A nemzet oligarchái és a nemzet érdekei

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. szeptember 11.

Diplomáciai jegyzet

Az érdekérvényesítés békésen megfér az erősödő nacionalizmussal, mely a külföldi tőke és általában a nemzetközi befektetők, valamint a bankok ellen izgat, annak reményében, hogy az országból kiszorítva őket, a „nemzeti” vállalkozásoknak nem kell majd a konkurenciával megküzdeni, és egymaguk diktálhatják – a politikán keresztül – a feltételeket is.

Három híres német értelmiségi, Peter Bofinger közgazdász, Jürgen Habermas filozófus és Julian Nida-Rümelin filozófus, volt kulturális miniszter a napokban közös cikket tett közzé a párizsi Le Monde hasábjain. Ebben kifejtették: „Az euró krízise az eddig folytatott politika csődjét tükrözi. A számos átfogó mentési program és a krízissel foglalkozó csúcs dacára az eurózónán belüli helyzet tovább romlott. Eddig két koherens program tett javaslatot a válság kezelésére. Az egyik azt ajánlja, hogy az unió államai térjenek vissza korábbi nemzeti valutájukhoz, a másik, hogy intézményesen erősítsék meg a közös fiskális, gazdasági és szociális politikát a zónán belül, azzal a céllal, hogy a politikai elit transznacionális szinten ismét képes legyen a piacok szabta elvárásoknak megfelelően cselekedni.” A szerzők nem hagynak kétséget, hogy szerintük a második megoldás az egyedül járható út, ugyanakkor leszögezik: „Lehetetlen lesz megőrizni a közös valutát a közös felelősség vállalása és az intézményi deficit felszámolása nélkül.”

A cikk megállapításai gyakorlatilag igaz közhelyek, számtalanszor olvasott, hallott az ember efféléket, s – gondolnánk – akit megkímélt a valóság az ilyen vélemények megtapasztalásától, azt a józan ész hasonló következtetésekhez kell, hogy vezesse. Ám ha ez így van, akkor miért érezte mégis úgy a három kiváló szaktekintély, hogy meg kell szólalnia? Feltehetően azért, mert napjainkban – egy másik filozófust, Heideggert parafrazeálva – nagyon sok minden, ami nyilvánvaló, nem kézenfekvő.

A múlt héten a konzervatív cseh kormányzó erő, a Polgári Demokrata Párt (ODS) erőteljes nyilatkozatban szólította fel Petr Nečast, a párt elnökét, aki egyben miniszterelnök is, hogy „lépjen fel az uniós integráció jövőbeni elmélyítése ellen”. Bár a politikus utóbb igyekezett tompítani pártjának álláspontját, csak „egyes paranoiás tagok” csoportjára szűkítve le a hangadókat, de elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy a politikai jobboldalon egyre határozottabb unió-, Nyugat- és egyben integrációellenesség mutatkozik. Mi több, Nečas az éves nagyköveti értekezleten elmondott beszédében is kitért a jelenségre, kiemelve, hogy pártja visszautasítja – egyebek mellett – a júniusi EU-csúcson kilátásba helyezett pénzügyi integrációt, beleértve a banki műveletek egybehangolását. Az ODS – jelentette ki a miniszterelnök – egyértelmű üzenetet küldött arról, hogy a „cseh érdekekkel” szöges ellentétben áll minden olyan lépés, ami az uniós integrációt tovább mélyítheti.

Persze lehetne vitázni arról, hogy a puszta nacionalizmus logikus következménye-e a jelenség, vagy a műveltség szempontjából Csehországban sem túl épületes jobboldali kulturális szint, esetleg a nyelvtudás vagy egyéb ismeretek hiánya-e az oka mindennek, de nem érdemes. Mert a magyarázat másutt rejlik.

A cseh Biztonsági Információs Szolgálat (Bezpečnostní informační služba, BIS) nemrég közzétett éves jelentése sok tekintetben iránymutató lehet, s megvilágíthatja, kik és miért is féltik olyannyira a „cseh érdekeket”. A dokumentum elég szókimondóan leszögezi: a politikai döntéseket kormányzati szinten olyan körök befolyásolják, amelyek mintegy bűnözői szervezettségben igyekeznek a közpénzekre rátenni kezüket, mi több, az uniós források felett is megszerezni a teljes ellenőrzést. Az oligarchikus összefonódások – már csak a dolog természetéből fakadóan is – a kormánypárton belül a legerőteljesebbek, az érintetteket pedig zavarná, ha az unió betekintést nyerhetne ügyleteikbe. A jelentés felhívja a figyelmet: több mint nyilvánvaló jelei vannak annak, hogy e bűnözői körök képesek manipulálni a politikai döntéshozókat, s keresik a kapcsolatot olyan keleti hatalmakkal, amelyeknek érdeke az unió belső kohéziójának rombolása.

Az érdekérvényesítés e téren persze békésen megfér az erősödő nacionalizmussal, mely a külföldi tőke és általában a nemzetközi befektetők, valamint a bankok ellen izgat annak reményében, hogy az országból kiszorítva őket, a „nemzeti” vállalkozásoknak nem kell majd a konkurenciával megküzdeni, maguk alakíthatják az árakat, és egymaguk diktálhatják – a politikán keresztül – a feltételeket is.

Minthogy a BIS éves jelentése kiemelten két külföldi titkosszolgálat befolyásának erősödését, illetve módszereik fokozódó agresszivitását emeli ki – nevezetesen az oroszét és kínaiét –, páratlan bűvészmutatványra nincs is szükség ahhoz, hogy e titkosszolgálatok és a hazai oligarchák közötti érdekegybeesés a „cseh érdekek” alapján definiálható legyen. Persze mindenki tisztában van vele, hogy nem a nemzeti érdekekről folyik itt a szó, annál inkább a „nemzeti oligarchák” egyéni érdekeiről, amelyek szemben állnak az unióssal, és messzemenően egybeesnek olyan államokéval, amelyek Brüsszelben és az európai integrációban látják a legfőbb kihívást.

Aki végignézte a Széles Gábor és egyebek által szervezett, január eleji „Nem leszünk gyarmat” produkciót, annak mindez – visszautalva Bofinger, Habermas és Nida-Rümelin cikkére – már nemcsak nyilvánvaló, de kézenfekvő is. Csakhogy nálunk nem létezik az a titkosszolgálat, amely le merné írni jelentésében a Fidesz oligarcháinak viselt dolgait.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.