Magyar Narancs: Az Ámbédkar Iskola szinte mindig azzal kerül be a hírekbe, hogy források híján a megszűnés szélén áll. Legutóbb augusztusban a Tanítanék Mozgalom szervezett gyűjtést, hogy legyen miből elkezdeniük a tanévet. Mitől ilyen nehézkes ez az ügy?
Orsós János: 2007-ben az akkor még egyházként működő Dzsaj Bhím Buddhista Közösség alapította az iskolát, így járt az egyházi normatíva és a diákok után járó kiegészítő normatíva. Ebből tudtuk a működési költségeket fedezni. Majd 2012-ben, amikor az egyházügyi törvényt megváltoztatták, a Dzsaj Bhím Közösséget kirakták az egyházak sorából, vallási tevékenységet folytató egyesület lettünk, s mint ilyen már nem voltunk jogosultak a kiegészítő normatívára. Ekkor az iskola köznevelési szerződést kötött az Emberi Erőforrások Minisztériumával. Majd 2020-ban jött a teljes fordulat.
Tudni kell, hogy Magyarországon a Gandhi Gimnáziumon kívül három olyan nagyobb iskola létezik, amelyik a legszegényebb, minden szempontból hátrányos helyzetű gyerekeket próbálja eljuttatni ából bébe: az Iványi Gábor-féle iskolahálózat, az L. Ritók Nóra-féle művészeti iskola és a miénk. Ezzel a három intézménnyel 2020-ban Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár nem kötötte újra a köznevelési megállapodást, így kérdésessé vált a működési költségek forrása. Ekkor, mondhatni „jókor”, jött a covid, az online oktatással a költségek nagy részét megspóroltuk, így tudtunk talpon maradni.
Aztán a tavalyi tanévtől újra be kellett járni a diákoknak, ráadásul jött a megemelkedett rezsiár. Mivel nem egyházi fenntartású iskola vagyunk, hanem magániskolának számítunk, rezsikompenzációt sem kaptunk. A legtöbb magániskolában a szülők tandíj vagy egyéb formában befizetik a hiányzó pénzt, mi viszont itt ezt nem tudjuk és nem is szeretnénk megtenni, már annak is örülünk, ha a szülők elviekben és lélekben támogatják a gyerek iskolába járását. Nagyjából ez év februárra vált világossá, hogy már nem tudjuk a számlákat kifizetni, ekkor el kellett gondolkodnunk azon, hogy tanév közben bezárjuk az intézményt.
Végül mégis azt a döntést hoztuk, hogy végigcsináljuk az évet, hiszen volt 7 érettségiző diákunk, 14-en pedig az ágazati vizsgára készültek. Gondoltuk, úgyis jön a tavasz, egyre kevesebbet kell majd fűteni, de azért ez a helyzet mostanra mégiscsak okozott egy számlafelhalmozódást… (csörög a mobiltelefonja) Bocsánat, ezt a hívást muszáj felvennem, a kormányhivatal lesz az, ebben a témában.
Orsós János: „Minden kormány alatt meg kellett küzdenünk a létünkért. De ha uniós delegáció érkezett, minket mindig megmutattak." A Dr. Ámbédkar Iskolában az elmúlt 16 tanévben több mint 100 fiatal szerzett általános iskolai végzettséget és 160 körül van azoknak a száma, akik leérettségiztek vagy szakmához jutottak. Továbbá 30-40 fiatalt vettek föl eddig valamilyen felsőoktatási intézménybe.
Fotó: A szerző felvételei
MN: A nyáron a Jelen cikke szerint az eddigi legnagyobb veszélybe került az iskola léte. Itt a szeptember, volt végül évnyitó?
OJ: Igen. De hangsúlyozom, hogy az említett három szervezet, így mi is,
2020 óta nagyjából társadalmi összefogásból próbálunk életben tartani olyan oktatási intézményeket, amelyek a legszegényebbeknek próbálnak kiutat mutatni.
Ennek ma már mérhető eredménye van, mert ha csak egy-két évet eltölt itt egy, a szegregátumból érkező diák, olyan kitekintést kap a világra, hozzá olyan olvasás- és íráskészséget, amellyel képes lesz, adott esetben, megírni egy önéletrajzot, vagy egy gyárban kitölteni egy tesztet, mielőtt munkát vállal.
MN: Mennyi az Ámbédkar Iskola havi működési költsége?
