Vita a nonprofit-törvényről: Civil csapdák

Mindenki civil. Pontosabban: a lakosság fele, mintegy öt és fél millió ember tagja a 40 ezer civil szervezet valamelyikének: bélyeget gyűjt, környezetet véd, sportol, polgárjogokért harcol vagy átmentett KISZ-vagyonból a magyar ifjúságot önszervezi. A civilek hatéves álma teljesül hamarosan: a hónap végén a kormány elé kerülhet a várva várt nonprofit-törvény, amelynek koncepciójáról most zárult le a vita. Kiderült azonban, hogy a civilek nem ilyen lovat akartak, sőt, akadt, akinek már ló sem kellett. A civil szféra törvényesítése ugyanis érdekes csapdákat rejt magában.

Budai László örül, bár senki sem kérte ki a véleményét. A debreceni székhelyű Romák Országos Szövetségének ügyvivőjét nem hívták el a koncepcióról szóló társadalmi vitára, de kérdésemre egyértelműen "fontosnak" nevezte, hogy hamarosan törvény szabályozza a magyarországi civil szervezetek működését, gazdálkodását. Az állami elképzelésekről sokakhoz hasonlóan ő is csak a Magyar Hírlap Kurázsi mellékletéből értesülhetett. A harminc tagszervezetből álló, főleg munkanélküli romák átképzésével foglalkozó érdekvédelmi szervezet ügyvivője számára tisztább jogi szabályozást és finanszírozást, áttekinthetőbb adózási rendszert jelent a koncepció. "Csak az államosítástól félünk egy kicsit. Pláne, hogy az állam nem tudja, mit akar."

Budai László aggodalmát sokan osztják azok közül, akik részei a civil vagy nonprofit néven működő, a köz számára máig homályos területnek. A köz legfeljebb utcai vonulásokon, Parlament előtti tüntetéseken lát pedagógust, diákot, tűzoltót, gilisztatenyésztőt, környezetvédőt demonstrálni; a társadalom hiteles, alulról önszerveződő, civil részei, a "szabadság kis körei" (Bibó) fejezik ki ily módon, hogy léteznek; hallgatás övezi ugyanakkor a médiaszempontból kevésbé eladható szervezeteket. Magát a civil szót túl sokszor és túl zavarosan használja a média, és hát ebben azok a "civil kerekasztalok", "társadalmi érdekegyeztető tanácsok" és más ernyőszervezetek se vétlenek, amelyek előszeretettel lépnek fel az egész társadalom/minden pedagógus/minden giliszta nevében.

Ezektől eltekintve a civil társadalom

jól körülhatárolható,

szociológusok és statisztikusok által rendszeresen feltérképezett szegmense társadalmunknak: a közéletben öntevékenyen részt vevő polgári kezdeményezések sokszínűségét értik ezalatt (nem kormányzati szervek, azaz NGO-k, klubok, egyesületek, alapítványok stb.), amelyek nem részei sem az államorientált politikának (bár van, aki a pártokat is ide sorolja), sem a profitorientált üzleti szférának. Az Országgyűlés civil "lobbilistájára" 300 szervezet jelentkezett be; ők részt vehetnek a törvénytervezetek bizottsági vitáiban, és elmondhatják, mit akar "a társadalom".

A civil társadalom gazdálkodását meghatározó nonprofit kifejezés nem azt jelenti, hogy az illető szervezet nem termelhet profitot, hanem hogy a befolyt nyereséget nem oszthatja fel mondjuk a kuratórium tagjai között, és nem gazdagíthatja üzleti tevékenységgel az őt létrehozó alapítót. Nonprofit még minden, ami önkéntes, szervezetileg és gazdaságilag autonóm és közhasznú - bár ez a gumifogalom igen sok baj okozója.

A Központi Statisztikai Hivataltól kapott legújabb, tavaly készült és 1994-es állapotot rögzítő felmérés szerint több mint 40 ezer, főként oktatási, kulturális, szociális és szabadidős szolgáltatást nyújtó szervezet összesen

144 milliárd forinttal

gazdálkodott (az egy évvel korábbi felmérés még közel 35 ezer szervezetet regisztrált, 121 milliárdos büdzsével). A köz hiedelmével szemben azonban ennek csak 20 százaléka állami támogatás; a bevételek több mint fele saját tevékenységből jött be, másik 21 százaléka privát adomány. Az idei jelentés mégis azt állapítja meg, hogy bár nőttek a szektor bevételei, az infláció miatt "reálértékben a szektor gazdasági ereje nem nőtt".

