Barna Imre: Pont fordítva

Mit csinál a vadmacska?

  • Barna Imre
  • 2017.01.08 14:12

Egotrip

Komolyabb dolgokról van itt szó – mondja –, és Ézsaiás 21:5–10. Kolléga és barát, és Bob Dylan-rajongó. Lehetnek-e rajongói egy Nobel-díjasnak?

Jó, mondjuk, át sem fogja venni Dylan azt a díjat. Nemrég üzente, hogy nagyon köszöni, de december 10-én sajnos nem ér rá, sajnos. És akkor marad mégiscsak a rock and roll? De hát ismerjük őt. Ő ötven éve az, akinek nem ér a neve, It ain’t Me, Babe. Aki csak hetekkel a díj kihirdetése után volt hajlandó végre interjút adni, és arra a felvetésre, miszerint – mármint a bizottság szerint – Homérosz modern utódja volna ő, úgy reagált, hogy hát igen, lehet benne valami, a Story of Hurricane például tényleg elég homéroszos. De azért csak úgy hallottuk mi, és ez nem tegnap volt, hogy nagyon is poéta, a rock Rimbaud-ja ő.

Szóval, hogy mit csinál a vadmacska az All Along the Watchtowerben?

A wildcat did growl, dúdolta titokzatosan a rock Rimbaud-ja, üvöltötte Jimi Hendrix; én meg (nyilván a titokzatosan dúdolós eredetire koncentrálva inkább) úgy fordítottam, hogy Vadmacska dorombol. Így jelent meg nemcsak az első, 1989-es Európa-kiadásban, hanem másodjára, 2006-ban is. Csak hát nem elég ez, mondja most a kolléga, barát és Dylan-rajongó, mert „komolyabb dolgokról” van itt szó. Afelől persze, hogy a Watchtower, ahogy a John Wesley Harding-nagylemez többi, minimál folkhangzásra épített, rejtelmesen balladisztikus száma is igencsak „komoly” dolog, harminc, negyven vagy épp ötven éve sem lehettek kétségei annak, aki figyelt. Nem pusztán egy újabb szerepváltás volt ez (bár az is volt: a csodagyerek-protesthős, majd a próféta-szupersztár helyébe lépő misztikus dalnok színre-, azazhogy színfalak mögé lépése), hanem tényleg új irányba mutatott. A Bob Dylan-féle megoldás: zsidó gyökerek és keresztény újjászületés, spiritualitás és ellenkultúra, William Blake és a gospel, Allen Ginsberg és a Blue Moon felé. És nem kellett ehhez internet, Wikipedia, YouTube és Spotify, csak figyelni kellett, és utánajárni egy kicsit.

Ma viszont persze Bob Dylantől és az All Along the Watchtowertől már tényleg csak egy kattintásnyira van Ézsaiás: „Föl, fejedelmek, kenjétek a paizst! Mert így szólott hozzám az Úr: Menj és állass őrállót, a mit lát, mondja meg … És kiálta, mint oroszlán: Uram, az őrtoronyban állok szüntelen napestig, és őrhelyemen állok egész éjszakákon. És ímé, lovas csapat jött, páros lovagok, és szólott és mondá: Elesett, elesett Babilon…”

Már törlöm is ki a régi fordítást a fájlból, és nekiülök az újnak. Egy újnak. És kattintgatok tovább, és bizony oroszlánfélének látszik most már az a vadmacska, és akkor persze, hogy nem dorombol (ha mégoly baljós-misztikus-líraian is), hanem legalábbis kurrog, morog, mordul. A toronyba pedig, ha egyszer csakugyan a jehovisták kiadványának nevét is megihlető Őrtornyot lehet (vagy éppen kell?) látni benne, nem is olyan abszurd már odalátnom az őrálló fejedelmet is, és ahhoz sem férhet kétség, hogy a „páros lovagok” (Two riders were approaching) miféle hírrel közelegnek. De vajon – töprengek, mert akár átveszi végül Bob Dylan a Nobel-díját, akár nem, a verseit (dalszöveg, lyrics) újra ki fogjuk adni most, muszáj tehát újragondolnom ezt is –, vajon tényleg elképzelhető-e az, amit most épp olvasok: hogy a két lovas nem mással, mint a Bolonddal és a Zsivánnyal azonos? És mit kezdjek, vagy egyáltalán kezdjek-e valamit azzal a találgatással, amely szerint a Bolond, azaz a Joker (Dylannél lásd még Mr. Tambourine Mant, akit én valaha Csörgődobosnak, illetve Jokermant, akit meg Muzsikásnak képzeltem el) egyenesen Jézussal azonosítandó, a Thief, azaz a Zsivány pedig – ennek megfelelően – a jobb latorral?

