Az 55 éves (címoldali képünkön látható) férfi egy neonáci internetes oldalt működtetett, ami a kuruc.infóhoz hasonlatosan rendszeresen szélsőséges, zsidó- és romaellenes írásokat közölt, ráadásul fenyegetően lépett fel politikusokkal szemben. Az immáron jogerős, súlyos ítélet indoklásában a legfelsőbb bíróság megállapította: Küssel minden tette sérti Ausztria biztonságát azáltal, hogy megszegi a gyűlöletbeszédet, a holokauszttagadást és a náci propagandát tiltó törvényeket.
Nem csak az oldal „főszerkesztőjét” ítélték el, de két olyan személyt is, akik technikai segítséget nyújtottak az elkövetőnek (a domainnév tulajdonosa öt év kilenc hónapot, míg társa négy év három hónapot kapott).
A védőügyvédek a szólás és véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva kérték korábban az ítéletek megsemmisítését, az alsóbb fokú bíróságok, illetve most a legfelsőbb bíróság azonban egyértelműnek látta az érvényes törvények megszegését.
Nem először fordul elő ilyesmi Ausztriában; csak hogy a leghíresebb esetet említsük: David Irving brit holokauszttagadónak és Hitler-rajongónak is meggyűlt már a baja az osztrákokkal. Egy ott megtartott előadását követően, 2006-ban a hatóságok őrizetbe vették, egy bécsi bíróság pedig három évre elítélte. Tizenhárom hónapot rácsok mögött töltött, majd kitoloncolták Nagy Britanniába azzal, hogy Ausztriába soha többé nem térhet vissza.
A mostani eset is azt tükrözi: több ok van rá, hogy még a korábbiakhoz képest is komolyabban vegye egy demokratikus társadalom a második világháború okaihoz és következményeihez való viszonyulást, és általában a gyűlöletbeszédet. Nem mintha Európa legtöbb társadalmában komoly veszéllyel fenyegetne a nácizmus visszatérte. E tekintetben épp Németország és Ausztria a legnyilvánvalóbb példa, nem utolsósorban épp azért, mert ott törvényekkel lépnek fel az efféle propaganda ellen. Viszont egy új típusú radikalizmus mintegy ihletet meríthet és igazolást nyerhet olyan események révén, amelyek a 20. századot oly egyedien borzalmassá tették.
De nem mindenütt ennyire áttételes a kapcsolódás, a görög Arany Hajnal (Χρυσή Αυγή), a bolgár Ataka (Атака), a román Új Jobboldal (Noua Dreaptă) és a magyar Jobbik érvrendszere még véletlenül sem érthető félre, amikor a múlt borzalmait igyekeznek nem csak relativizálni, de gyakorta népszerűsíteni is.
A gyűlöletbeszéd tilalmát elsősorban azok az értelmiségiek tartották feleslegesnek, akik valaha úgy döntöttek: a Kádár-érával szembeni ellenzéki magatartás fontos eleme, hogy úgy éljünk abban a korban, mintha tényleges demokráciában élnénk, nem véve tudomást a diktatórikus korlátokról. Nehéz ma megismételni ezt a produkciót, amikor az autoriter, a gyűlöletre épülő társadalmi mozgósításnak komoly támogatottsága van Magyarországon; szinte példás az összejátszás ez ügyben a jobboldalon.
A nemrég a köztévé (MTV) megbízásából elkészült, Szomszédaink című, háromrészes film romániai epizódja az ottani politikai körképet az Új Jobboldal képviselőjével, illetve azzal a Csibi Barnával indítja, aki többedmagával a csíkszeredai Kaufland nevű nemzetközi (német!) szupermarket előtt tüntetett, plakátjukra ezt írva: „Szégyelld magad, zsidónál vásároltál!” A kiváló erdélyi publicista, Parászka Boróka szelíden szóvá is tette, hogy helyénvaló-e a magyar köztévének a román politikát egy idült újnácival, az erdélyi magyarokat pedig egy hozzá nagyon hasonlatos figurával mintegy megjelenítenie, én viszont inkább a politikai számításból és opportunizmusból fakadó tendenciózusságot látom az esetben. Miként a magyar történelem szörnyű eseményeivel kapcsolatos összes aktuális relativizáló próbálkozást is a Terror Házától a Sorsok Házáig, a Szabadság téri emlékműtől a Veritas műhely megalapításáig.
45 óta nem volt annyira aktuális egy a gyűlöletbeszédet szankcionáló, végrehajtható törvény, mint épp most. Ezt viszont aligha várhatjuk azoktól, akik kétharmadukkal nap mint nap kinyilvánítják szolidaritásukat az elmúlt hetven évben mit sem változó gyűlölettel.
