak annak érdekében, hogy a bérletek az agrár-környezetgazdálkodási támogatásokkal (AKG) összhangban legyenek. A pályázóknak maradéktalanul be kell tartaniuk a természetvédelmi előírásokat, és lakhelyük, illetve székhelyük nem lehet az érintett termőföld 20 kilométeres körzeténél távolabb. A jelentkezők sem az államtól, sem mástól nem tulajdonolhatnak és bérelhetnek 1200 hektárnál nagyobb területet."
Nem nulla
A bírósági döntés az olasz cég magyarországi bérleménye ügyében nyilván megalapozott. Csakhogy a földalap e "precedenst" az egészen más konstrukciókban létrejött szerződésekre is kiterjesztené, amelyeknek a nemzeti parkokhoz semmi vagy legfeljebb érintőleges közük lehet. A földalap politikai vezetése, összemosva a tájőrzésre és ökogazdálkodásra specializált nemzeti parkok, illetve az üzleti alapon privatizált agrártársaságok területeit, egyszerűen kriminalizálni akarja a szabályosan megkötött és érvényes szerződéseket. A kilátásba helyezett intézkedések hatása dermesztő lehet: a tervezett eljárás logikája szerint az állam mint tulajdonos bármikor bárkit kiakolbólíthat a fix időre átadott bérleményéből.
Úgy tudjuk, három privatizált állami gazdaság jelenlegi tulajdonosával írásban vagy szóban közölték is már az illetékesek, hogy a korábban hosszú időszakra kötött földbérleti szerződésük a "jó erkölcsbe ütközik", s emiatt az állam felmondja. A földalap a vaskos hazugságoktól sem riad vissza: több esetben például azt írja, hogy az adott cég nulla forintért bérli az állami földeket, holott tételesen cáfolható dologról van szó. Hiszen tényleg akad a bérleti szerződésekben olyan terület, amiért nulla forint a bérleti díj, de ez rendszerint ősgyep, erdő, nádas vagy olyan, kedvezőtlen adottságú szántó, amely intenzív árutermelésre nem igazából alkalmas, hasznot nem hoz, táj- és környezetápolási szempontból viszont fontos. A jobb szántókért ellenben fizetnek a cégek, mégpedig vagy terményárhoz (a búza mindenkori tőzsdei jegyzéseihez) kötött vagy forintban rögzített, meghatározott rend szerint emelkedő bérleti díjat.
Felmondható, ha
A tervezett földalapos eljárások enyhén szólva is ingatag jogi lábakon állnak. A korábbi állami gazdaságok privatizációs szerződéseit az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) kötötte meg. Az ilyen típusú magánosítás gyakorlatában három szereplő mondta ki a végső szót: a döntést meghozó privatizációs szervezet, az akkor önálló Pénzügyminisztérium, illetve az adott területen feladat- és hatáskörrel rendelkező, az egyes ügyekben vétójoggal rendelkező szaktárca. A tényleges szerződések akkor léptek életbe, ha e három szereplő egyhangúlag támogatta őket. A szerződéskötésnek számos feltétele volt. A jelentkezőnek az esetek túlnyomó többségében nemcsak az egyébként bérleti értékkel nem rendelkező területek hasznosítását kellett vállalnia, hanem számos, a gazdálkodást jelentősen befolyásoló kötelezettség teljesítését is; ezek között rendre szerepelt az ország állat- és növénygénállományának megőrzése, a dolgozók továbbfoglalkoztatása, a területek megművelése és az oktatási-továbbképzési feladatok teljesítése.
A földekre húsz, ötven, illetve rendkívüli esetben akár 99 évre is kötött az állam és a pályázó bérleti szerződést, ezt az akkor érvényben lévő földtörvényi előírások nem korlátozták. Horribile dictu: bérleti díj tekintetében hasonló arányú, és szintén ötvenéves lejárati időszakra szóló megállapodást kötött 2001-2002-ben az Orbán-kabinet a 12 volt állami gazdaságot megvásárló pályázóval. Sőt: akkor már érvényben volt az 55/1994. számú földtörvény, amely a megköthető termőföldbérleti szerződések lejáratát húsz évben korlátozta, amit aztán az Orbán-kormány egy egyedi módosítással, kizárólag a frissen privatizált "tizenkettekre" érvényesen úgy írt felül, hogy a "dolgozói privatizációval" eladott gazdaságok is ötvenéves földbérleti szerződést köthessenek, hektáronként átlag - jelenlegi áron - 18-25 ezer forintos díjért. Manapság egy jobb minőségű földterület hektáronkénti bérleti díja - elhelyezkedéstől és más tényezőktől függően - 40-50 ezer forint.
E földbérletet a tulajdonos állam nem húzhatja át egy egyszerű tollvonással, rendelkezzen bármilyen fejlett erkölcsi érzékkel is. (Amely erkölcs "jóságát" mellesleg bírósági határozatnak is meg kell erősítenie.) Az érvényes magánjog három világos, egyértelműen bekövetkezett helyzet esetén ismeri el jogosnak egy határozott időre szóló bérlet felmondását.
1. A bérleményt tudatosan rongálva használják, emiatt az értéke a természetes használódást meghaladóan csökken. Ez termőföld esetén nehezen bizonyítható (az érték ráadásul a gondos használattal inkább nő), de mind az extenzív, mind az iparszerű állattartásban érdekelt gazdának a takarmánytermő terület állapotát folyamatosan javítania kell, különben éhen pusztul a jószág.
2. A bérleményt a szerződésben meghatározottól eltérő célra használják, például ha telkeket mérnek ki rajtuk. A gyakorlatban ez kivitelezhetetlen, még ha akadt is leváltott polgármester a Duna partján, aki valami hasonlóval próbálkozott, mégsem lett belőle baja.
