Nem tett vallomást Szilágyi Liliána, ezért nem nyomoz a rendőrség

  • narancs.hu
  • 2022. április 15.

Bűn

Az úszónő tavaly év végén állt a nyilvánosság elé azzal, hogy édesapja bántalmazta őt és édesanyját. 

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el feljelentés kiegészítést kiskorú veszélyeztetése és szexuális kényszerítés bűntett, valamint könnyű testi sértés vétség gyanúja miatt. A sajtóban a sérelmére elkövetett bűncselekményekről beszámoló sportolónővel a BRFK nyomozói három alkalommal vették fel a kapcsolatot, a hölgy azonban nem jelent meg a hatóság előtt, hogy vallomást tegyen. A sértett vallomásának hiányában bűncselekmény elkövetésének gyanúját nem volt lehetséges megállapítani, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. február 10-én a feljelentést elutasította” – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság az rtl.hu megkeresésére. 

Tavaly az év utolsó napjaiban Szilágyi Liliána a nyilvánosság elé tárta, hogy úszóedző édesapa éveken át bántalmazta őt és édesanyját is. A Magyar Úszó Szövetség lefolytatott egy vizsgálatot, aminek eredményeképpen megállapították, hogy Szilágyi igazat mondott, az édesapját, Szilágyi Zoltánt pedig kitiltották a szövetség rendezvényeiről. Az rtl.hu ezt követően kérdezett rá a rendőrségnél, hogy folyik-e eljárás. 

A portál többször megkereste Szilágyi Liliánát, de nem kívánt nyilatkozni az úszónő. Jogi képviselőjének helyettese csak annyit közölt: Szilágyi Liliána nem kapott három idézést. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Ide támasztotta a Párt

Karácsony után esni kezdett a hó, és mivel Magyarországon immár a téli csapadék természetes velejárója az is, hogy a vasúti közlekedésnek össze kell omlania, nem is keltett különösebb feltűnést, ha valaki nem ért célba, vagy nem ott ért célba, ahová utazni szeretett volna.

Hegyen-völgyön lakodalom

Peter Pellegrini szlovák államelnök december 23-án aláírta azt a törvénymódosítást, amely szerint fél év börtönnel lesz büntethető az a személy vagy tárgy, esetleg fogalom, aki szerint a Beneš-dekrétumok… mondjuk, kurva gázosak.

Egy pillanatra se feledjük

A Magyar Narancs online kiadása 2016 novemberében arról írt, hogy információink szerint „szexuális visszaélések és más szabály­talanságok miatt is nyomoz a rendőrség az Emmi Szőlő utcában található Budapesti Javítóintézetét érintően. Úgy tudjuk, a vizsgálatot egy névtelen bejelentést követően kezdték meg. Értesüléseinket a Budapesti Rendőr-főkapitányság is „megerősítette”, s az akkori fenntartó emberminisztérium is azt nyilatkozta lapunknak, hogy tudnak a nyomozásról.

„Tűrnek és kivárnak”

2026. január 3-án az Egyesült Államok gyors katonai akciója során a venezuelai fővárosban elfogták Nicolás Maduro elnököt és feleségét, majd elszállították őket az országból. Miközben Maduróék a narkoterrorizmus vádjával néznek szembe, a Trump-kormányzat ki is nevezte az elnök utódját – az eddigi alelnököt. Miért fontos ennyire Venezuela az Egyesült Államoknak, s mik lehetnek a beavatkozás következményei – kérdeztük a térség szakértőjétől.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Elveszítve

Egyre több a hátrányos helyzetű gyermek a terepen dolgozók tapasztalatai szerint. A szerencsétlen sorsú fiatalok egyre agresszívebbek: a környezetükben élőket, egymást és saját magukat is bántják. A kutatások szerint a szegényebb járásokban tovább romlott a helyzet az elmúlt tíz évben.