Zugló megint a csalásért elítélt Kupper András volt cégével szerződött a parkolóautomaták üzemkész állapotban tartására

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 1.

Belpol

Horváth Csaba polgármester szerint „nem volt más választásuk”. 

A 2017-ben és 2020-ban kötött, mindkét esetben nagy botrányt kavart parkolóautomata beszerzési és üzemeltetési szerződések kifutottak, ami miatt Zugló önkormányzata új tendert írt ki; a kerület ismét a C-Ware Kft.-t bízta meg a parkolóautómaták „üzemkész állapotának biztosításával” – írja a Népszava. A naponkénti ellenőrzésre, karbantartásra, eseti hibaelhárításra, vandalizmusból eredő rongálások megszüntetésére kötött szerződés egy évre szól, az értéke nettó 168,7 millió forint. 

„Nem volt választásunk. Nem hosszabbítottuk meg a szerződést, inkább új közbeszerzési eljárást indítottunk. A tenderre egyetlen ajánlat érkezett, a C-Ware Kft-től. Az új szerződés egy évre szól, addig megpróbálunk egy jobb konstrukciót kidolgozni” – ezt mondta Horváth Csaba, Zugló polgármestere a lapnak a megállapodással kapcsolatban. 

A cég a fővárosi piacon korbban egyeduralkodónak számító, később perbe vont Centrum Parkoló Kft. tulajdonosához, a csalásért jogerősen elítélt Kupper Andráshoz köthető. A vállalkozást Kupper 2008-ban indította, üzletrészét azóta átadta bizalmi emberének, Szolyák Norbertnek, aki Kupper másik vállalkozását, a Body Guard Hungary Kft.-t is vezeti.

A C-Ware Kft. vezette konzorcium 2017-ben kötött egymilliárdos szerződést az akkor Karácsony Gergely vezette XIV. kerületi önkormányzattal, amelynek fejében 280 automata szállítását és üzemeltetését vállalták. „Az automaták ára ahhoz képest, hogy mit tudnak, nem sok, több fideszes kerület másfél-kétszeres áron vett ennél butább automatákat” – jelentette ki Karácsony a korrupciós ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság idén júliusi ülésén.

A főpolgármester a Népszava szerint úgy vélte, ennél sokkal érdekesebb volt az üzemeltetésre kiírt közbeszerzési eljárás. Erre eredetileg három cég jelentkezett, egyet kizártak formai okok miatt, majd egyet a túl olcsó ár miatt. Ez neki nagyon nem tetszett, de abban bízott, hogy a másodjára kizárt cég előzetes vitarendezési kérelmet nyújt be, a dokumentumot össze is állították, de végül a bizottsági ülés előtt 10 perccel visszavonták. „Nem tudom mi történhetett abban a pár napban, de vannak rá hipotéziseim” – tette hozzá sokat sejtetően Karácsony. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A politikai kötődés volt a meghatározó a Városi Civil Alap pénzosztásánál

Jól látszódik, hogy a Városi Civil Alap támogatásainak megítélésénél fontos szerepe volt a politikai beágyazottságnak. A közpénzből kitartott szervezetekről készített gyűjtésünk második részében olyan alapítványokat és egyesületeket veszünk górcső alá, amelyek pontosan illeszkednek abba a politikailag elkötelezett hálózatba, amelyen keresztül az alap pénzei évek óta áramlanak.

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.