Barna Imre: Pont fordítva

4579 karakter

  • Barna Imre
  • 2016. szeptember 4.

Egotrip

Kollégától hallotta (ford.), hogy a jó nevű hipster (aki persze már nem a Norman Mailer-i értelemben az, még csak az kéne: a hipster szó ma a „fehér négernek” kábé a szöges ellentétét jelenti, azaz jellemző módon pont fordítva értendő ahhoz képest, amit valaha érteni kellett rajta), szóval hogy ez az illető azzal kereste fel őt, hogy irodalmi, komoly, új életet kezdene, és ezért fordítani akar.

(Ford.) kissé meghökkent ezen. És feltette a kérdést: vajon alkalmas-e rá az ő szép, de nehéz szakmája, mely az irodalomközeli szolgáltatások egyik legnemesebbje ugyan, de elsősorban – gondolja, véli, köti az ebet a karóhoz, hajtogatja (ford.) – mégiscsak szakma volna, hogy tehát alkalmas eszköze lehet-e egy ilyen művészi önmegvalósításnak a műfordítás? Emlékszik ő is, hogyne emlékeznék, a kezdetekre, amikor még ő is csak a rítusra gondolt: hogy jelentős, fekete betűkkel tölthet meg egy fehér papírlapot. Azok a betűk – így emlékszik (ford.) – ha fordítva is, de belőle fakadtak, őt (őt!) ábrázolták, és így egytől egyig az ő betűi voltak még. De felnőtt aztán, (szerk.) is lett belőle, és jöttek a kismadarat röptében átültető, csillagot az égről lefordító, aktatáskából kéretlen kéziratköteget előpakoló önmegvalósító-félék is, ő pedig észhez tért és megszigorodott.

Talán túlságosan is. Amikor például fölmerült nemrég, hogy közreműködhetne egy műfordítói portrésorozat megírásában, vonakodni látszott. Kosztolányi arcképcsarnokát ő is jól ismeri persze; csak hát az típusokat, magatartásmódokat és modorokat mutat be néhány rövid és szellemes mondattal. Sylvanust, akire úgy hatnak az ismeretlen szavak, mint a kéjgáz, és ezért rossz nyelvtudással is remekel; Cleobolust, aki minden nyelven mindent tud, ami költészet, de fogalma sincs, hogy mondják azt, hogy piszkafa; Aufrust, aki mint beteg kezelteti magát, hogy tökéletes legyen, de minden hiába; Menephydust, aki veszekedés közben is szerelmes a francia nyelvbe; az olaszos Theotimust, aki sohasem beszélt még eleven olasszal, és retteg az „eredetitől”, Timagenest, akinek ha jó a hangulata, bordalt fordít, ha rossz, halotti siratót. Egy komoly portrésorozatnak viszont elvileg nyilván életműveket kellene bemutatnia. De lehet-e életműve egy fordítónak?

A hagyomány úgy szól persze, hogy a nagy költők versfordításai besorolódnak az Összesbe, és a legnagyobbak életművében külön kötetet is kapnak. Vagyis hát kaptak, valaha, múlt idő. Múlt: amikor még létezett világlíra, és ezért (azért, mert?) versfordítás is létezett. És tény, hogy az Idegen költők, az Örök barátaink vagy a Hét tenger éneke ma okkal tekinthető a Kosztolányi-, a Szabó Lőrinc- vagy a Vas István-életmű olyan darabjának, ami egyenértékű a többivel. Csakhogy ezek – emeli fel az ujját (szerk.) – a természetüknél fogva lírai antológiák is egyben, és mint ilyenek, az egyes fordítások létrejöttének valahai körülményeitől teljesen függetlenül, ugyanolyan fontos és jellemző adalékokkal szolgálnak Kosztolányi, Szabó vagy Vas lírai eszményeit illetően, mint az, hogy a bennük szereplő darabok tulajdonképpen hogyan is lettek megcsinálva. Mert mondjuk csak ki bátran – mondja ki bátran (ford.) –: a versfordítás mégiscsak amolyan újraköltésféle. Nem úgy a prózafordítás, amely az irodalomközeli szolgáltatások egyik legnemesebbje ugyan…

Ja, ezt már mondta. De hozzáteszi most: a jó (próza)fordítás ideális esetben arról ismerszik meg, hogy nem ismerszik meg. Ami megismerszik, az csak hiba vagy modor lehet. Eunuch az erdőben, rőt ficfa és emelt stíl, rakott kenyér és nagyot mondás. Portrét persze prózafordító is kaphat, de akkor az vagy az emberről fog szólni (ahogy szól például beszélgetőkönyvében az ő nagyszerű Ádám testvéréről Réz Pál, és szólnak remek Lator-anekdoták is a kalandos életű Wessely Lászlóról), vagy a modorosságairól – azaz végső soron arról, hogy miért is nem volt jó műfordítónak az illető.

Mondja (ford.). Véli, kockáztatja meg, szögezi le. (És kedvtelve nyugtázza, hogy most leírt karaktereinek száma ezennel 3958-ra rúg már. 3976-ra. 3985-re.)

Azt hallja amúgy, hogy a jó nevű hipster mégsem fog fordítani: egy balul sikerült próbafordítás után belátta ugyanis, hogy nem megy a dolog. A kolléga fellélegezhet tehát, de nemcsak neki jó hír ez, hanem például – (ford.) szerint – a hipster kedvelőinek is, akik a fura kitérőről szerencséjükre mit sem sejtve, zavartalanul kedvelhetik tovább jó nevű kedvencüket úgy, ahogy eddig.

Ő maga, (ford.) pedig menti a változtatásokat, és becsukja a dokumentumot, de előtte még ünnepi érzéssel konstatálja, hogy a karakterek száma immár a 4579-et is elérte.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.