Nagy valószínűséggel a július 29-i romániai „elnökbuktató” referendum – a parlament július 19-i határozatával – eldőlt. A törvényhozás ugyanis Victor Ponta miniszterelnök javaslatára elfogadta a referendumküszöb visszamódosítását, ami Traian Băsescunak kedvez.
Tavasszal, amikor Băsescu és a mögötte álló Demokrata Liberális Párt (PDL) még szilárdan kezében tartotta a kormányt, érvezvén az elnök egyre nagyobb népszerűtlenségét, sürgősségi kormányrendelettel változtatott a referendumtörvényen, hogy lehetetlenné tegye az elnök eltávolítását. Miután megbukott a Mihai Răzvan Ungureanu vezette kormány, az új, balliberális koalíció egyik első dolga volt „helyreállítani” a korábbi törvényt, amit viszont Brüsszel nem fogadott el, Ponta pedig a politikai össztűz elől meghátrálni kényszerült.
A „régi-új” törvény szerint egy népszavazás csak akkor érvényes, ha a választói jegyzékben szereplők több mint a fele leszavaz. Tehát valamivel több kilencmillió embernél. A nyár kellős közepén ennyi szavazót igen nehéz, ha épp nem lehetetlen lesz urnák elé szólítani.
Volt azonban némi legitimitása annak, hogy Pontáék megkérdőjelezték a nemzetközi kritikákat. Ugyanis jelenleg nem lehet tudni, hogy Romániának hány szavazati joggal rendelkező állampolgára van, tudniillik az Országos Statisztikai Hivatalnak – amelynek egyik vezetőjét épp a napokban menesztette az új kormány – valahogy még nem sikerült összesítenie és közzétennie a tavalyi népszámlálás eredményeit. Szociológusok szerint a tíz évvel ezelőtt regisztrált 22 milliós populáció igencsak megcsappant. A népszaporulat erős csökkenése, valamint a több mint kétmillió külföldre – zömében spanyol és olasz munkaerőpiacra – vándorolt állampolgár miatt ma alig 19 milliósra tehető a lakosság.
Ennélfogva nehezen képzelhető el, hogy az elnök elmozdítására kiírt referendum eredményes legyen. Ha pedig eredménytelen lesz, tehát Băsescu 2014-ig megmarad az elnöki székben, elképesztő politikai küzdelem fog kibontakozni a két nagy politikai tábor között, melynek tétje világos, kimenetele azonban teljesen kiszámíthatatlan.
Okkal feltételezhető, hogy a magát „aktív játékos-elnöknek” nevező Băsescu nem csak élni fog a lehetőségeivel, de vissza is él majd velük, így a mögötte álló európai – elsősorban néppárti – szolidaritást gyorsan el is veszítheti. Annál is inkább, mert a Berlusconi–Orbán–Băsescu populista trió tagjaként eddig sem volt túlzottan szimpatikus Nyugaton.
De figyelemre méltó kijózanodás tapasztalható vele kapcsolatban az országon belül is. Az elnökkel egyáltalán nem szimpatizálók nagy részét megriasztották a Ponta-kormány gátlástalanul „kreatív” lépései, amivel Băsescu eltávolítására törtek. Ellenszenvük dacára mégis sokan úgy döntöttek, hogy nem mennek el szavazni július 29-én, ezzel gyakorlatilag épp Băsescunak nyújtva komoly támogatást. Viszont nem kizárt, hogy éppen Ponta gyors retirálása miatt az utolsó pillanatban meggondolják magukat, és mégis Băsescu ellen voksolnak.
E magatartás mögött nyilvánvalóan olyan régi tapasztalatok munkálnak, amelyek mintegy összegzik Băsescu politikai létének elmúlt húsz esztendejét. És e tapasztalatokat most alighanem Európa fogja gyorsan megszerezni, ha feltételezésük beigazolódik, s az elnök – régi énjét nem tagadva – újfent beleveti magát a küzdelembe. Hisz’ ez az ember a politikai konfliktusokból él, akkor van elemében, akkor teljesít a maximumon, amikor valakit provokálhat vagy valaki provokálja őt.
