Tíz év börtönre ítélték Bróker Marcsit

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 25.

Bűn

Nyomkövetővel a lábán érkezett, a szegedi tárgyalóteremből már fegyőrök vezették el.

Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön a Kun-Mediátor Kft. vezetőjét, aki több mint tíz éven át gyűjtött betétet több száz ügyfelétől, majd a pénz egy részét nem fizette vissza a sértetteknek.

A táblabíróság csalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottat, a szabadságvesztés mellett 5,4 millió forint pénzbüntetést is kiszabott vele szemben, és végleges hatállyal eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól.

A vádlottal és a jelenleg felszámolás alatt álló Kun-Mediátor Kft.-vel szemben külön-külön 2,079 milliárd forint, míg a vádlott két hozzátartójával szemben 16, illetve 15 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el a táblabíróság.

Az elsőfokú ítéletben meghatározott 130 millió forinton túl a vádlottat további öt sértett több mint 90 millió forintnyi kárának megfizetésére is kötelezték.

Az ítélet szerint a karcagi nő az általa képviselt gazdasági társaság vezető tisztségviselőjeként eljárva mintegy

14 éven keresztül több mint 760 sértettel kötött betétgyűjtésre szerződéseket,

amelyek alapján a piaci kamatoknál jóval magasabb hozamot ígért nekik. A nőnek e tevékenység folytatására engedélye nem volt, az általa ígért magas hozamok megfizetését lehetővé tevő tényleges gazdasági tevékenységet nem folytatott, az ügyfeleinek ezáltal különböző nagyságú, néhány millió forinttól több mint 1 milliárd forintig terjedő kárt okozott.

A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. „Bróker Marcsi” 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.

Gorzó Zita ügyész perbeszédében a vádlottal szemben a büntetési tételkeret felső széléhez, 15 évhez közeli büntetést kiszabását kérte. Az asszony ügyvédje az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta, másodsorban védence felmentését, illetve a kiszabott büntetés enyhítését kérte.

A vádlott, aki bokáján nyomkövetővel jelent meg a táblabíróság előtt, az utolsó szó jogán hangsúlyozta, nem állt szándékában, hogy kárt okozzon ügyfeleinek. Azt is mondta, a befektetők jelentős részének – csaknem 250 ügyfélnek – nem keletkezett kára, sőt jelentős nyereséget értek el a nekik kifizetett hozamok révén.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az ítélet indoklásánál kifejtette, az időmúlásra, a vádlott idős korára, több mint 6 milliárd forintnyi kár megtérülésére tekintettel a táblabíróság nem látta szükségesnek súlyosabb büntetés kiszabását. A bíróság elrendelte a vádlott szabadságvesztésének megkezdését, így az asszonyt fegyőrök vezették el a tárgyalóteremből.

Első fokon tavaly januárban született ítélet az ügyben:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.