Magyar Narancs: A program mostanában kétszer is szerepelt a Hír Tv-ben, igaz, nem épp kedvező tálalásban. Minek köszönhető ez az érdeklődés?
Polgár András: A Célpont című műsor foglalkozott először a programmal - mondat közepéről kivágott, utólag kontextusba helyezett szavakkal, célzásokkal, tendenciózus kérdésekkel próbáltak leleplezni valamit, amiről amúgy minden információ nyilvánosan hozzáférhető. Az interjú után nem nézhettük meg a szerkesztett anyagot, ezért a program nevében nyilatkozó Szőke Judit az adás előtti délután megtiltotta, hogy szerepeltessék a műsorban - az anyag ennek ellenére lement. (Szőke Judittal készített interjúnkat lásd: "Nem volt szükségszerű, hogy idáig jussunk", Magyar Narancs, 2011. május 19.) Az eredmény botrányosabb volt, mint amire számítottunk. Nagyjából az volt az üzenet, hogy a programban szerepet vállaló pénzemberek és "bankárok" magukra költik azt a pénzt, amit az unió a mélyszegénységben élő romáknak küldött, és ezt a kormány is csak fél sikerrel tudja gátolni. A sok pénzből persze bőségesen jut a munkatársaknak is, akik tulajdonképpen szégyellik, hogy részesei ennek a disznóságnak.
MN: Király Júlia, az MNB alelnöke is többször fölbukkan vágóképként, amint hátradőlve hahotázik.
PA: Nyilván a kisemmizett romákon nevet. Még az adás előtt fölhívtam Liszkay Gábort (a Hír Tv és a Magyar Nemzet tulajdonosa), aki megígérte, hogy lehetőségünk lesz megszólalni - ennek ellenére az adás után hiába kerestem, nem reagált. Végül valaki szólhatott nekik, hogy ez így védhetetlen, mert tíz nap elteltével egy délután jelentkeztek, hogy aznap reagálhatunk a Rájátszás című talkshow-ban. Ilyenkor eleve az a kérdés, hogy az ember elfogadja-e ilyen keretek közt a lehetőséget - végül Felcsuti Péterrel elmentünk. (Felcsuti Péter a Kiútprogram Nonprofit Zrt. igazgatóságának tagja.) Az adást előzetesen azzal hirdették, hogy "Megbukott a szegények bankja". A teljesen felkészületlen műsorvezetővel annyit szerettem volna legalább megértetni, hogy a fenti állítás két eleméből egyik sem igaz: nincs "szegények bankja", és az, amit ők ez alatt gyaníthatóan értenek, a Kiút-program, nem bukott meg. A vitát - már ha az volt - csak azért vállaltam, mert bíztam benne, hogy ebben a közegben is el lehet mondani úgy a programról az igazságot, hogy az a nem teljesen elfogult nézőknek átjöjjön.
MN: Mindettől függetlenül van egy alapadat, amely magyarázatot kíván: a 2009, azaz a program indulása óta elköltött közel 500 millió forintból mindössze nyolcvan ügyfél jutott egymillió forintot meg nem haladó összegű kölcsönhöz. Ez így tényleg nagyon drágának tűnik.
PA: A program már 2008-ban elindult, és eddig mindössze 330 milliót költöttünk. Az 500 milliónak a program végéig kell kitartania, amikorra már legalább 160-200 új vállalkozást indítunk el. Továbbá. Az eddig elköltött pénz pedig nemcsak erre a nyolcvan ügyfélre, hanem arra a programban regisztrált nyolcszázötven, mélyszegénységben élő emberre "ment el", akiket több mint kétszáz településen kerestek fel a terepmunkásaink. Közülük választódott ki egy hosszú, tanulással, közösségalakítással egybekötött, rendkívül munkaigényes eljárásban az a nyolcvan kliensünk, akiknek eddig sikerült hitelt kihelyezni. A következő három hónapban újabb ötven hitelt folyósítunk, amiért már szintén "megdolgoztunk". De hangsúlyozom, ha valakinek kétségei vannak a "százmilliók sorsával" kapcsolatban, csak meg kell néznie a Kiút honlapját. Ott forintra pontos elszámolást talál.