A rendszerváltó romániai erők már a 90-es évek közepén élesen szembekerültek egymással, s létrehoztak két baloldali politikai csoportosulást, a Szociáldemokrata Pártot és a Demokrata Pártot (PD). Utóbbinak Băsescu egyre meghatározóbb tagja lett; 2000-ben már – eltávolítva az alapítók java részét – megkaparintotta a pártelnöki széket is.
Minthogy a PD 1996 óta a Szocialista Internacionálé tagja volt, Băsescu és szűkebb stábja elsőként a baloldalon akart kész helyzetet teremteni, ám szemmel láthatóan képtelen volt a történelmileg beágyazottabb szociáldemokraták felett diadalmaskodni, így 2005-ben rákényszerítette a párt teljes kongresszusát, hogy – egyik pillanatról a másikra – szembeforduljon baloldali múltjával. Amint a kiváló kolozsvári politológus, Bányai Péter annak idején megírta: rendkívül bizarr fordulat volt ez; a pártkongresszus annak vitájával kezdődött, hogy maradjanak-e a Szocialista Internacionáléban, vagy lépjenek-e át az Európai Néppárthoz? Mindkét lehetőségnek jelentékeny támogatottsága volt. Majd megérkezett Băsescu üzenete, s a szavazáson már egyetlenegy küldött sem akadt, aki ne a jobboldali opcióra adta volna voksát. A PD aztán 2007-ben meg is kapta a teljes jogú néppárti tagságot. A produkciót a Fidesz 2000-ben ugyanígy abszolválta. Nem véletlen a párhuzam, Băsescu igen nagy figyelmet szentelt mindig Orbán Viktor politikai karrierjének, de a jelek szerint nem csak a taktikai érzéket tanulta el tőle, de okult valamelyest annak önsorsrontó gátlástalanságaiból is.
(Ugyancsak Bányai rajzolta meg Băsescu – mindmáig hiteles – portréját még elnöki felemelkedésének kezdetén.)
Băsescu és pártja a jobboldalon aztán ott folytatta, ahol a baloldalon abbahagyta, azzal a nem csekély különbséggel, hogy míg korábban az állampárti múlt terhével küszködő szociáldemokratákat akarta megfojtani, most viszont a kormányzati sikerei teljében fürdő, a 19. századig visszanyúló történetű jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) megsemmisítésére tört, csakhogy saját pártja megszerezhesse a teljes dominanciát.
Bár ez csak részben sikerült neki, mégis kiszakított a liberális pártból egy jelentékeny csoportosulást, ami aztán egyesült a demokratákkal (PD), s 2007-ben létrehozták a mai Demokrata Liberális Pártot. Mint az ország elnöke, Băsescu a Călin Popescu Tăriceanu vezette sikeres liberális kormányzat hatékony fékjének bizonyult, s ez a 2008-as választásokon végül a kormány bukásához vezetett, így 2009-ben Tăriceanu átadni kényszerült a pártvezetést Crin Antonescunak.
A politikai manőverezések iróniája, hogy a Băsescu által 2009-ben közvetve helyzetbe hozott Antonescu a nemzeti liberálisokat – egy tisztességes polgári jobboldali pártot – gyorsan átvitte egy szociáldemokratákkal kötött baloldali koalícióba, s most, hogy május 6-án ölükbe hullt a kormányzás, a politikusnak egyetlen vágya maradt: hogy a Băsescu által nyolc éve birtokolt elnöki székbe ülhessen. Jelenleg mint a szenátus elnöke, ő gyakorolja az ideiglenes elnöki jogokat, s naponta telesírja a sajtót azzal, hogy végképp távozik a politikából, ha július 29-én Băsescu mégis visszatér. Ha sikerül e produkció – s úgy tűnik, sikerülhet –, s ha Antonescu betartva ígéretét, tényleg lemond pártelnöki megbízatásáról, Băsescu épp azoknak a nemzeti liberálisoknak teszi a legnagyobb szolgálatot, akikre korábban oly nagy hévvel vadászott. Antonescu ugyanis morálját tekintve pont olyan, mint az elnök, akit most leváltatni szeretne, agyafúrtságban azonban messze nem éri őt utol. Egy új, talpraesett és dinamikus liberális pártvezető azonban könnyen meglepetést okozhat mindenkinek, leginkább persze Băsescunak, akinek amúgy is már csak másfél év maradt az elnöki mandátumból.