3. Nem fizeti a bérlő a kialkudott bérleti díjat.
Valakik érdeke
A most érintett, illetve a későbbiekben "vizsgálatba vonandó" cégek többségére ezek egyike sem áll. Mindenesetre rémisztő, hogy egy állami szervezet nyilvánvaló hazugság alapján intézkedhet - ráadásul egy olyan ágazatban, amelynek lételeme a kiszámíthatóság, a hosszú távra szóló egyezség. Gyaníthatóan most jó néhány társas agrárvállalkozás vezetése riadtan lesi a postát, nem kapnak-e ők is a földbérleti szerződésüket "erkölcsi alapon" felmondó levelet - bárkitől. Az államot ugyanis ebben a jogviszonyban semmi nem különbözteti meg bármely más tulajdonostól. Ha akadna bíróság, amely a klasszikus privatizációban elkelt cégekkel szemben a földalapos eljárásokat mégis szentesítené, az végképp lehetetlen helyzetbe hozná az amúgy is bizonytalanságokkal teli hazai földbérleti rendszert. Jelenleg a hazai termőföldet hatvanöt-hetven százalékban bérleményben hasznosítják, s e jogviszony jelenti a jövőt mintegy ezerötszáz nagyobb, tíz-tizenkétezer közepes, s harminc-harmincötezer kisebb gazdaság számára. A családtagokkal együtt legalább félmillió olyan polgártársunkról beszélünk, akiknek mindennapos megélhetése múlik az emlegetett kontraktusokon.
Ráadásul az állam, pontosabban az azon belül uralkodó jelenlegi agrárpolitika immár teljességgel következetlen. Alig egy éve adtunk hírt arról, hogy egy holland cég intenzív sertéstartási terveit milyen szigorú nyisszantásokkal nyeste rövidre az agrár- és a környezetvédelmi hivatal (lásd: EU-k haza!, Magyar Narancs 2010. augusztus 12.), mondván, a szag és a trágya környezetterhelése miatt a jövőben nagy méretű hizlaldákra létesítési engedélyt nem adnak. November közepén viszont Czerván György vidékfejlesztési államtitkár nagy örömmel avatott föl Békés megyében egy olyan ágazati beruházást, amely harmincezer disznó éves kibocsátására képes. Amikor erről kérdeztük az egy évvel korábbi merev elutasítást közlő hivatalnokot, a Narancsnak szó szerint ezt mondta: "Nézd, van néhány olyan beruházás, ami egy Valakié."
Ez a gyakorlat alapjaiban ássa alá a magyar agrárgazdaság érdekeit. A hazai agrárágazati privatizációt ezer kritika érheti, de az egykori állami gazdaságoknál - szemben az élelmiszeripar és -kereskedelem valóban nyersen készpénzre törekvő eladásával - ezek aligha állnak meg. A szerkezetében, munkaerő-gazdálkodásában és napi finanszírozási ügyeiben a 90-es évek elejére kétségtelenül megroggyant szektor magánkézbe adása a hazai élelmiszer-árutermelés "nagyiparának" fennmaradását alapozta meg. Az egykori állami gazdaságok egyébként mintegy egymillió hektárt műveltek, amelyből a kárpótlás, felszámolás és egyéb eljárások után 440 ezer hektár maradt meg a jelenlegi földalap kezelésében. A kárpótlásra átadott több mint félmillió hektár gazdasági és társadalmi hasznosságáról felmérés nem készült, használatáról részletes adatok nincsenek. Ami biztos: a kárpótlásra átadott területekről a magánosítás után "eltűnt" nagyjából félmillió tejelő marha, 2,5-3 millió hízósertés - nem beszélve 65 ezer munkavállalóról. A magánosított cégeknél viszont az állatállomány zöme és a legálisan alkalmazott dolgozók jelentős része is megmaradt.
A 128 egykori állami gazdaságból jószerével ma egy sincs állami kézben (a háromlépcsős privatizáció után), de zömmel magyar tulajdonosi körben, magyar munkavállalókat alkalmazva maradtak életben. Nem könnyen egyébként, mert a zilált agrárpiaci viszonyok őket sem kímélték: a tej- és gabonaválság egyként elérte a cégeket, ám az egyébként mindenben "visszafizetési perspektívákat" kereső bankok általában segítséget nyújtottak a továbbélésükhöz, sőt akár milliárdos értékű fejlesztéseikhez is, ami azért elgondolkodtató lehet. Fura, de épp ez a kör az, amelynek igazából semmi köze nincs a földalapos közleményben emlegetett "földspekulációhoz", sőt: a szerződésekben vállalt táj- és génőrzés, a használt takarmánytermő területekre alapozott állattartás éppen a most zászlóra tűzött agrárpolitika céljaival egyezik.
Akad olyan informátorunk, aki szerint a bérleti szerződések miatt megindított földalapos vizsgálatok valójában szakmai tartalom nélküliek. Ahogyan lapunknak fogalmazott: "A földalap pénzügyi értelemben hatalmas bajban van: 10-12 milliárdból gazdálkodik, de ezt részben elviszi a működési költség, a többit meg a földért életjáradék program. A kormányprogramban meghirdetett, sőt külön törvényi prioritással is megerősített földvásárlásra, aktív földpiaci szerepre nincs pénz. Ugyanakkor a politika centrumába helyezett kistermelők kedvezményes földekre várnak, de nem kapnak. Velük még csak el lehetne húzni az időt, ám ott vannak bizonyos egyéb, a kormányhoz nagyon közel álló tőkés érdekeltek is, akik szintén a jussukra várnak. Csakhogy ehhez a földet előbb el kell venni valakitől. A szakma, az élelmiszer-termelésből származó húzós export- és áfabevétel most éppen mintha nem számítana."
