A 2011-ben meghozott magyarországi törvények, különösen a médiatörvény hatályba lépése után Washingtonban az amerikai adminisztráció összeült az ottani német, kanadai és lengyel nagykövettel. Az értekezleten azt kívánták tisztázni, milyen közös fellépéssel lehetne az Orbán-kormányt meggyőzni arról, hogy veszélyes vizekre hajózott. A találkozó után a lengyel fél értesítette Szapáry György magyar nagykövetet, aki jelentette a magyar kormánynak a fejleményeket. Ezt követően több magas rangú diplomata, illetve külügyér utazott Washingtonba, hogy csillapítsa az egyre növekvő ottani felháborodást. Azok, akik tudtak a félig-meddig titkosan kezelt washingtoni kezdeményezésről, azóta vitatkoznak azon, vajon a lengyel nagykövet - s a kormánya - "árulásán" bukott-e meg az akció, vagy az érintett felek, főként az amerikaiak ezt a módot találták a legmegfelelőbbnek, hogy "végső" figyelmeztetést küldjenek Budapestnek.
Bár a lengyelek széles körű intenzív nemzetközi tárgyalásokat folytattak a magyar fejleményekről, igyekeztek távol tartani magukat Magyarországtól, sem támogató, sem ellenséges magatartást nem mutatva. Mi több, az idei varsói nagyköveti értekezleten Radoslaw Sikorski külügyminiszter arra kérte a misszióvezetőket - a külügyminisztérium gondoskodott róla, hogy a sajtó foglalkozzon a témával - hogy "védjék meg a magyar partnereket az igazságtalan támadásoktól".
Az eset akár a hagyományos magyar-lengyel barátság megható példája is lehetne, ha nem tudnánk: olyan szóbeli utasítás is elhangzott - ezt a sajtó már nem adta közre -, miszerint semmiképp se bonyolódjanak a lengyel diplomaták olyan ügyekbe, amelyek azt bizonyítanák, hogy a lengyel kormány bármiben is közös platformon lenne a magyarral. És ne álljanak olyan ügyek mellé, amelyek a "védhetetlen és minősíthetetlen magyarországi fejleményekkel kompromittálhatnák a lengyel vezetés politikai szándékait, szövetségesi hitelét".
Bár úgy tudni, ez a figyelmeztetés idén hangzott el, a lengyel külügyminisztérium korábban is ehhez tartotta magát. Bizonyítja ezt a Budapest és Varsó közötti hűvös kapcsolat, s a Fidesz demonstratív politikai tájékozódása a lengyel jobboldali-liberális kormány, a Polgári Platform nagy ellenfele, a Jaroslaw Kaczynski vezette, szélsőségektől sem mentes Jog és Igazság felé. Meg az, hogy a lengyel külügyminisztérium végül elutasította a diszkrét segítségnyújtást Magyarországnak abban, hogy az azeri baltás gyilkos magyarországi kiadatása, majd azerbajdzsáni megdicsőülése miatt azóta is háborgó örményekkel békülhessen. (Tavaly Orbán Viktor személyes utasítására hazatérhetett az az azeri katona, Ramil Safarov, aki Budapesten megölte egyik örmény katonatársát.)
| ||
Minderre egy diplomáciai indiszkréció derített fényt: valakik lehallgattak, rögzítettek és a YouTube-ra feltettek egy beszélgetést, melyet Renatas Juska budapesti litván nagykövet és Zenonas Kumetaitis litván külügyminisztériumi főosztályvezető folytatott egymással; és ugyanez történt az Arturas Zurauskas bakui litván nagykövet, illetve azeri illetékesek s mások közötti, hasonló tartalmú telefonbeszélgetésekkel. Ezekből két dolog egyértelműen kiderül: a magyar külügyminisztérium nyomást gyakorolt Juskára, hogy a litván külügy próbáljon közvetíteni Magyarország és Örményország között, másrészt pedig az, hogy bár a litvánok ezt nem utasították el, mint a korábban szintén erre kért britek és lengyelek, de igen kellemetlennek tartották, és vonakodtak eleget tenni a magyar kérésnek.