OJ: Nem több, mint két államtitkár bruttó bére. Havi ötmillió forintról beszélünk, amely tartalmazza száznegyven diák útiköltségét, étkezését, kollégiumi ellátását, valamint az iskola és a kollégium épületének rezsiköltségét. Noha magániskolának számítunk, 15 éve állami feladatot látunk el a köznevelés terén. Ehhez képest, azt gondolom, nem nagy összegről van szó. Ha megnézzük a számokat, hogy hány cigány gyerek kerül be a gimnáziumokba, vagy a felsőoktatásba, akkor olyan szakadékot látunk a nem cigány tanulókhoz képest, hogy azt kell mondjuk, a mindenkori kormánynak igen súlyos adósságai vannak a hazai cigánysággal szemben.
Iskolánk hiánypótló feladatot lát el azzal, hogy érettségihez juttatja a cigány fiatalokat, ezért is érthetetlen az el nem fogadottsága a kormányzatok részéről.
Miért nem lehet végre elérni, hogy ennek a három említett oktatási intézménynek a működése normális mederben folyjon? Szerintem a mi tantestületünk is megérdemli, hogy ne azzal kelljen kezdenünk minden szeptembert, hogy vajon ki lesz a kormányzat részéről az a potens személy, aki szívügyének tekinti ezt az iskolát. Az a helyzet ugyanis, hogy nem egy állami koncepció mentén működünk, hanem mindig egy-egy magas rangú politikus személy szerint tartotta fontosnak az iskola megmaradásának ügyét.
MN: Kikre gondol?
OJ: Az első ilyen ember Balog Zoltán, akkori oktatási miniszter volt, ő különböző programfinanszírozásokkal igyekezett az intézményt megtartani. Majd miután Maruzsa Zoltán már nem kötötte meg velünk a köznevelési szerződést, nyúlt utánunk Palkovics László, akkori innovációs miniszter. Ellátott bennünket informatikai eszközökkel, és ő volt az, aki képessé tette az iskolánkat arra, hogy gimnáziumból technikummá váljunk, kikerülve így a Maruzsa-féle közoktatásból, át a szakképzésbe. Az érettségi lehetőségét ki nem engedve a kezünkből két érettségire épülő szakirányt választottunk, olyanokat, amelyeknek az infrastruktúrája nem százmilliókba kerül: informatika-távközlés és gazdálkodás menedzsment. A mostani az első tanévünk, amikor hivatalosan is többcélú szakképző intézmény lettünk. De attól, hogy az intézményi besorolásunk változott, magániskolaként a működési költségeink továbbra sincsenek biztosítva, a Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium nem kötött velünk semmilyen működtetési költségre vonatkozó szerződést.
MN: Akkor jelenleg ki az ügyük támogatója?
OJ: Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos. Ő maga is roma származású. Nyár közepén találkoztunk először személyesen, és ahogy beszélgettünk, igen hamar megértette, hogy a működési költségünk nem egy akkora összeg, ami miatt ezt az iskolát hagyni kellene elveszni. A már említett társadalmi adósságot ő is maximálisan érzékeli. Nagyon bízunk benne, hogy kormánybiztosként el tudja érni, hogy megszűnjön ez az évről-évre fennálló bizonytalanság.
MN: Mivel tudná ő ezt elérni?
OJ: Ahhoz, hogy biztonságos mederben folyhasson az oktatás, vagyis, hogy biztosan kapjunk működési támogatást, az lenne a legjobb, ha visszakapnánk az egyházi státuszunkat, s egyházi iskolaként működhetnénk. De most épp az is nagyon megnyugtató számunkra, hogy pár nappal ezelőtt Sztojka Attila bekért tőlünk egy kimutatást, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy a tanévet elkezdhessük. Egy ilyen konkrét kérdésre már meg mertem engedni magamnak, hogy szeptember elsején megtartsuk az évnyitót.
Miközben ma a fiatalok egyre nagyobb százaléka jut el a felsőoktatásig, körükben a cigány származású fiatalok aránya alig mérhető.
1996 óta dolgozom azon, hogy cigány fiatalok sikerre vigyék középiskolai és egyetemi tanulmányaikat, és egyik kormányzatnál sem láttam azt az akaratot, ami ennek az ollónak a fokozatos szétnyílására reagálna. Épp ezért nem tartom szerencsésnek, hogy azok az elhivatott szervezetek, amelyek még tesznek valamit, meg kell küzdjenek ötven-százmillió forintokért. Ugyanakkor, érdekes, ha uniós delegáció érkezett Magyarországra, minket mindig megmutattak.