De csak észbe kapok aztán. Akármekkora „népi” hagyománya van már ennek a kommentelős dylanológiának, verselemzés helyett talán inkább annak a fickónak a bősz buzgalmához hasonlít ez mégiscsak, aki a hatvanas évek végén Bob Dylan szemeteskukájából próbálta kiguberálni a megfejtést, és annak nyomán végső soron az igazat, mely szerint Bob Dylan talán nem is Bob Dylan, hanem a CIA és mindenféle még sötétebb, titkos hatalmak foglya már.

Be is csukom a Chrome-füleket, dolgozom inkább. Szavak és ritmus, prozódia és szavak és szavak megint, miközben szól persze a zene is a fejemben. The hour is getting late – hallom ezeregyedszer is Dylan-hangon –, és világos már: nem elég az sem (ószövetségi kontextusban pedig anakronisztikus is), hogy mikor az óra üt; a fate viszont (this is not our fate) talán mégsem annyira végzet, azt talán a sorssal is elég lesz megfeleltetni, de akkor meg új rím kell majd ide is…

Itt tartok most. Lapzártakor nem lehetett tudni még, átveszi-e Bob Dylan a Nobelt. Babilon bukása hírül hozatott, de a versben még csak közeleg a két lovas. És vadmacska mordul, oroszlán is lehet, igen.

Neked ajánljuk

A bizonytalanság tudománya

  • Fekete Émi

Betlen Anna a nemváltoztatás és transzmozgalom kritikusaként minősítette a nemi egyedfejlődésről, az interszexualitásról, valamint a nemi átalakító kezelések egyes egészségügyi kérdéseiről szóló írásaimat. Bírálata szerint „nagyrészt fikciókra, tisztázatlan, átgondolatlan állításokra” alapoztam tételeimet. 

Az örök másodikok

  • Nagy István

Hiába számít Wales legsikeresebb együttesének a Manic Street Preachers, a top pozíció eddig csak egyszer, a This Is My Truth Tell Me Yoursszal jött össze nekik a brit albumlistán, és annak is már 23 éve.

Ismétlő órák

  • Bacsadi Zsófia

1921. szeptember 27-én született Jancsó Miklós, a magyar mozgóképkultúra sokat vitatott főalakja. Legfőbb ideje, hogy utánanyúljunk, amíg nem távolodik túl messzire.

Kosztümben

  • TPP

A Füst Milán-regény adaptálásával régi álmát valósítja meg a hosszú kihagyás után a filmezéshez a fesztiváldíjakkal elhalmozott, Oscar-jelölt Testről és lélekről című filmmel visszatért, ekként nagyobb s drágább tervek megvalósítására jobb eséllyel pályázó Enyedi Ildikó.

Álljunk meg egy szóra!

  • Novák Piroska

Husz Ágnes keramikusművész 1994 óta él és dolgozik Japánban. A Tomeishi-projekt, egy nemzetközi színtérre tervezett utazó kiállítás tavaly debütált Tokióban. A budapesti helyszínre érve az anyag már olyan friss és helyspecifikus darabokkal is bővült, amelyek a nyáron készültek Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Stúdióban.

Szörnyeink

  • Rádai Andrea

Ritkán fordul elő, hogy epikus mű színházi adaptációja nem hagy hiány­érzetet maga után. A Káli holtak ilyen, sőt a feldolgozás bizonyos értelemben meg is haladja az alapjául szolgáló regényt, de legalábbis megoldásokat kínál a szöveg vélt vagy valós problémáira.

„Két évig pihentem”

  • Csáki Judit

Lassan negyven éve a Katona társulatának tagja. Most leg­újabb bemutatója, a Káli holtak kapcsán kérdeztük a hosszú szériákról, a pihenésről és a színház szerepéről.

„Remélem, vicces”

Humor, irónia, szokatlanság keveredik az alakjában. Kaposváron végzett, tagja volt Bodó Viktor társulatának, majd szabad­úszóként számos – főleg független – produkcióban dolgozott, amelyek közül talán A halál kilovagolt Perzsiából volt a legki­emelkedőbb. Útkeresésről, stand-upról, és az egykori SZFE-ről is beszélgettünk.

„Mintha egy démon”

  • Szentgyörgyi Rita

A római székhelyű NoGravity Company alapítója egyedülálló összművészeti előadásokat hoz létre saját fejlesztésű színházi gépek és koreográfiai technikák segítségével. A társulat a megújult Budapesti Őszi Fesztiválra, a Dante halálának 700. évfordulójára tervezett Infernóval érkezik, hogy háromdimenziós koreográfiával, repülő táncosokkal és káprázatos jelmezekkel repítsenek el minket a barokk kor illúziószínházába.