MN: Hogyan indult a program?
PA: Magánszemélyek indították a saját pénzükből, mondhatnám, engedve a szociális késztetéseiknek és a tevékenységi kényszerüknek. Én már előtte is segítettem kamatmentes hitelekkel kulturális és társadalmi szervezeteket, de szerettem volna valamit megpróbálni a foglalkoztatás terén is. Hiszen ez minden további segítség arkhimédészi pontja. Ama vidékeken, ahol mi esélyteremtési, oktatási projektekkel próbálkozunk, olyan mértékű a kilátástalanság és annak minden rettenetes mentális következménye, hogy az önmagában is korlátozza a többi program sikerét. A gondolat akkor kapott szárnyra, amikor bekapcsolódott Felcsuti Péter, aki már aktív bankvezetőként is közismerten tevékeny volt a társadalmi felelősségvállalási, elsősorban is romákat támogató ügyekben.
MN: Milyen szerepet játszik a Polgár Alapítvány a Kiútban?
PA: A Kiút-program szervezetileg nonprofit zrt.-ként működik, és ebben a legnagyobb részvényes az alapítvány - de a közel kétéves előkészítő munkát is az alapítvány szervezte és finanszírozta neves tudósokkal, szakemberekkel együttműködve, akik pro bono végzett munkájukkal segítettek. A finanszírozás legjelentősebb részét biztosító uniós pályázatot is az alapítvány nyerte, a pénzt közvetlenül ő bocsátja a Kiútprogram Nonprofit Zrt. rendelkezésére.
MN: Végül is kinek a pénzével gazdálkodnak?
PA: A Bajnai-kormány annyi költségvetési forrást különített el a programra, amennyiből az induló vállalkozók járulékait ki tudjuk fizetni. A pénzt - aminek felét az új kormány elvette - egy költségvetési évre adták, de összegszerűen a befizetendő járulékoknak felelt volna meg. A Start-kártya ezen kedvezményét ugyanis, amivel a munkaerőpiacra való be- vagy visszalépést támogatja az állam, "önfoglalkoztató", azaz induló vállalkozó nem veheti igénybe - ezt a hendikepet kompenzálta a költségvetési forrás. Ehhez tette hozzá a Raiffeisen Bank a maga infrastruktúráját és pénzét, a civilek meg az induló tőkét. Már haladtunk az előkészületekkel, amikor megjelent egy 1,4 millió eurós uniós pályázat, amit mikrohitelezési lehetőségeket feltáró kutatási projektre írtak ki. Megpályáztuk, és meglepetésünkre meg is nyertük. Ez egy nagyságrenddel megnövelte a költségvetésünket. Hozzáteszem, ezzel nagyon szigorú elszámolási és ellenőrzési rendszert is nyertünk, mert a finanszírozásban részt vevő Világbank és a UNDP (az ENSZ Fejlesztési Programja - a szerk.) szorosan követi a fejleményeket. Olyan kísérletként tekintenek a Kiútra, aminek a tapasztalatai alapján dönthetnek majd a hasonló programokra szánt dollármilliárdokról. Egyébiránt ez az egyetlen ilyen, EU által finanszírozott projekt Európában, mi, magyarok, akár büszkék is lehetnénk erre.
MN: Miért kellett egy ilyen kvázi vállalkozási forma? Miért nem lett a Kiút maga is alapítvány?
PA: Tisztázzuk: a nonprofit jelleg azt jelenti, hogy a társaság a forrásait csak az alapító okirat szerinti célokra fordíthatja. Itt nincs osztalék vagy klasszikus értelemben vett bevétel, jövedelem. Az igazgatóság tagjai, akik a program operatív irányítói is egyben, nem kapnak díjazást, ezzel a munkával közülünk senki nem "keres", sőt. Aki kicsit is ismeri a mai magyar valóságot, elképzelheti, mennyi az előre nem látható "járulékos költség" az ügyfeleink életében, amíg egyáltalán hitelfelvevővé válhatnak: a sürgősen befizetendő közműszámláktól a hiányzó biciklicsengőért kiszabott húszezer forintos bírságig, amit ha zsebből nem fizetnénk ki - például Felcsuti Péter vagy én -, az az ügyfelünk sikerét veszélyeztetné. Tehát fizetünk. Ettől persze még lehet szörnyülködni, hogy mennyi pénzt költöttünk, de ha valaki megnézi a honlapot, azt fogja látni, hogy pontosan annyit, amennyi az üzleti tervben van. A részvénytársasági formát pedig azért választottuk, mert azt akartuk, hogy minél többen csatlakozhassanak a programhoz. Jelenleg mintegy ötven, minden tekintetben feddhetetlen és példamutató részvényese van a Kiútnak Chikán Attilától Zsámbéki Gáborig.