„Hivatalosan, vagyis testületileg a miskolci önkormányzat nem engedélyezte a szobrot, de gyakorlatilag kint maradt. A környékbeliek elfogadták, beépült az összképbe. Erre jutottunk” – fogalmaz Orsós János. Dr. Ámbédkar szobrát az indiai kormány adományozta az iskolának. Az alkotás az épület halljában állt, mígnem a Kétfarkú Kutya Párt passzivistái tavaly, az antirasszista világnap alkalmából kölcsönkérték, s kihelyezték az iskolaépület előtti parkba. „Mindez kampányidőszakban történt, így teljesen legitim volt. Most pedig már mindenféle szempontból nehezebb lenne onnan eltávolítani, mintsem elfogadni a jelenlétét” – mondja Kiss Gábor (b), a MKKP miskolci koordinátora.
MN: Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy a képzett cigány emberek nem nagyon kerülnek vissza a rendszerbe, vagyis például a felzárkóztató programok ma is cigány munkatársak nélkül, a cigány emberek megkérdezése nélkül zajlanak.
OJ: Viszont az meghatározó élmény volt, amikor Sztojka Attila irodájában jártam. A kormánybiztosi hivatalban fontos beosztásokban cigány embereket, főleg fiatalokat láttam, ami nagyon meggyőző kép volt. Roma káderpolitikát, nemzetiségi részvételt az állami döntéshozásban én Magyarországon még soha ezelőtt nem láttam, például az ellenzéki vezetésű nagyvárosokban sem. Korábban csak Indiában tapasztaltam hasonlót, ahol azok az intézmények, melyeket a dalitoknak, vagyis az érinthetetleneknek hoztak létre, azokat a dalitok működtetik.
Sztojka Attila mindenekelőtt kormánybiztos. Hogy roma is, az csak szerencsés egybeesés. De látva, hogy az irodáján a roma participáció maximálisan jelen van, nagyon bízom a támogatásában. Sztojka Attila pontosan tudja, hogy a középfokú oktatás az a szint, amely eldönti, lesz-e utánpótlás, s lehet-e még ilyen ügyosztályokat létrehozni a magyar közigazgatásban, mint az övé. És azt is tudja, hogy a roma szakkollégiumi hálózatban, ami egy országos program, nem feltétlenül romákkal telnek meg a helyek. Azért nem, mert kevesen érettségiznek le a romák közül. Pedig mindenkinek az lenne az alapvető érdeke, hogy olyan romák kerüljenek ki a munkaerőpiacra, akik aztán hasznos, adófizető polgárokká válnak.
MN: A Tanítanék Mozgalom felhívására mennyi támogatást gyűlt össze?
OJ: A Tanítanék Mozgalom pólók árverezéséből, majd célzott gyűjtésből összegyűjtött nekünk két és fél milliót, ami a legjobbkor jött: ebből legalább két heti étkeztetést ki tudunk fizetni a gyerekeknek és meg tudjuk venni nekik a havi bérleteket.
Végtelen hálával tartozunk a magyar társadalomnak azért, hogy mindig segítettek megmenekülnünk a teljes fejreállástól.
Ugyanakkor személy szerint nem szeretném úgy működtetni ezt az iskolát, hogy csak a társadalom lelkiismeretére hagyatkozom. Ez egy nagyon fontos szempont. Már visszakaptunk némi jogot, három éve például újra jogosultak vagyunk arra, hogy egyházként gyűjtsük az adó egy százalékot. Tavaly ebből 8 millió forint jött össze. Olyan egyházi státuszunk viszont továbbra sincs, ami lehetővé tenné a rezsitámogatásunkat, vagyis, hogy ne piaci áron fizessük a közüzemi díjakat.
MN: Az iskola helyi elfogadottsága hogyan alakult a korábbi fideszes, illetve a jelenlegi ellenzéki városvezetés alatt?
