Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Célunk: a magyar növekedés

Egotrip

A cím plágium. Orbán Viktor tartott e címmel beszédet 2011 decemberében. És valóban: hogyan függ össze a gazdasági növekedés a politikai sikerrel? Távolabbról kezdem.

A Matolcsy-terv a második Orbán-kormány nagy jobboldali-nacionalista-voluntarista társadalom- és gazdaságpolitikai programja, amely adócsökkentéssel, szabályozási változtatásokkal és fejlesztési forrásokkal a nemzeti burzsoázia, a (gyerekes) gazdagok és a dolgozó felső középosztály elosztási pozícióját volt hivatva javítani. Tette ezt politikai öncélként, de abban a reményben is, hogy az átrendezéssel gazdasági növekedési potenciált szabadít fel, s ennek révén olyan pluszbevételekre tesz szert a költségvetés, amelyekből előbb-utóbb be lehet tömni az adócsökkentés ütötte lyukat. Ha ez sikerült volna, akkor az állam nem kényszerül az egyensúly fenntartása érdekében népszerűségét azzal rombolni, hogy a szegény és - legalább részben - az államból élő többség vállára rámolja át azokat a terheket, amelyeket a gazdagabbak nyakából levett. A program annak tudtával készült, hogy lesz időbeli eltolódás: biztosan nem azonnal indul be a vágyott növekedés. A keletkező, reményei szerint átmeneti rést a kormány egyszeri intézkedésekkel tervezte betömni: eredetileg kölcsönnel, majd a brüsszeli "nyet" nyomán a külföldi tulajdonú vállalatokra kivetett különadókkal és a magánnyugdíj-megtakarítások einstandolásával.

A gazdaságot figyelők előtt hamarabb, a nagyközönség számára az IMF-hez való visszaoldalgással nemrég vált világossá: a Matolcsy-terv megbukott.

Szerintem három okból.

Egyes részeit még a célt elfogadva is bűnösen rosszul rajzolták meg, és így próbálták, próbálják megvalósítani is.

A terv megalapozatlan volt: sose vette figyelembe azt, amit az adók és szabályozási változások hatásáról az elméleti és az empirikus közgazdaságtan tud (erről lásd korábbi, Scharle Ágotával közös írásunkat: Vak vagy bátor? A Fidesz adócsomagjáról, Magyar Narancs, 2010. november 4.).

Végül és leginkább: a másik nagy orbáni projekt, a kötcsei centrális erőtér terve már önmagában is ártott a gazdasági növekedésnek. Aki nem hallott volna még róla: a kötcsei terv a politikai intézményrendszer (alkotmány, választási törvények, sajtótörvények, igazságszolgáltatás, független állami intézmények) olyan és olyan mértékű átalakítása, mely a demokrácia (ha nem is a liberális demokrácia) formális jegyeinek többségét megőrzi, de a Fideszt egy domináns párton alapuló pártrendszer egypártjává teszi, amit alternatíva híján sok cikluson át újraválasztanak. A liberális demokrácia leépítése lehetővé tette ugyan a költségvetési lyuk adósságnövelés nélküli befoltozását (még egyszer: a magánnyugdíjak államosításával és különadókkal), de a jogi és intézményi garanciák felszámolása a befektetők számára kiszámíthatatlan szabályozási környezetet teremtett, ami drágább államadósság-finanszírozáshoz, tőkekivonáshoz és lassabb növekedéshez vezetett.

Az, hogy a magyar gazdaság lassabban nő, és a magyar költségvetés drágábban finanszírozza adósságát, mint akármelyik regionális versenytársunk, elég nagy baj. De van-e baloldali vagy liberális öröm az ürömben? Vajon a gazdasági növekedés megrogyása a Fidesz ellen fordítja-e a szavazókat? Remélhetjük-e, hogy a Matolcsy-terv kudarca a következő választásokkor szükségszerűen maga alá temeti a kötcsei projektet is?