MN: Több mint két éve megy a program, de még a százat sem érte el a kihelyezett hitelek száma - ez első ránézésre elég sovány eredménynek tűnik.
PA: Attól függ, mit tekintünk eredménynek. Szerintem nem a kihelyezett hitelek számával, hanem a hitelek kihelyezésének időigényével van a probléma. Ez a 22-es csapdája: ez egy időben korlátozott, pénzügyileg zárt konstrukció, ahol a költségek "lineárisan", az idő haladtával egyenes arányban nőnek. És ahhoz is idő kell, hogy kiderüljön, ha valamit eredetileg nem jól mértünk fel, tehát változtatni kell. Ettől függetlenül is rettenetes nehéz volt az indulás, sokkal nehezebb, mint gondoltuk. A cégalapítás előtt másfél év telt el tervezéssel és kutatással, illetve a már működő alapítványi programok, például az igrici uborkatermesztési projektünk elemzésével. Ne felejtsük el, eleve hitelképtelen, nyomorban élő, képzetlen emberek induló vállalkozásainak finanszírozására kellett valami működőképes modellt kitalálni. Ezzel párhuzamosan futott egy szociológiai jellegű kutatás, ami a fogadókészséget, a szóba jöhető térségeket és közösségeket térképezte föl. Az alapkérdése az volt, hogy találunk-e elegendő számú ügyfelet. Bár mi mindent meg akartunk tenni azért, hogy objektív adataink legyenek a program működőképességéről - több tízmilliót invesztáltunk ebbe civilként -, de nagyon akartuk hinni, hogy a program el tud indulni. A kutatás vezetői pedig, hogy úgy mondjam, nem akartak nekünk csalódást okozni, tehát ahol lehetett, az eredmények közül az optimistább verziót vették figyelembe - így született meg a döntés, hogy belevágunk. Mondjuk úgy, hogy alábecsültük a várható nehézségeket.
MN: Hogyan zajlik az ügyfelek toborzása?
PA: A terepmunkás elmegy a kiválasztott településre, hogy fölkutassa a potenciális ügyfeleket. Aztán jön egy többlépcsős szűrő, míg eljutunk oda, hogy megalakul a csoport, amelynek a tagjai bizonyos felelősséget vállalnak egymásért, a mi feltételrendszerünk szerint hitelezhetők, birtokolják a vállalkozás elindításához szükséges ismereteket, és van egy reális, minden csoporttag és a terepmunkás által is elfogadott üzleti tervük. Ez egy komplex program, amiben a hitel csak hab a tortán, vagy inkább a kő a kőleveshez. A munkahelyteremtésen túl vállalkozói, üzleti ismeretek szerzése és közösségépítés folyik.
MN: Reális elképzelés volt-e olyan térségekben indítani a programot, ahol minimális a fizetőképes kereslet? Ráadásul ezeket az induló vállalkozásokat arra kényszerítették, hogy legálisan és transzparensen működjenek.
PA: A reális és a kényszerű itt egyszerre van jelen. Arra építünk, hogy az induló támogatások segítségével - a hitelnek feltétele például az állam által biztosított ún. vállalkozóvá válási támogatás, a járulékokat pedig a Kiút fizeti - a vállalkozások többsége túl tudja élni az első, legnehezebb időszakot, és képes gyökeret ereszteni a maga közegében. Még ha komoly hátrányban van is a feketegazdaság szereplőivel szemben. Ha nem abból indulunk ki, hogy ezeket az embereket és a vállalkozásaikat el lehet indítani a legális és transzparens működés felé, akkor el sem szabad kezdeni az egészet.