OJ: Számítottam egy pozitív elmozdulásra, de sajnos nem tapasztaltam. Személyes áldozatvállalást érzékelünk velünk szimpatizáló miskolci balodali közszereplőktől, de politikai lépéseket nem, maximum most szalonképesebben kommunikálnak. Országos viszonylatban pedig, akár tetszik, akár nem, inkább még a Fidesz berkeiben látom jelét a változásnak. Vannak a párt környékén döntéshozó pozícióban cigány emberek. Nyilván pártkatonák, a rendszer részei, mégis elmondható, hogy a Fidesz ma az egyetlen párt, amely stratégiai módon számol a cigányokkal. Erre az ellenzéknek is lenne a lehetősége.
Az évnyitó napján két különleges vendég is megjelent az Ámbédkarban: a holdraszállásról tartott előadást a diákoknak két ifjú indiai asztrofizikus, Gursharanjit Kaur (b) és Pawan Tiwari (j). Gursharanjit Kaur, aki jelenleg a varsói egyetemen phd-zik, a magyarnarancs.hu-nak elmondta, az interneten bukkant a miskolci iskolára. Az Ámbédkar mozgalom tagjaként foglalkoztatja, hogyan lehet tudományos ismereteket átadni hétköznapi embereknek, így például diákoknak. A fiatal tudós szerint a tudomány az az eszköz, amellyel az embereket föl lehet emelni a nyomorból. „A tudományon keresztül az emberi jogok is jól megvilágíthatók: távolról tekintve a Földre, mind ugyanolyan kis pontok vagyunk. Nem igaz tehát, hogy olyan nagy különbség lenne köztünk” – fogalmazott az indiai tudós. A képen középen Derdák Tibor, az iskola igazgatója.
A magyarnarancs.hu korábbi interjúja Orsós Jánossal, a sajókazai Dr. Ámbédkár Iskoláról szóló Mérges Buddha című dokumentumfilm megjelenésekor:
Honnan a név?
A csak „Ámbédkar Iskola”-ként emlegetett oktatási intézményt 2007-ben azzal a céllal alapította Orsós János és Derdák Tibor, hogy tudáshoz és versenyképes szakmához juttassák a súlyosan elmaradott területeken élő cigány fiatalokat – lehetőséget teremtve, hogy kitörjenek a szegénységből. A jelenleg Miskolcon működő iskola névadója Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar, az az indiai jogász, aki 1932-ben Gandhival közösen fektette le az alkotmányos alapelveket, melyek megnyitották az utat az ezredéves kasztrendszer felszámolása előtt. E történelmi lépésnek köszönhetően ma már Indiában a legalsó kasztok fiai és lányai is bejuthatnak a gimnáziumokba, az egyetemekre, az állami hivatalok magas tisztségeibe, s akár a parlamentbe is. A sok tekintetben hasonló sorsú magyar cigányság ennél rosszabb helyzetben van: a szegregált településekről százból egy gyereknek lehet esélye a tanulásra, s jó, ha ezerből egy fiatal szerez érettségit ezen a vidéken.
Az Ámbédkar teljes neve a 2023-24-es tanévtől: Dr. Ámbédkar Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Martin Luther King Középiskolai Kollégium. Az iskolában összesen 140 fő kezdte meg idén a tanulást – ez emelkedő tendencia, mivel tavaly 100 körül volt a létszám. Az intézmény úgynevezett többcélú szakképző iskola, s mint ilyen, köznevelési keretben
- nappali rendszerű gimnáziumi oktatás
- esti rendszerű gimnáziumi oktatás (felnőttképzés)
- esti általános iskolai oktatás,
míg szakképzési keretben
- nappali rendszerű technikumi képzés (informatika-távközlés, valamint gazdálkodás menedzsment ágazat)
- szociális gondozó és ápoló szakképzés folyik,
továbbá van egy „dobbantó” évfolyama is az iskolának, amely az alapfokú végzettséggel nem rendelkező, 16. életévüket betöltött fiatalokat készíti fel a szakmatanulásra.
Az Ámbédkarban 8 főállású és 3-4 óraadó tanár dolgozik. Az iskola kollégiuma 35 férőhelyes. A bentlakók többsége borsodi, de szokott lenni Heves megyei, sőt szlovákiai kollégista is. A Miskolchoz közeli településekről is van, aki a kollégiumot választja, hiszen itt mód van a tanórákra való felkészülésre, míg a legtöbb diáknak otthon, nagycsaládi környezetben erre nincs lehetősége. Hasonló okokból vannak olyanok is, akik nem alszanak bent, de a délutánt a kollégiumban töltik.