Nem mindegy persze, kinek van valójában gazdasági ereje, hiszen - akárcsak az üzleti, for-profit szférában - itt is van néhány jól ellátott, általában fővárosi, működő és kapcsolati tőkével bíró nagy szervezet (az állam által létrehozott közalapítványok és az átmentettek), és van sok kisebb helyi - mint a Romák Országos Szövetsége, amelyik örül, ha pályázatokból a felszínen marad. Kuti Éva, a Nonprofit Kutató Csoport tagja a Narancsnak elmondta: a civil szféra egyharmad részt alapítványokból, kétharmad részt egyesületekből áll. A KSH kimutatása szerint budapesti központú a nonprofit szervezetek 30 százaléka, ámde ide áramlik a szféra bevételének több mint kétharmada. Még érdekesebb, hogy az ötmillió forint feletti összeggel gazdálkodó nagy alapítványoknál és egyesületeknél, tehát a szektor 9 százalékát képviselő "civil elitnél" jelentkezik a bevételek 86 százaléka.

A művelődési miniszter civilügyi tanácsadója, Radó Péter több okból is

törvénykezési kényszert

lát. Jelenleg 170, kizárólag jogászok által érthető jogszabály érinti valamilyen módon a civil szektort, márpedig "ez egy zűrzavaros helyzet", ideje a paragrafusok egy részét kidobni, másik részét jogharmonizációval összhangba hozni, civilek számára is érthetővé tenni. Lapunknak Radó elmondta: árt a szféra stabilitásának, hogy áttekinthetetlen a támogatási rendszer, hiányoznak a működés garanciái. Lényeges szempont szerinte az is, hogy az államháztartási reform keretében egy ilyen törvény hozzájárulhat a visszavonuló állam feladatainak "rendezett privatizációjához".

A "közhasznú magánszervezetek tevékenységéről szóló törvény" koncepcióját két neves kutató, Kuti Éva és Harsányi László tervezete előzte meg; ők ketten azonban már részben szkeptikusak az új verzióval szemben.

A tervezet lényege:

az állam a nonprofit szervezet tevékenysége alapján a közhasznúság öt, hierarchizált kategóriájába sorolva adna differenciált támogatást. Így aztán lennének

• tisztán kölcsönös hasznú szervezetek (csak nekik jó, amit csinálnak, nem kapnak semmit, gyűjthetik a kóláskupakokat);

• részlegesen kölcsönös hasznúak (már a tágabb érdeklődési kör is profitál működésükből, úgyhogy innentől az alaptevékenység adómentes);

• részlegesen közhasznúak (innentől adókedvezményes, ha vállalkoznak, az adományok leírhatók az adományozónál, csak jó könyvelő kell);

• tisztán közhasznúak (az eddigiekhez itt már illeték-, járulék- és vámkedvezmény is jár; ide még jobb könyvelő kell);

• kiemelten közhasznúak (ők már annyira fontosak, hogy nagyon; ide áramlik majd az adópénzeink java, a nonprofit titkárnők és szolgálati Suzukik eltartására).

A törvény mellett szól, hogy eddig csak az alapítványoknak (ezen belül is főleg az állam által alapított közalapítványoknak) nyújtott adományokat lehetett az adóalapból leírni, most egálba hozhatók a kisebb egyesületek is. Kérdés azonban, hogy ki dönti el: mennyire közhasznú mondjuk a korrupt múltú Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány, egy helyi ökoszervezet vagy egy huszonöt kiskorú polgártársunkat tömörítő alternatív óvoda. A besorolást és az utána következő ellenőrzést egy új, országos hatáskörű testület, az - értesülésünk szerint negyvenfősre tervezett -

Nonprofit Felügyelet

végezné el, amely kikényszerítené a profit felosztási tilalmát, és rendszeresen ellenőrizné a kategorizált szervezeteket. A Felügyeletbe hét minisztérium küldené szakértőit, s ott ülne még az Állami Számvevőszék elnöke, valamint az APEH elnöke. (Radó Péter kérdésünkre elismerte: még csak most készül a pontos büdzsé az új hivatal tervezett költségeiről.)

A pénzosztást egy parlament által létrehozott Nonprofit Működést Támogató Közalapítvány végezné "pártatlanul és méltányosan", olyannyira, hogy a kuratóriumba a hét párt küldene embert. Értesülésünk szerint azonban a felvetésről nem hogy hétpárti, de koalíciós egyeztetés sem volt; csak az MSZP frakciója vitatta meg 130, parlamenti támogatást kapott nagyobb szervezet képviselőjével.

"A koncepciót a civil szféra nem szereti, mivel két szempontból is államosítást jelent" - véli Csizmár Gábor MSZP-s képviselő, a vita egyik szervezője. "Egyrészt kormányhatáskör lenne eldönteni, mi a közhasznú - és valószínűleg az állam által létrehozott közalapítványok lennének a legközhasznúbbak -, másrészt az állam csak a szféra húsz százalékát támogatja közvetlenül, így nem fair, hogy száz százalékát akarja ellenőrizni." Mint a Narancsnak elmondta, a törvényre szükség van, de úgy lenne értelme, hogy a jövő évi adótörvényekkel és költségvetéssel együtt fogadják el.

