Visszavonul Gyömrő adócsalással vádolt polgármestere, aki büszke milliárdos vagyonára

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 18.

Belpol

Gyenes Levente ártatlannak vallja magát, nem érzi úgy, hogy szégyent hozott volna a városra.

Nem érzi úgy, hogy szégyent hozott a városra, és azt sem, hogy szégyellnie kellene, hogy jó anyagi körülmények között él – mondta Blikknek adott interjúban Gyenes Levente, Gyömrő jövőre leköszönő polgármestere.

Mint ismert, a városvezető büntetőeljárás alatt áll, azzal gyanúsítják, hogy tagja lehet egy számlagyáras bűnszervezetnek, amely több mint másfél milliárd forintnyi adót csal el. A politikust tavaly a NAV kommandósai saját otthonából vitték el. Erre azt mondta, meglepetésként érte, bár sejtette, hogy adatokat gyűjtöttek róla. Ő mindenesetre ártatlannak vallja magát. A rendőrök telefonos lehallgatásokkal próbálták igazolni a bűnösségét, de sem ő, sem az ügyvédje nem találtak erre utaló beszélgetést.

Gyenes a lapnak azt mondta, nagyon megveti az álpuritán embereket. Ő aligha az, hiszen a város legvagyonosabb embereként polgármesteri beiktatására egy Bentley sportkocsival ment.

Azt gondolom, ami vagyonnal rendelkezem, azért egyfelől megdolgoztam, másfelől helyesen használom, helyesen élem fel. Nem másokat zsákmányoltam ki"

– mondta. Magára nézve egyébként a playboy kifejezést sem tartja bántónak.

A polgármestert eddig hatszor választották meg, és biztos benne, hogy hetedszer is így történt volna. Ám amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodott, már tudta, hogy visszavonul. Aggódnia mindenesetre nem kell. "Olyan vagyoni elemek vannak körülöttem, hogy az én életemben – de lehet, hogy az unokáméban is – kitart majd." Elmondása szerint arra is felkészült, hogy ismét börtönbe kell vonulnia.

"Ezt úgy tekintem, mint egy súlyos betegséget, s tudom, hogy mindent meg kell tennem a gyógyulásom érdekében. A legjobb ügyvédeket alkalmazom, hogy bizonyítsam az ártatlanságom" – mondta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.