Barna Imre: Pont fordítva

4579 karakter

  • Barna Imre
  • 2016.09.04 13:08

Egotrip

Kollégától hallotta (ford.), hogy a jó nevű hipster (aki persze már nem a Norman Mailer-i értelemben az, még csak az kéne: a hipster szó ma a „fehér négernek” kábé a szöges ellentétét jelenti, azaz jellemző módon pont fordítva értendő ahhoz képest, amit valaha érteni kellett rajta), szóval hogy ez az illető azzal kereste fel őt, hogy irodalmi, komoly, új életet kezdene, és ezért fordítani akar.

(Ford.) kissé meghökkent ezen. És feltette a kérdést: vajon alkalmas-e rá az ő szép, de nehéz szakmája, mely az irodalomközeli szolgáltatások egyik legnemesebbje ugyan, de elsősorban – gondolja, véli, köti az ebet a karóhoz, hajtogatja (ford.) – mégiscsak szakma volna, hogy tehát alkalmas eszköze lehet-e egy ilyen művészi önmegvalósításnak a műfordítás? Emlékszik ő is, hogyne emlékeznék, a kezdetekre, amikor még ő is csak a rítusra gondolt: hogy jelentős, fekete betűkkel tölthet meg egy fehér papírlapot. Azok a betűk – így emlékszik (ford.) – ha fordítva is, de belőle fakadtak, őt (őt!) ábrázolták, és így egytől egyig az ő betűi voltak még. De felnőtt aztán, (szerk.) is lett belőle, és jöttek a kismadarat röptében átültető, csillagot az égről lefordító, aktatáskából kéretlen kéziratköteget előpakoló önmegvalósító-félék is, ő pedig észhez tért és megszigorodott.

Talán túlságosan is. Amikor például fölmerült nemrég, hogy közreműködhetne egy műfordítói portrésorozat megírásában, vonakodni látszott. Kosztolányi arcképcsarnokát ő is jól ismeri persze; csak hát az típusokat, magatartásmódokat és modorokat mutat be néhány rövid és szellemes mondattal. Sylvanust, akire úgy hatnak az ismeretlen szavak, mint a kéjgáz, és ezért rossz nyelvtudással is remekel; Cleobolust, aki minden nyelven mindent tud, ami költészet, de fogalma sincs, hogy mondják azt, hogy piszkafa; Aufrust, aki mint beteg kezelteti magát, hogy tökéletes legyen, de minden hiába; Menephydust, aki veszekedés közben is szerelmes a francia nyelvbe; az olaszos Theotimust, aki sohasem beszélt még eleven olasszal, és retteg az „eredetitől”, Timagenest, akinek ha jó a hangulata, bordalt fordít, ha rossz, halotti siratót. Egy komoly portrésorozatnak viszont elvileg nyilván életműveket kellene bemutatnia. De lehet-e életműve egy fordítónak?

A hagyomány úgy szól persze, hogy a nagy költők versfordításai besorolódnak az Összesbe, és a legnagyobbak életművében külön kötetet is kapnak. Vagyis hát kaptak, valaha, múlt idő. Múlt: amikor még létezett világlíra, és ezért (azért, mert?) versfordítás is létezett. És tény, hogy az Idegen költők, az Örök barátaink vagy a Hét tenger éneke ma okkal tekinthető a Kosztolányi-, a Szabó Lőrinc- vagy a Vas István-életmű olyan darabjának, ami egyenértékű a többivel. Csakhogy ezek – emeli fel az ujját (szerk.) – a természetüknél fogva lírai antológiák is egyben, és mint ilyenek, az egyes fordítások létrejöttének valahai körülményeitől teljesen függetlenül, ugyanolyan fontos és jellemző adalékokkal szolgálnak Kosztolányi, Szabó vagy Vas lírai eszményeit illetően, mint az, hogy a bennük szereplő darabok tulajdonképpen hogyan is lettek megcsinálva. Mert mondjuk csak ki bátran – mondja ki bátran (ford.) –: a versfordítás mégiscsak amolyan újraköltésféle. Nem úgy a prózafordítás, amely az irodalomközeli szolgáltatások egyik legnemesebbje ugyan…

Ja, ezt már mondta. De hozzáteszi most: a jó (próza)fordítás ideális esetben arról ismerszik meg, hogy nem ismerszik meg. Ami megismerszik, az csak hiba vagy modor lehet. Eunuch az erdőben, rőt ficfa és emelt stíl, rakott kenyér és nagyot mondás. Portrét persze prózafordító is kaphat, de akkor az vagy az emberről fog szólni (ahogy szól például beszélgetőkönyvében az ő nagyszerű Ádám testvéréről Réz Pál, és szólnak remek Lator-anekdoták is a kalandos életű Wessely Lászlóról), vagy a modorosságairól – azaz végső soron arról, hogy miért is nem volt jó műfordítónak az illető.

Mondja (ford.). Véli, kockáztatja meg, szögezi le. (És kedvtelve nyugtázza, hogy most leírt karaktereinek száma ezennel 3958-ra rúg már. 3976-ra. 3985-re.)

Azt hallja amúgy, hogy a jó nevű hipster mégsem fog fordítani: egy balul sikerült próbafordítás után belátta ugyanis, hogy nem megy a dolog. A kolléga fellélegezhet tehát, de nemcsak neki jó hír ez, hanem például – (ford.) szerint – a hipster kedvelőinek is, akik a fura kitérőről szerencséjükre mit sem sejtve, zavartalanul kedvelhetik tovább jó nevű kedvencüket úgy, ahogy eddig.

Ő maga, (ford.) pedig menti a változtatásokat, és becsukja a dokumentumot, de előtte még ünnepi érzéssel konstatálja, hogy a karakterek száma immár a 4579-et is elérte.

Neked ajánljuk