Eltiltotta a kisfiút felrúgó edzőt a Magyar Karate Szakszövetség

  • narancs.hu
  • 2024. július 18.

Bűn

Fegyelmi és etikai eljárást indítanak a férfi ellen, a szövetség elhatárolódott a tettétől.

A Magyar Karate Szakszövetség csütörtöki közleményében felháborodását fejezte ki a szolnoki kalandparban történ bántalmazás kapcsán, egyben elhatárolódott a gyermekbántalmazási esettől.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltuk, a jászberényi Yakuzák SE karateklub vezetője látható a kalandparkot üzemeltető Szolnoki Városüzemeltetési Kft. által kedden közzétett videón, amin az látható, ahogy a férfi olyan erővel rúgta ki egy gyerek lábát, hogy a kisfiú lefejelte a földet. Az üzemeltető feljelentést tett, a rendőrség pedig nyomozást indított a kalandparkban történtek ügyében.

A Magyar Karate Szakszövetség közleményében azt írta: „A szövetség és az egész magyar karatetársadalom mélységes felháborodással értesült a sajtóból a szolnoki kalandparkban történt megdöbbentő gyermekbántalmazási esetről, amely egy karatés edzőhöz köthető.” Kiemelték, hogy az egész karatetársadalom, illetve a karate mesterei elhatárolódnak a vállalhatatlan, „a karate szellemiségéhez, tanításához, erkölcsi mércéjéhez méltatlan” gyermekbántalmazási esettől. A szakszövetség a fegyelmi, valamint az etikai és gyermekvédelmi szabályzatának megfelelő eljárásokat megindítja az érintettel szemben, továbbá

az eljárás lefolytatásának végéig eltiltja mindennemű karateoktatási tevékenységtől

– olvasható a közleményben.

Szerdán több újság, a helyi Szol24.hu és a Blikk is arról számolt be, hogy az elkövető a sportegyesülete honlapján és az ahhoz tartozó Facebook-oldalon is közzétett egy nyilatkozatot, amelyben bocsánatot kért a sértett kisfiútól, valamint minden tisztségéről lemondott. A sportegyesület honlapján azonban jelenleg hibaüzenet fogadja a látogatót a közlemény linkjére kattintva, a Yakuzák SE-hez tartozó Y Media nevű Facebook-oldalt pedig a magyarázkodó poszttal együtt egyszerűen törölték.

A férfi önéletrajza szerint negyven éve foglalkozik kyokushin karatéval, a sportágnak a szövetségi kapitánya is volt. A Szol24.hu emlékeztet, 2020-ban „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” Életműdíjjal tüntették ki a férfit, amit Novák Katalin, akkor még család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként adott át neki.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.