Barna Imre: Pont fordítva

Nekem a Balaton

  • Barna Imre
  • 2014. április 14.

Egotrip

Megtanultam olvasni. Nem sokkal később úgy döntött a család, hogy ideje elkezdenem a némettanulást is. Kaptam egy kemény fedelű, vékony könyvet. Ismerős képek és értelmetlenül egymáshoz tapasztott betűk voltak benne: Es war einmal... Hogy Hófehérkéről szól a történet, azt persze hamar kitaláltam.

Meg hogy a háromszögkalapos ember csakis a vadász lehet, aki futni hagyja Hófehérkét, egy szerencsétlen őzikét öl meg helyette, és annak a szívével tér vissza a gonosz mostohához. De az a halandzsa!

Tötete - betűztem hüledezve.

És itt fel is adtam. Kamu az egész, suhant át a fejemen. Tötete.

Később mégis levelezni kezdtem Jochennel, a lipcsei fiúval. Lieber Joachim, kezdődtek a leveleim. Az övéi pedig: Lieber Emerich. Az Emerich én voltam. Ami a leveleket illeti, néhány hasonlóan udvarias mondat után már következett is a búcsú: Nun möchte ich schlie§en. Az életem viszont nagy kanyart vett. Azon kaptam magam, hogy fordítom, amit üggyel-bajjal látni, hallani, gondolni próbálok. Magamat. Probléma lettem, azaz kiindulópont a megoldáshoz, a végeredményhez. Az pedig nem más, mint az Emerich nevű tüzes magyar fiú, aki harapva eszi a zöldpaprikát. Vagy máshonnan nézvést: a magyar lánycsapat gyűrűjében Jochen nevű barátjával tollasozó német srác a diási strandon, aki jó pasi, csak a nevetés nem áll jól neki.

És igyekeztem nem nevetni.

Nekünk akkor a Balaton volt a Riviéra. Az Ostsee lapos volt és szürke. Keleti. A Riviérához igazi útlevél kellett volna, az meg nem volt. Annyi baj legyen, legyintett helyettünk a Sanzonbizottság. Utazni szeretek, de majd kibírom - tercelt rá Németh Lehel Felföldi Anikóra (vagy fordítva), Horváth Tivadar a szomszéd idegesítő lemezéről panaszosan idézte untig, hogy Párizsban szép a nyár, Koós János egy kicsi római lányra emlékezve közölte büszkén: olaszul én se tudok, magyarul te se beszélsz, a Németh-Felföldi páros pedig még büszkébben vágta ki: nem töröm más szavakon a kobakom. Ez persze nyilván vicc is volt, és újabb húsz évvel később, emlékezetes ellenzéki lakáskabaréi egyikén Dalos Gyuri pláne vicces célzattal idézte fel az ilyen "útlevélpótló táncdalokat", de a vérkomoly lényeg még a kora 80-as években sem változott. Hogy van egy lefordítandó eredeti, egy probléma tehát - a Riviéra, Párizs, Róma, mi magunk -, amit meg kell oldani. S hogy ez a probléma bizonyos értelemben kellemetlen is, a megoldás viszont (Az egész nagyvilág nekem te vagy!) megnyugvást, sőt boldogságot hoz.

Dalos persze nagyon is törte más szavakon a fejét, akárcsak én. Belőlem időközben, épp ezért, (ford.) és (szerk.) lett, ő viszont végül fizikailag is átültette magát Bécsbe, majd Berlinbe. A 80-as évek végén, a strahleni műfordítókollégiumban mindazonáltal felfigyelt egy tárgyra, mely azzal kecsegtetett, hogy az akkor már történelminek ígérkező változások küszöbén haszonnal forgathatja majd itt is a magunkfajta. A forgatás szó szerint volt értendő: a tárgy ugyanis a Phrasen-Dreschmaschine nevet viselte, és három papírkorongból állt, tíz-tíz szóval a korongok mindkét oldalán, valamint egy kartontasakból, mely a korongokat közrefogta, és amelynek három-három kukucskálóján ily módon kétszer ezer (vagy a két oldal kombinálásával összesen akár nyolcezer) háromtagú "konzervatív", illetve "progresszív" kifejezést lehetett tekergetés útján megjeleníteni. És az az ötletünk támadt akkor, hogy honosítjuk ezt a szerkentyűt; és mindjárt el is neveztük Szócséplőnek.

