Nyolc nappal azt követően, hogy Angela Merkel Budapestre látogatott és hét nappal azt megelőzően, hogy oda megérkezik Vlagyimir Putyin, Orbán Viktor vendéget fogadott a parlamentben. Irakli Garibasvili grúz miniszterelnök járt nála, aki a közösen tartott sajtótájékoztatón kijelentette: nagyra értékeli, hogy „Magyarország támogatja Grúzia területi integritását és szuverenitását, valamint euroatlanti integrációs törekvéseit”.
Bár Grúzia a nemzetközi életben különösebben fontos szerepet nem játszik, e látogatás szimbolikus üzenetét nehéz lenne félreérteni. A grúz kijelentés ugyanis szöges ellentétben áll azokkal a geopolitikai célokkal, amelyeket Putyin követ. Még inkább aláhúzza a nyilatkozat fontosságát a grúz és a jelenlegi ukrán helyzet feltűnő párhuzamossága.
2008 nyarának végén az orosz 58. hadsereg megtámadta Grúziát, és pár napig tartó harcban szinte lerombolta a fővároshoz közel fekvő Gori városát és a környező falvakat. Kétszázezer embernek kellett elhagyni az otthonát, Oroszország pedig végérvényesen kiszakította a grúz államból Dél-Oszétiát.
A grúzoknak régi, történelmi vitája van három különböző etnikummal. Délnyugaton az örmény határnál élő adzsarokkal, akikkel – minthogy területük nem érintkezik Oroszországgal – időközben megbékéltek. Viszont nem jutott nyugvópontra a konfliktus a Grúzia északnyugati határövezetében élő abházokkal, valamint az oszétekkel. Ez utóbbi két népcsoport elszakadási szándékai mögött – azon túl, hogy a grúz politikai elit is gyakran tett kísérletet teljes beolvasztásukra – Moszkva áll, ezzel is destabilizálva az országot, annak kormányait.
Grúzia mereven elutasítja, hogy a Putyin által létrehozott Eurázsiai Unió tagja legyen, viszont amilyen gyorsan csak lehet, az Európai Unió valamint a NATO tagjává kívánna válni. Stratégiai szerepet játszik abban is, hogy a Nyugat és Moszkva között egyensúlyozó Azerbajdzsán szénhidrogén exportja a legrövidebb úton kijuthasson a Fekete-tengerre.
A magyar-grúz gazdasági kapcsolatok nem túl jelentősek, tekintettel a dél-kaukázusi ország szűkös anyagi helyzetére; a magyar aktívum évi mintegy 36 millió dollár, a grúz export Magyarországra mindössze 450 ezer. Így Garibasvili váratlan budapesti feltűnésének és kijelentéseinek más magyarázata van. A grúzok számára oly fontos, egyébként meg semmire sem kötelező magyar kiállás minden bizonnyal Washingtonnak, Berlinnek, valamint Brüsszelnek szól, ellensúlyozandó a közelgő putyini vizit miatt korábban megfogalmazott aggodalmakat. De vajon egy efféle mondat megnyugtat bárkit is?
Annak fényében, hogy Orbán milyen üzleteket tervez aláírni Moszkvával, nemigen. A magyar miniszterelnök számára stratégiai fontosságú a hosszú távú gázmegállapodás. Kérdés, hogy jó ez Magyarországnak?
Aligha. Ugyanis bár a jelenlegi szerződés év végén tényleg lejár, egyelőre nincs szükség egy újabb hosszú távú szerződésre, pláne nem olajindexáltra és nagyobb mennyiségre megkötve. (Az újrakötendő hosszú távú szerződés hátteréről a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatnak elemzést.) Ugyanis vannak úgynevezett „beragadt” mennyiségek, melyekkel az ellátás kihúzható 2017-2018-ig. Eközben – már most látni – a globális gázpiacon drámai változások mennek végbe: egyre dinamikusabban fejlődik a folyékony gázkereskedelem (LNG), interkonnektorok épülnek, és már körvonalazódik a Déli Gázfolyosó terve is.
Úgy tudni, hogy mindennek dacára három lehetséges megoldást tettek le a Fideszhez köthető szakemberek Orbán asztalára.
1. Magyarország a szolgáltatókat mintegy versenyeztetve a mindenkori piaci áron szerezné be a gázt, igényeinek megfelelően. Ez lenne a legolcsóbb, de tény: igen magas lenne a biztonsági kockázata.
2. A teljesen államfüggő megoldás egy domináns forással – jelesül Oroszországgal – számol. A kormány egyedül tőle vásárolja a gázt, hosszú távú szerződés birtokában. Nagyon biztonságos út, de az elsőnél jóval drágább, hisz rugalmatlan árképzésű, ráadásul durva politikai és energetikai függőségi helyzetbe hozza Magyarországot.
3. És végül a vegyes modell: hosszú vagy középtávú szerződés egy domináns forrással, kis – azaz a legszükségesebb – mennyiségre. A többi gázt pedig a piacról úgynevezett „spot áron” lehetne beszerezni. A legtöbb vélemény szerint ez lenne ideális Magyarország számára. Azaz ki kellene alkudni az oroszokkal évi 3 milliárd köbméternyi gázt hosszú vagy középtávú szerződéssel, a többit viszont alternatív versengő beszállítóktól megvenni.
Nagy valószínűséggel Orbán az oroszokkal egy hosszú távú szerződést köt majd, méghozzá úgy, hogy az inkább a jelenlegi modellre hasonlítson. Tehát az árképzés az állam kezében marad, így életben tudja tartani a rezsicsökkentést. Ez viszont eleve veszteségessé teszi majd a mindenkori gázimportot, ami hosszú távon fenntarthatatlan. A helyzetet még abszurdabbá teheti, ha a MET-nek különleges engedélyt adnak majd, hogy az orosz források mellett egyedüliként hozzon gázt Magyarországra. A jelek ebbe az irányba mutatnak, ugyanis az oroszoknak és Orbánnak a céljai nagyon hasonlóak.
A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője
