Meg volt beszélve, nyer a Csönge, hogy ne essen ki - a hazaiaknak már mindegy volt. A zengővárkonyiak mindent elkövettek, hogy gólt kapjanak, de a csöngeiek rossz napot fogtak ki, nem tudtak gólt lőni. Nem és nem. Üres volt a kapu - mellé. Már a zengővárkonyi nézők is röhögtek - ők is benne voltak a bundában, meg voltak híva a mérkőzést követő bankettre. Szurkoltak is rendesen a vendégeknek, zengett-zúgott a Hajrá, Csönge!, mindhiába. A csöngeiek képtelenek voltak eltalálni a kaput; ha eltalálják, gól, mert a zengővárkonyi kapus, mintha ott se lett volna, ott se volt. De hiába ugrott el a labdák elől, eltalálták - nem úgy a kaput. Vészesen közeledett a mérkőzés vége, amikor kirúgáshoz készülődött a Zengővárkony. A kapus kigurította a jobb bekknek, és odaszólt neki: add vissza. A hátvéd engedelmesen hazaadott, a kapus pedig odébb sétált, hátat fordított, de azért visszanézett, begurul-e a labda. A zengővárkonyi nézők, játékosok, a csöngei csapat nézték, és visszafojtott lélegzetüket egy emberként kiengedve szinte befújták a labdát a gólvonalon túlra. Gól. G""""L!!! Egymást ölelgették a zengővárkonyiak (csak egy csöngei, W. Sándor jött el, de örült ő is; hogyne örült volna, hisz körülötte mindenki boldog volt; és hát nem is tudta, igazándiból mi történik, s egyáltalán, hol van), ölelgették egymást a hazai és a vendégjátékosok. Mindenki örült, de legjobban a kocsmáros - kezdődhetett a bankett. Csak Csólyospáloson szomorkodtak, másnap, amikor a Népsportból megtudták (amit azért szívük mélyén, rettegve bár, de sejtettek), hogy a Csönge bombameglepetésre legyőzte a toronyesélyes Zengővárkonyt. Csólyospálos a megyenégyben folytatta. Ilyen nincs, mondták Csólyospáloson, és igazuk volt. Olyan, hogy megyenégy, nincs. Ez talán vigasztalja őket.
A Garamszentbenedek-Zselyk-mérkőzésen történt.
Ahogy lenni szokott, mindkét csapatnak jó az iksz. Egy harmadik pedig (most a Rózsaszentmárton) tehetetlen: hiába nyer (mert nyer) Bucsuszentlászlón, elbúcsúzhat a megyeháromtól (Csólyospálos mellé, a vigaszágra). Dögunalom. Utolsó perc, már mindenki a bírót nézi, aki viszont nem nézi az óráját. És hosszabbít! Fújja már le, régen vége van!, mindkét csapat kérleli, ám a spori int. Tovább! Tíz perccel a rendes játékidőn túl közvetett szabadrúgást ítél a Zselyk javára. Szabadrúgás? Ezért? És miért közvetett? De hiába háborognak a garamszentbenedekiek, a bíró kiméri a sorfalat. De utána fújja le! A bíró sokat sejtetően mosolyog, jó, utána lefújom. Az egyik zselyki játékos legurítja, és még mielőtt a másik a kapu mögötti jegenyékre rúgná a labdát, a bíró iszonyatos erővel a léc alá vágja. Aztán középre mutat, majd a kijárat felé - lefújja a mérkőzést. Döbbent csend, aztán elszabadulnak az indulatok. A bíró az öltözőbe menekül, ahol megírja a jegyzőkönyvet. Gólszerző a gólpasszt adó zselyki játékos - a bíró a pálya tartozéka, nem tehet róla, hogy bepattant róla a labda. Mert épp arra járt. És olyan jól jött lábra. És mert első (s mint ilyen, utolsó és feledhetetlen) szerelme rózsaszentmártoni, Szentmártoni Rózsa. Gólját neki küldi. "vásnak helye nincs. Kiesett a Garamszentbenedek, bent maradt Rózsaszentmárton. Ez a gól kísértetiesen emlékeztet Olaf Johanson góljára, amelyet a derék játékvezető a Stockholm-Kirunai Vasasok-meccsen rúgott a 89. percben, megelégelve a fővárosiak arcpirító nagyképűségét. (l. Darvasi László: A portugálok, 33. o.)