Bár a szövegek tartalma is érdekes - legalábbis mindaz, ami az angol nyelvű feliratozásból kiderül -, ám vannak ennél fontosabb kérdések is: kik és hogyan rögzítették a beszélgetéseket, s mi volt ezzel a céljuk. Erről nyilván csak találgatni lehet, ám van miből kiindulni:
(1) A magyar hatóságok biztosan nem, annál is kevésbé, mert Zurauskas bakui telefonjait semmiképp sem lett volna lehetőségük lehallgatni. Mi több, jól hallhatóan a Juska nagykövet (Budapest) és a Kumetaitis főosztályvezető (Vilnius) közötti beszélgetést is az utóbbi helyen, vagyis Litvániában rögzítették. Ráadásul a magyar külügynek nem volt érdeke, hogy a beszélgetések tartalma nyilvánosságra kerüljön.
(2) Hasonlóan ellenérdekelt az ügyben az azeri fél, ráadásul nekik sem lett volna lehetőségük a Budapest-Vilnius közötti eszmecsere rögzítésére.
(3) Lehet képzelegni azon, hogy esetleg az Edward Snowden által világgá kürtölt Prism rendszer áll a háttérben, de egyetlen nyugati nagyhatalom közvetlen érdeke sem fűződik a magyar-azeri-örmény ügyhöz. Nem mintha bármi csekély szimpátiát is tanúsítanának Orbán és a kiépülő rendszere iránt, de a magyar kormány túlságosan súlytalan ahhoz, hogy ezen a szinten foglalkozzanak vele, s miatta kockáztassák a titkos, főként a terrorizmusra fókuszáló megfigyelési programot.
(4) A litván érvelésben, vagyis hogy az orosz titkosszolgálat (FSB) áll az események mögött, túlteng ugyan az oroszellenes paranoia, ám el kell ismerni: egyedül Moszkvának volt lehetősége és indoka, hogy kipattantsa a botrányt. Ez sokszorosan rossz hír az Orbán-kormánynak, főként a keleti nyitást intéző Szijjártó Péternek, akit a külügyben már a 2014 utáni külügyminiszterként emlegetnek (persze ha marad az Orbán-kormány). Azt jelzi ugyanis, hogy Moszkva továbbra sem nézi jó szemmel Orbánék működését, amiből az következik, hogy a nagy elánnal elindított, a nyugati szövetségesi rendszert ellenpontozni szándékozó keleti kapcsolatteremtés - leánykori nevén: "globális nyitás" - teljességgel illúziókra épül. Bár Vlagyimir Putyin sok tekintetben a saját rendszerére ismerhet, valahányszor a Fidesz politikájáról szóló egy-egy elemzés kerül elé, ám aligha feledi azt az élesen oroszellenes politikát, amit Orbán 2002 és 2010 között folytatott. Ráadásul orosz szempontból Magyarország túl kicsi, apadó gazdasága és gyengülő társadalmi kohéziója inkább elriaszt mindennemű partnert, mint vonz.
Moszkva számára kifejezetten előnyös ébren tartani az azeri-örmény ellentétet, elvégre a Nyugattal igen szoros gazdasági kapcsolatokat ápoló Azerbajdzsán a maga olajával - és jövőbeni gázexportjával - ha nem is ellehetetlenítője, de konkurense az orosz gazdasági érdekeknek. Mi több, az azeri geopolitikai tájékozódás - az orosz nagyhatalmi érdekek térségi fékezése, a Moszkvával különleges kapcsolatokat ápoló Iránnal szembeni azeri politika - ugyancsak nincs Moszkva kedvére.
Azzal, hogy az eset miatt budapesti és bakui nagykövetét Vilnius visszarendelni kényszerült, s a litván külügy megszégyenült, Budapest is újra kudarcot vallott, sőt vereséget szenvedett. Az már korábban nyilvánvaló volt: az örmény és a már meglevő nyugati neheztelés újabb Orbán-ellenes érveknek szolgál alapul, de mostantól Budapestnek tisztában kell lennie azzal is, hogy nincs az a megbízható kelet-európai barát, aki a segítségére sietne. Hiszen könnyen úgy járhat, mint most Litvánia.
