Eddig öt pályázat érkezett a Zeneakadémia rektori pozíciójára

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 23.

Belpol

A jelenlegi rektor megbízatása október 31-én lejár, az új vezető november 1-jén kezdhet.

A korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem hárman, hanem öten adták be határidőre a pályázatukat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori pozíciójára. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleménye szerint az öt pályázó Győriványi György Sándor (ilyen nevű muzsikusról nem tudunk - a szerk.), Keller András, Kutnyánszky Csaba, Marosi László és Tóth Péter.

A pályázók köre még nem tekinthető véglegesnek, mert postán is lehetett jelentkezni, így a postai ügyintézés határidejét is figyelembe véve vizsgálják majd meg az összes pályázat érvényességét.

Azt írják, a fenntartó minisztérium a rektori megbízásra benyújtott valamennyi, a pályázati feltételeknek megfelelt pályázatot megküldi az egyetemi szenátus részére.

A pályázatokat a szenátus elbírálja, és várhatóan szeptemberben felterjeszti a fenntartónak a rangsort. A jelenlegi rektor megbízatása október 31-én lejár, az új vezető november 1-jén kezdhet.

Mint a Telex írja, Keller András, a Zeneakadémia volt oktatója, a Concerto Budapest zeneigazgatója kedden nyilvánosságra hozta a benyújtott pályázatát. „Szeretném megelőzni a találgatásokat. Lehetőséget kívánok adni arra, hogy ne pusztán prekoncepciók, álhírek és feltételezések alapján alkossanak véleményt terveimről, hanem annak tartalmát megismerve pontos képet kapjon a közvélemény elképzeléseimről” – fogalmazott közleményében.

A Zeneakadémia szerepe a magyar kultúrában szerinte „jóval meghaladja egy oktatási intézmény feladatait és kereteit”, pályázatában pedig „az összefogást” tartja a legfontosabb elemnek. „A Zeneakadémián és tágabb értelemben a zenei életben legfőbb célom a konszenzus megteremtése, hisz a Zeneakadémia rektorválasztása szakmai kérdés, fölötte áll minden politikai érdeknek. A magyar klasszikus zene ügye, annak társadalmi szerepe, valamint a Zeneakadémia megújulása nemzeti ügy!” – írta Keller a közleményében.

Tóth Péter zeneszerző két cikluson át volt dékán a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, emellett a Magyar Művészeti Akadémia zeneművészeti tagozatának vezetője. Az Indexnek azt mondta, sokan megkeresték a Zeneakadémiáról, és rábeszélték, hogy induljon – azonban nem tartja magát az egyetem jelöltjének, mert erről nem született testületi döntés.

„Úgy érzem, tartozom ennyivel a Zeneakadémiának” – mondta Tóth.

Keller András indulásával kapcsolatban hetek óta folyik vita a nyilvánosságban. A pályázat azért keltett feltűnést, mert sokak szerint azt Keller személyére írhatta ki a kulturális minisztérium. A Zeneakadémia 171 oktatója közös levélben tiltakozott a pályázat ellen, aminek többek között a Keller András agresszív vezetői stílusával kapcsolatos vádak voltak az okai.

A pályázatot végül visszavonták, és új kiírást jelentettek meg, amivel viszont továbbra is kizárták annak a jelöltnek az indulását, akit a Zeneakadémia szeretne rektornak, míg Keller Andrásét nem. A beadott pályázatok elbírálásának határideje október 31., ekkor jár le a mostani rektor, Vigh Andrea mandátuma is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.