MN: Ezeknek a közösségeknek a legéletrevalóbb tagjai általában nem a legális gazdaságban szocializálódott "vállalkozók" - uzsorások, boltocskázók, illegális tüzelőkereskedők.
PA: Egyrészt senki nem születik uzsorásnak, hanem az adott feltételek között csak így tud "szolgáltatni", miközben nyilván ő maga is szívesebben csinálna legálisan üzletet. Van igény a legalitás iránt. Másrészt, mit tehettünk volna egyebet? Mondjuk azt, hogy jól van, hat hónapig ne kérjél és ne adjál számlát, utána meg igen? Ebbe nem szabad belecsúszni. Van itt azért egy feltételezett kölcsönösség, még akkor is, ha nem szimmetrikus a dolog: eszerint az állam a maga eszközeivel segíti a vállalkozás talpra állítását, cserébe viszont elvárhatja, hogy a vállalkozó tisztességesen fizesse meg a közterheket. Nehezíti a helyzetet, hogy ma, ha valaki vállalkozó lesz, akkor az első pillanattól nemcsak elveszíti a segélyekre jogosultságát, de fizetnie kell maga után mindent, akkor is, ha nincs egy forint jövedelme sem. Ez a váltás tehát nem megy állami segítség nélkül. Ahogy az sem képzelhető el, hogy egy országos hatókörűnek szánt program, mint a Kiút, működhessen másképp, mint hogy legális és transzparens működést követel meg a résztvevőktől.
MN: Mi lesz az ügyfelekkel 2012 után? A hírtévés "leleplezés" szerint nincs pénz a folytatásra.
PA: A projekt az eredeti kiírás szerint 2012-ben valóban véget ér, de az unió szerencsére hajlandónak tűnik meghosszabbítani 2013-ig - igaz, a folytatáshoz szükséges 150 milliót nekünk kell megszereznünk. Amikor Szőke Judit az ominózus műsorban azt mondta, hogy fogalmunk sincs, miből tudjuk majd finanszírozni a programot 2013-ban, akkor erről beszélt, és nem arról, hogy eltűnt a lóvé. Hozzáteszem, hogy a drágának titulált program legnagyobb költségelemét éppen a közterhek jelentik: ha mindent összeszámolunk, nagyjából nettó ötvenmillió forint bevétele, illetve megtakarítása van a költségvetésnek a Kiút-programból. Miközben minket vádolnak közpénzek lenyúlásával, az állam "keres" egy olyan programon, amire saját értékrendje szerint is inkább költenie kéne! És nem is az a legnagyobb probléma, hogy nem kapunk állami pénzt a program befejezésére, még azt sem, amit megígértek. Valahonnét csak összeszedjük a szükséges forrásokat. De ha az állam a tanulságok levonása után, az eredménytől függetlenül a program elterjesztésére nem akar költeni, akkor valóban kidobott pénz minden forint. Hiszen apilotnak épp az lenne az értelme, hogy a tapasztalatok birtokában széles körben elterjedjenek a bevált jó gyakorlatok. Erre szánja az EU is ezt az 1,4 millió eurót. Ez a tanulópénz ahhoz, hogy más tagállamokban is terjessze ezt az - üzemszerű működésében természetesen már sokkal olcsóbb - programot. Ennek a munkának az eredményei nem minket gazdagítanak, hanem a mindenkori magyar kormányok fogják tudni fölhasználni őket a döntéseikhez. A végén leteszünk a magyar kormány és az Európai Bizottság asztalára egy részletes tanulmánykötetet arról, hogy ezzel a módszerrel mit lehet elérni, és az mennyibe kerül. Kudarc az lenne, ha ez a szisztéma azért kerülne a kukába, mert soha senki nem számolja ki, mi a tényleges költsége és a tényleges haszna az egyéb munkahelyteremtő programoknak a sokmilliárdos autógyári támogatásoktól a munkaügyi központok költségein keresztül a tömeges közmunkáig - és a Kiút így, reális összehasonlítás nélkül lenne elintézve azzal, hogy nagyon drága.