Ez a remény leginkább azon a hiten alapuljon, hogy a lassabb növekedés, az elapadó költségvetési bevételek pótlására kivetett újabb adónemek és sarcok miatt a választók elkergetik azt, akit felelőssé tesznek a gazdaságpolitikai kudarcért. Az Orbán-kormányt.

De igaz-e, hogy a választók mindenképp megbüntetik azt a kormányt, amely rosszul teljesít a GDP-növelés frontján?

A kérdésnek economic voting és political business cycle címkék alatt komoly politikai gazdaságtani irodalma van. Lássuk tehát a választ közelebbről.

Először is három elméleti ellenérv.

Egy. Miért is érdekelné a szavazót, hogyan teljesített a kormány az épp véget érő négy év során? Azt már nem veszi vissza senki. Az ésszerű szavazó esze nem a múlton jár, hanem előre tekint, és azt próbálja kiókumlálni, hogy a következő ciklusban ki hogyan fog teljesíteni. (De hol van az ésszerű szavazók tömege?)

Másodszor: ugyan miért lenne a szavazó biztos abban, hogy a gazdasági növekedésért vagy annak elpuskázásáért épp a budapesti kormány felel, és nem a gazdaság öntörvényű, politikusoktól független mozgása, a szomszéd államok és Németország konjunktúrája, vagy épp az EU vezetői? És ha már eldöntötte, hogy a kormányt tartja hunyónak, vajon melyik pártot büntesse (vagy jutalmazza), ha koalíció van kormányon?

A harmadik ellenérv pedig a következő. A gazdaságnak több mutatója van, és kormányra is - elvileg - különféle ideológiát valló pártok kerülhetnek. Egy olyan (például középjobb) pártot, amely az infláció letörését ígéri, akkor is sikeresnek tartanak a választói, ha a gazdasági teljesítmény nem nő gyorsan, viszont sikerül leállítania a pénzromlás ütemét. Egy zöld pártot akár jutalmazhatnak is a választói azért, mert sikerült megakasztania a gazdasági növekedést.

E fenntartások jogosak. Mindazonáltal szorgos politikatudósok és közgazdászok évtizedek óta statisztikai eszközökkel is igyekeztek megmérni, vajon inkább szavaznak-e a választók a gyorsabb növekedés után a hatalmon levőkre. Nos, mit mondanak a számok?

Egy viszonylag friss szakcikk (Brender, Adi, and Allan Drazen: How Do Budget Deficits and Economic Growth Affect Reelection Prospects?, American Economic Review, 2008/5.) más, korábbi tanulmányokkal egybecsengően úgy találja, a gazdasági növekedés statisztikailag jelentős mértékben növeli az újraválasztás valószínűségét - de csak fejletlen országokban. A fejlettekben a hatás statisztikailag jelentéktelen - ezekben, úgy tűnik, a gazdasági növekedés kevésbé lényeges, mint számos más megfontolás, amikor az urnához vonulnak a szavazók. Vagy épp kevésbé hiszik el, hogy a kormányaik fújják a fellendülések és recessziók passzátszelét. Vagy azt nem hiszik, hogy a kormányzó párt múltbeli teljesítménye garancia lenne arra, hogy a jövőben is ügyesen alakítja a gazdaságpolitikát.

Mi a mintában szereplő 74 ország közül a legfejlettebb fejletlenek között vagyunk. Azaz Matolcsy kudarca a politikai gazdaságtan szakirodalma szerint is rossz hír a Fidesznek. Ha hiszünk az ilyesfajta ökonometriai számításoknak, elszúrt gazdaságpolitikája, melynek mindnyájan isszuk a levét, valamennyire csökkenti annak a valószínűségét, hogy újraválasztják.

De mérget azért ne vegyünk rá. Egy fejlett országban a választót nagyon sok minden jobban motiválja, mint az ország pár százalékos gyarapodása: a politikai kommunikáció, saját értékrendszere, társadalmi helye, ismerőseinek véleménye, a politikai alternatívák vonzereje.

És annyira fejletlenek azért nem vagyunk.

Neked ajánljuk