Bűnösnek találta az esküdtszék Elizabeth Holmest, a Theranos startup vezetőjét

  • narancs.hu
  • 2022. január 4.

Bűn

Akár 20 évre is elítélhetik. 

Egy kaliforniai bíróság esküdtszéke helyi idő szerint hétfőn este 11 vádpontból négyben bűnösnek mondta ki a Theranos startup alapítóját, Elizabeth Holmest.

A 37 éves Holmest az esküdtszék egyhangúlag mondta ki bűnösnek csalás, a beruházók megkárosítása és erre irányuló összeesküvés bűntettében. Az egyes vádpontokért külön-külön akár húsz évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik. Holmes jogi képviselői egyelőre nem nyilatkoztak, sajtóforrások azonban úgy vélik, megfellebbezik az ítéletet. Maga Holmes ártatlannak vallotta magát. A per során három további vádpontban felmentő döntés született, négy, egyéni befektetőkre vonatkozó vád kapcsán pedig az esküdtszék nem hozott döntést.

Az ügyészség szerint Holmes 2010 és 2015 között megtévesztette a befektetőket azzal, hogy elhitette velük, a cég vérkép-elemzésre épült diagnosztikája forradalmasítja az egészségügyet. A Theranos ugyanis azzal hirdette magát, hogy új, saját fejlesztésű eszközeivel akár egyetlen csepp vérből is képes több mint 200 féle betegséget megállapítani.

Elizabeth Holmes pere

 
A csalással vádolt Elizabeth Holmes, a Theranos diagnosztikai vállalat volt vezetője érkezik perének tárgyalására San Joséban 2021. december 17-én. Ha beigazolódik a csalás vádja, Holmes akár 20 éves börtönbüntetést is kaphat.
Fotó: MTI/AP/Nic Coury

A vizsgálat során mindazonáltal kiderült, hogy a vállalat valójában a Siemens által gyártott, az egészségügyben rendszeresen használt eszközökkel végezte a teszteket.

A három hónapon át tartó per során a Theranos több korábbi alkalmazottja azt vallotta, hogy azért hagyta ott a céget, mert hibákat talált a diagnosztikai eljárásban. Több befektető pedig azt mondta, Holmes azzal hitegette őket, hogy a Theranos műszereit az amerikai hadsereg is használja.

A nő ellen vádat emeltek amiatt is, hogy megtévesztette ügyfeleit a vérmintákból készített tesztek hatékonyságát illetően, ám e vádpont alól az esküdtszék felmentette.

Elizabeth Holmes alig 19 évesen, 2003-ban alapította cégét, amely hamar ismert és híres befektetőket szerzett, mások mellett  a médiacézár Rupert Murdoch személyében is. 2015-ben a Forbes magazin a világ legfiatalabb női milliárdosának nevezte a Theranos alapítóját. Az egykor 9 milliárd dollárosra becsült céget sokáig "a Szilícium-völgy kedvenceként" emlegették, Holmes pedig számos elismerést kapott, egyebek között Barack Obama akkori amerikai elnök is kitüntette.

A The Wall Street Journal című lap 2015-ben indított cikksorozatot, amelyben azt állította, hogy a cég készülékei hibásak és pontatlanok, Holmes ellen pedig - a Theranos korábbi operatív főigazgatójával, Ramesh "Sunny" Balwanival együtt - 2018-ban vádat emeltek. Az ártatlanságát hangoztató Balwani tárgyalását később tartják. Holmes egyébként a védelmét részben arra alapozta, hogy Balwani - akivel korábban intim kapcsolatban is volt - érzelmileg és szexuálisan bántalmazta és manipulálta őt.

Holmes azt vallotta, hogy nem akart senkit megtéveszteni, a tesztekkel kapcsolatos hibákért pedig laborvezetőkre hárította a felelősséget. Védőügyvédje, Kevin Downey azt mondta: védence őszintén hitt abban, hogy olyan technológiát fejleszt, amely "megváltoztatja a világot".

Az első sajtókommentárok szerint Holmes pere bizonyos szempontból túlmutat önmagán, és az ítélet várhatóan más techcégeket is a hangzatos ígéretek mérséklésére késztet majd. A kommentátorok hozzáteszik azt is, hogy az ilyen ígérgetések szinte rutinná váltak a folyamatos megújulási és újítási kényszerben vergődő szektorban.

"Az ítélet jelzés az igazgatóknak, hogy a határok megsértése márpedig következményekkel jár" - jelentette ki a pert figyelemmel kísérő Ellen Kreitzberg, a kaliforniai Santa Clara Egyetem jogászprofesszora.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.