A honosítás amúgy klasszikus műfordítói feladatnak tetszett, mely jól szemlélteti majd a jól ismert dilemmát. Hogy ugyanis mit kell fordítani? Szavakat-e, vagy funkciót? Az nyilvánvaló volt, hogy az előbbit szélsőségesen példázó Karinthy-féle megoldás útja ("...s szólt a holló: nevem Mór") ezúttal nem lesz járható. Az a reményünk azonban, hogy a másik megoldástípus viszont mértékletesen alkalmazva is célra vezethet, elhamarkodottnak bizonyult. Szép és kiváló orosz fordító-kolléganőm, Jelena Kosztyukovics például sikeresen adott egyházi szláv Biblia-idézeteket A rózsa neve középkori bencés szerzeteseinek szájába, nekünk ellenben rá kellett jönnünk, hogy a konzervatív/progresszív ellentétpárnak - KREATIVE INNOVATIONSFLEXIBILIT€T, illetve UNERSCHÜTTERLICHE ZUKUNFTSBEWUSSTHEIT - magyarul egyelőre nemhogy a KREATÍV INNOVÁCI"S FLEXIBILITÁS kontra RENDÍTHETETLEN JÖV'TUDAT, de jóval lazább megoldások sem feleltethetők meg. A mondott kétféleségnek itt ugyanis az egyik pillanatban még az állampárti, illetve az ellenzéki duma ellentéte kellett volna hogy megfeleljen (SZOCIALISTA ÉRTÉK'RZÉS kontra EGYESÜLT MAGYAR SZABADSÁG), de mindjárt a következőben valami egészen más, követhetetlen, népnemzeti-reformkomcsi versus csak azért is progresszív, ugyanakkor antikomm., ugyanakkor liberálbolsevik izé. Maradt tehát a katyvasz: nekünk a Balaton, nekem a Gellérthegy. A magyar narancs, mely.

Aztán néhány évvel később mégiscsak megcsináltuk. A mi szócséplőnk korongjainak nemzeti/konzervatív, illetve szociál/liberális oldalaira ráadásul már tizenhat-tizenhat szó került, hogy az eszközzel így az eredetinél jóval több, 2x4096=8192 szólamot, a két oldal kifejezéseit kombinálva pedig akár 32 768 frázist is képezni lehessen. RENDÍTHETETLEN TÖBBSÉGI TRAGÉDIÁ-t és MÉLT"SÁGTELJES GERINCŰ FELEMELKEDÉS-t, illetve ZSID"-KERESZTÉNY MONETÁRIS TÖRÉSVONAL-at vagy ALULR"L JÖV' EUR"PAI MÁSSÁG-ot. És azt hittük, hogy ezzel akkor meg is volnánk: hogy helyrezökkent az idő. Hogy vannak tehát, hogy is ne volnának, a konzervatív, illetve a progresszív magyarok - a csacsi öreg bal meg a jobb -, akik mindenféle hülyeségeket is beszélnek persze, de mi jól az orruk alá dörgöljük ezeket. És 1994 tavaszán, a Mozgó Világ mellékleteként a mi hazánkban is kaphatóvá, megvehetővé és forgathatóvá vált a magyar Szócséplő. Sőt, néhány év múlva, a digitális korszak beköszöntével a netre is felkerült, és ott azóta is forgathatja bárki.

De haszonnal-e vajon?

Az sajnos már 94 nyarán-őszén felderengett, hogy az idő bizony mégsem nekünk dolgozik. A JELZÉSÉRTÉKŰ JOGÁLLAMI KIHÍVÁS megvalósulni látszott ugyan, de az EZERÉVES GYÖKERŰ IGENLÉS útjába akadályok gördültek; és mire mégiscsak elhárultak, úgy úsztak a helyükbe egészen más, nagyon praktikus, de egyre gyorsabban avuló szavatosságú és mind besorolhatatlanabb műszavak, mint papírmasé-szentkorona a Dunán. Később kiderült, hogy A HAZA NEM LEHET ELLENZÉKBEN, másrészt viszont ELKÚRTUK, minekokáért végül is kitört a FÜLKEFORRADALOM, és győzött a CENTRÁLIS ER'TÉR. Az analóg szócséplés napszámosai titkos spin doctorokra cserélődtek, konzervatív és progresszív honfitársaink képzelt menetoszlopait pedig a MAGYAR EMBEREK magyar erőt sugárzó falanxa váltotta fel.

Húsz éve Dalos Gyuri valószínűleg bolondnak nézett volna, ha azzal állok elő, hogy vegyük fel szavaink sorába a REZSIHARC-ot is. Ma ez persze nem volna kérdés. De hová, milyen nevű oldalra tennénk, és mi lenne az ellenpárja? A fiók mélyére kotrok, veszem elő a muzeális eredetit, a huszonöt éves Phrasen-Dreschmaschinét, hátha ihletet kapok. Néhány éve - tudom meg Gyuritól - Frazomlat néven a horvát változata is elkészült. Megmarkolom, fölébe hajolok, forgatom, működik. Milyen kár, hogy németül van ez, gondolom. Tötete.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.