Az izraeli baloldal válsága

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. január 21.

Diplomáciai jegyzet

Izraelben január 22-én tartják az általános választásokat. Az előrejelzések szerint a komoly társadalmi válság és a gazdasági nehézségek dacára a jobboldal ismét többséget szerez a parlamentben (Kneszet). Mi lehet mindennek az oka?

Benjamín Netanjahu miniszterelnöknek minden esélye megvan rá, hogy immáron harmadszorra is újrázzon. A mögötte álló jobboldali pártszövetség, saját pártja, a Likud, továbbá a Jiszráél Béténu, amellyel nemrég egyesült, valamint több ultraortodox, illetve vallási párt a közvélemény-kutatások szerint a 120 parlamenti mandátumból akár 64–70-et elnyerhet majd, ismét vereséget mérve a baloldalra.

A baloldali-centrista Kádíma, mely eddig Netanjahu legfőbb ellenzéke volt, nem kevesebb, mint nyolc különböző frakcióra hullott szét, melyek inkább egymással harcolnak, semmint a jobboldallal. Egyik-másik vezető a mögötte álló támogatókkal együtt azon dolgozik, hogyan találja meg a közös hangot a jobboldallal, amihez a volt munkapárti miniszterelnök, a politikától most végképp visszavonuló Ehud Barak szolgáltatta a mintát, aki a 2009-es választás után védelmi miniszterként csatlakozott a második Netanjahu-kabinethez.

Az izraeli baloldalt, mely megteremtette az országot, és amelynek alapítói valaha erőteljes ideológiai elkötelezettséggel érkeztek ide a 20. század elején az orosz–lengyel stettlekből, majd a koncentrációs táborokból, ma főként azon szavazók növekvő számaránya kényszeríti defenzívába, akik az elmúlt két évtizedben ugyanabból a térségből vándoroltak be. A szovjet rendszer utolsó – halál utáni – bosszúja ez, mely nacionalista, egzaltált, primitív politikai ösztönökkel bocsátotta világgá egykori polgárait, legyenek azok zsidók vagy nem zsidók. (A legjellemzőbb példa erre Izrael nemrég lemondott külügyminisztere, a Jiszráél Béténut megalapító Avigdor Lieberman, egykori moldvai kidobóember, akit csak nemrég sikerült közbűntényes – csalás és hatalommal való visszaélés – viselt dolgai okán eltávolítani a politikai életből.) Mindennek következtében Izraelben nagyon megnőtt a vallásos közösségek befolyása a politikában, a szekuláris középosztályé pedig egyre inkább visszaszorul.

Sokan leírták már: Jichak Rabín miniszterelnök 1995-ös, tragikus halála óta a cionista baloldal képtelen magához térni; de a politikusra leadott gyilkos lövés csak szimbolizálja a folyamatot, nem ez volt annak elindítója. Az viszont tagadhatatlan, hogy Rabín képes volt még áthidalni azokat a különbségeket, amelyek a számos baloldali csoport már-már ideológiával felérő elképzelései között egyre markánsabbá váltak. Mára ezek olykor homlokegyenest ellentétes vagy tartalmilag összeegyeztethetetlen célokat hajszolnak. A Munkapárt, mely 2011-ben kivált a kormánykoalícióból, igyekszik meglovagolni azokat a szociális feszültségeket, amelyek – a gazdasági világválság folyományaként – Izraelt sem kímélik, hangosan Netanjahu állítólagos „neoliberális gazdaságpolitikáját” téve mindezért felelőssé. A részben magyar származású Jáir Lapid, a vadonatúj Jes Atid párt élén Izrael eddigi katonai doktrínájának megújítását helyezte kilátásba, és az ország középosztályára koncentrál, melynek megerősítését ígéri az adórendszer átalakítása révén. Cípí Livní, aki a centrista Kádíma párt vezetője volt, szintén új pártot alapított, a Hatnuát, kampányának középpontjába a palesztin kérdés radikális megoldását állítva; olyan kiegyezést szorgalmaz, mint amilyet Ehud Olmert volt miniszterelnök 2008-ban már felajánlott a palesztinoknak, ám azok nem mertek abba belemenni. De maga a Kádíma sem múlt ki teljesen; jelenleg Saul Mofaz áll az élen, s igyekszik megnyerni néhány olyan szavazót is, aki még nem döntötte el, hogy kire adja voksát, illetve, hogy elmegy-e egyáltalán szavazni.

A baloldali egység hiányát sokan abban látják, hogy a különböző csoportok vezetőit jobban vonzza, hogy néhány mandátummal bekerüljenek a parlamentbe, semhogy visszalépve ambícióiktól, közösen sikerüljön Netanjahút leváltani. (Ugye, ismerős a kép?) Egyszerre hiányzik az erős és a karizmatikus vezető, valamint a meggyőző ideológia és politikai cél. Azaz, politikai cél – amint azt az előbb elsorolt különféle programígéretek mutatják – még csak-csak lenne, de ezekhez nincs elég szavazói támogatás.

Ma, amikor az „arab tavasz” következtében Izrael geopolitikai helyzete komoly kockázatokkal terhes, és nagyon nehéz megítélni, tartósan milyen erők birtokába jut a hatalom a környező arab államokban, a harcos jobboldal több figyelmet tud magára irányítani, mint a kiegyezést szorgalmazó baloldal. És többen tartják követendő álláspontnak azt, amit – szemben a baloldali törekvésekkel – Benjamín Netanjahu miniszterelnök a napokban a The Jerusalem Postnak nyilatkozva kijelentett: „…békemegállapodások nem védenek meg minket, a tényleges biztonság nyújt csak védelmet.”

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.