Etatista beütésű

törvénynek látja a koncepciót Wootsch Péter, a Fidesz - MPP civil szakértője is, aki amúgy sem hiszi, hogy egy törvény megoldhatja a szféra gondjait: "Itt hozzá kell nyúlni az adórendeletekhez, infrastrukturális kérdésekhez, az államháztartás egészéhez. A legproblémásabb rész azonban az állami kontroll, a beavatkozás lehetőségének a megjelenése." Sok civilhez hasonlóan Wootsch is aggályosnak tartja, hogy csak a tárcák emberei felügyelik majd a területet, de nem nagyon bízna egy kizárólagosan civil, önkontrollt ellátó korporatív testületben sem. "Valamiféle harmóniát kellene a kettő között találni."

A 45 naposra szánt "társadalmi vitát" végül kevéssé harmonikusan, 16 nap alatt volt kénytelen lezavarni a kultusztárca. Mint megtudtuk, a 19 megye 21 helyszínén mintegy 750 érdekvédelmi, kisebbségi és ernyőszervezet képviselője vitatkozott, és bár Radó szerint "a vita alapvetően visszaigazolta, hogy a törvényre szükség van", a vita résztvevői, valamint a birtokunkban lévő állásfoglalások tanúsága szerint szinte egyöntetűen elvetették a "közhasznúság" szerinti önkényes besorolást, valamint a hétpárti "politikai felügyeletet". Egyáltalán: ellenőrzés. Kiss Péter munkaügyi ellenőreihez hasonlóan Civil Kommandók törnék rá az ajtót az adócsaló bélyeggyűjtő egyletre? "Nem, természetesen csak a mérlegeket és beszámolókat ellenőrizhetjük szúrópróbaszerűen" - mondja Radó Péter, bár ő sem tudja, hogy a negyven főből kinek lesz erre kapacitása. Voltak, aki egy korábbi nonprofit-törvénytervezetre visszanyúlva önálló, kötelező vagy önkéntes tagságú Civil Kamara létrehozását javasolták, az állami felügyelet felett/mellett/alatt/helyett - ebben mások korporációs veszélyt láttak. Visszatérő ká-európai vágyálom volt, hogy az állam csak szépen adja a pénzt, de ne ugasson bele a döntésekbe.

Többen elmondták, hogy egy átlagos magyar civil szervezetet

már így is öten

ellenőriznek: az ügyészség, a bejegyzést végző bíróság, az APEH, a társadalombiztosítás, valamint a magánadományozó (aki az összes közül a legkeményebb), minek újabb állami hivatal; pár ember úgysem tudná kontrollálni a 40 ezer szervezetet, elég lenne amerikai mintára az adóhatóságra bízni a dolgot. Így vélekedett az Alapítvány a Reálértelmiségért kuratóriumának ügyvezető alelnöke, Johnné Rósenblüth Erzsébet is, aki két vitán is részt vett, és azt látta, hogy "az egyiken száz százalékban, a másikon hetven százalékban elutasították a koncepciót". Kérdésemre Johnné fontosnak nevezte, hogy legyen nonprofit-törvény, de túlszabályozottnak tartotta a tervezetet, az öt kategóriát meg "túl szubjektívnek".

Etatista csapda lehet tehát az állami kontroll okozta bürokratikus függőség, de ugyanígy csapdahelyzetet teremthet, ha egy önálló kamarával kvázi maguk sorolják be magukat a civilek, hiszen a sok korrupciós botrány miatt teljesen jogos az adófizetők bizalmatlansága a civil szférával szemben, és az állam joggal kíváncsi arra, mire osztja a mi pénzünket.

Krémer Balázs szociológus, a nonprofit szféra szakértője úgy látja: már emiatt is kell egyfajta ellenőrzési rendszer - más kérdés, hogy a tervezet erre technikailag alkalmatlan. "Nem hiszem, hogy a 40 ezer szervezet tevékenységi köreit be lehet sorolni a közhasznúság egységes kritériumrendszerébe." Átfogó törvény azért is kell szerinte, tehát azért nem elég mondjuk az adótörvény egy alpontjaként kezelni a civileket, mert "az emberek bizalma megrendült a hatalommal, és különösen a pénzügyi-fiskális vezetéssel szemben. A civil világgal kapcsolatban viszont annyi álom, vágy és szándék jelenik meg a közéletben (például az elnyomott érdekek megjelenítése stb.), hogy megértem, ha a pénzügyi szabályozáson túl egy körülhatárolt szabad térre is igény van." Krémer szerint alapvető fontosságú a teljes átláthatóság biztosítása, a kuratóriumok máig titkos összetételének és döntéseinek nyilvánossága.

Akad mindenesetre, aki már olyannyira csalódott a pártokban és a civil szférában, hogy a legszívesebben a kettőből kreálna valami újat. Salga István a Népszava olvasói rovatában megírta: Civil Pártot szervezne, hogy friss erőként ellássa "a kisemberek, a kiszorítottak érdekvédelmét, az állampolgár hatalomba emelését". Kérdésemre, hány emberre számít, Salga úr elmondta: "Hát, ezer ember alatt nem is érdemes elkezdeni." Hát nem.

Seres László