Viszlát közpénz jelleg! A kormány öt új vagyonkezelő közérdekű alapítványt hoz létre

  • narancs.hu
  • 2021. április 1.

Belpol

Jelentős állami vagyon veszítheti így el a közpénz jellegét.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleménye szerint öt új vagyonkezelő közérdekű alapítványt hoz létre a kormány - írja a 444. Mint megjegyzik, ilyenek alá helyezik hamarosan a hazai egyetemek nagy részét és közéjük tartozik az óriási vagyonnal támogatott MCC nevű tehetséggondozó vagy a Millenáris Park új tulajdonosa is.

A lap azt írja: ezek az alapítványok jelentős állami vagyont (indításként legalább 600 millió forintot)  kapnak, és ennek nyomán ezek a javak el is vesztik közpénz jellegüket, a továbbiakban pedig a Fidesz-kormány által kinevezett kurátorok veszik át a vagyon elköltésének feladatát. Vagyis innentől kezdve e kuratóriumok kikerülnek az állami befolyás alól, ráadásul - egy friss törvényjavaslat jóvoltából -  a működésükre vonatkozó szabályok többsége csak kétharmaddal lesz módosítható, a kuratóriumok pedig megkapják az alapítói jogokat is.

Az eddig alapítványi tulajdonba vett egyetemeken kívül alapítványi fenntartású lesz a Debreceni, a Nyíregyházi, az Óbudai, a Pécsi, a Szegedi, a Semmelweis, a Testnevelési, a Táncművészeti, a Budapesti Gazdasági, a Tokaj-Hegyalja és a Dunaújvárosi Egyetem.

Az ITM csütörtöki közleményében az alábbi új közalapítványok létrehozása szerepel:

  • Hauszmann Alapítvány, amely részben Hauszmann Alajos életművét gondozza
  • Jövő Nemzedék Földje Alapítvány, amely mező- és erdőgazdasági földeket kezel  és agrárképzéssel foglalkozik
  • Magyar Kultúráért Alapítvány, amely nevelési-oktatási, kulturális tevékenységeket finanszíroz
  • Makovecz Campus Alapítvány, ami a piliscsabai campus épületeit kezeli.
  • MOL - Új Európa Alapítvány, ami a sport, a művészet és a tudomány területén kiemelkedő gyermekek, fiatalok tehetségének kiteljesítését könnyítené meg.

(444.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.