A Karácsond-Kerecsend-mérkőzésen történt. Persze hogy nem ott, de ebben a bundában K. Dezső is benne volt (most is beleizzad, ha rágondol), nem akar kiteregetni. Kiteregetni, szégyenszemre, a bundát (már amennyit meghagytak belőle a molyok), szellőzzön, naftalinszag illan (bár régen volt, mégis bunda a bunda). A Karácsond már feljutott, a Kerecsend, ha kikap, és a Hangács megveri Vasboldogasszonyt (miért ne verné?), kiesik. Mármint a Kerecsend, érthető. A Kerecsend két jómódú játékosa (egyik vállalkozó, a másik ügyvéd) összead negyvenezer forintot. Meg láda sörök. Igen ám, de a Karácsond saját közönsége előtt nem akar kikapni - legyen éles a meccs, aztán majd a jegyzőkönyvbe azt írják, hogy nyert a Kerecsend. Úgyis csak az számít, a jegyzőkönyv (róla majd a j betűnél). A játék is csak azért van, hogy legyen mit írni beléje. A játék elszáll, a jegyzőkönyv megmarad. De akkor a bírót is be kell venni, igen. Az plusz húszezer, ezt a csapat dobja össze. K. Dezső mondaná, hogy ő akkor inkább nem bundázna, de beteszi az ezrest. Cseréknek kedvezmény. Küldöttség (ki más, mint K. Dezső, te vagy az intéző!), bemegy a bírói öltözőbe, és az igazolásokkal együtt odaadja a pénzt is, a jegyzőkönyvbe helyezve diszkréten, akárha előkelő étteremben fizetéskor. (Túl sokszor nem gyakorolta, a bundázást se, izgult is rendesen.) Húszezres még nem volt, a büfében váltották föl az összedobott pénzt két tízezresre, így elegáns. A bíró megérti, mit kell tennie, és hiba nélkül levezeti a meccset, melyen Karácsond, a papírformának megfelelően, gála- (és, mi tudjuk, bunda- és sör)meccsen négy-kettőre legyőzi a Kerecsendet. Akik minden mindegy alapon játszanak, hiszen tudják, a meccs, mikor még el se kezdődött, már eldőlt, a javukra. A karácsondi nézők megtapsolják őket is, szimpatikus csapat, kár értük. Inkább a hangácsiakat sajnálnák, akik majd a megyei lapból tudják meg... A bíró beírja az eredményt, fordítva, nyert a Kerecsend. A győzelmet a büfében együtt ünnepli a két (győztes) csapat. A bíró nem iszik a sörből, dehogy iszik! Vodkanarancsot kortyolgat - előbbit a vállalkozó, utóbbit az ügyvéd fizeti. Aztán fordítva. Mint az eredmény a jegyzőkönyvben. Másnap cseng K. Dezső telefonja - hol volt még a mobil! A bíró, mondja, baj van. Hangácsról eljöttek megnézni a meccset, kint álltak meg az autóval, onnan szurkoltak a Karácsondnak, nemhiába. Vitték az örömhírt Hangácsra: bent maradt a csapat! Bankett, mámoros éjszaka, falunap. Aztán a megyei újság híre, nyert a Kerecsend. A hangácsiak nem hittek a szemüknek. Hiszen a saját szemükkel látták! Újságíró persze nem volt kinn, a bíró vitte be a megyei szövetségbe a jegyzőkönyvet. A hangácsiak most is ott vannak, verik az asztalt. Most mi legyen?, a bíró kétségbeesett. Nemsokára nyugdíjas, de néhány évet még szeretne a pályán. K. Dezső nem idegeskedett. Írás beszél. Meg van írva. Nyertünk. Mit tudnak csinálni? Végül a bíró kimagyarázta magát - véletlenül fordítva írta be az eredményt. A góllövőket! Azokat is véletlenül? A szövetségben persze tudták, miről van szó, de a bírót - idős korára való tekintettel - nem tiltották el örökre; a tavaszi nyitómeccsen épp a Hangács-Vizsoly-meccset vezette - közmegelégedésre. A hangácsiak megnyugodtak, falunap prolongálva. A karácsondiak - és a bíró - visszaadták a pénzt, melyet a kerecsendiek, nagy búsultukban a kiesés felett, azonmód elittak. Sok pénz volt, azóta is isznak. És fociznak a megyenégyben, -ötben, -hatban. Mert soha többé nem bundáztak. Nem is lettek soha elsők, másodikok, de még harmadikok sem. (I. a becsület, III. a kerület!)
Játszanak, egyre lejjebb, a föld alá focizzák magukat, míg meg nem halnak.
