Volt belga miniszterelnök: „Orbánnak nincs helye a Néppártban, ki kell zárni”

  • narancs.hu
  • 2019. február 25.

Belpol

Herman Van Rompuy szerint eddig csak azért nem indult eljárás a Fidesz ellen, mert senki sem kezdeményezte kizárását az Európai Néppártból.

„Ki kellene zárni az Európai Néppártból a Fideszt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt” – mondta a VRT holland nyelvű belga közszolgálati tévécsatornának Herman Van Rompuy volt belga kormányfő, az Európai Tanács volt elnöke a hétvégén.

A flamand kereszténydemokrata politikus elmondta: „Egyértelmű, hogy amit Orbán csinál, az teljesen ellentétes az Európai Néppárt értékeivel.”

Herman Van Rompuy

Herman Van Rompuy

Fotó: YouTube/Global Conversation

„Úgy vélem, tartalmi okokból kétség sem fér hozzá, hogy ha Orbán folytatja, amit most csinál, akkor nincs helye az Európai Néppártban” – folytatta Van Rompuy.

A 71 éves politikus szerint heves vita zajlik az ügyben a pártcsaládon belül. Szerinte eddig azért nem indult eljárás a Fidesz ellen, mert senki sem kezdeményezte kizárását az Európai Néppártból.

Pénteken két konzervatív svéd tömörülés nyújtott be kérvényt a Fidesz eltávolítására. Az indítvány alapjául a magyar kormány legújabb plakátkampánya szolgált, amelynek egyik fő célpontja az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker. Az elmúlt időszakban Finnországban és Horvátországban is élesen bírálták Orbánt.

Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a Fidesz elhagyja az EPP-t – mondja a lengyel néppárti képviselő

Az osztrák néppárt közben felfüggesztené Orbánék tagságát az EPP-ben. Az EPP-n (Európai Néppárton) belül sokan gondolják úgy, hogy ha a Fidesz nem változtat a viselkedésén, és folytatja a demokrácia lerombolását Magyarországon, akkor ki kellene zárni a pártcsaládból" - mondta Róza Thun, a lengyel Polgári Platform EP-képviselője az Euractivnak.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.