Kutatói és publicisztikai pályafutásom során sokat kritizáltam már bankjainkat. Előbbi minőségemben legutóbb akadémiai doktori disszertációmban mutattam rá a hazai bankverseny néhány, az ügyfelek számára hátrányos vonására. Többek között arra, hogy bár a bankpiac egészét minősítő modellszámítások megfelelő versenyviszonyokat tükröznek, a lakossági betétek és fogyasztói hitelek árazása során a jó pozíciójú bankok monopoljáradékhoz juthattak, aminek az ügyfelekre háruló terhe az elmúlt években megközelítette az éves GDP fél százalékát
Most, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) minapi jelentése ürügyén engedtessék meg nekem, hogy a banki magatartás helyett a magunkét, banki ügyfelekét kritizáljam. Bár a lakáshitelezés versenyszempontú vizsgálatának eredményeit összegző (a gvh.hu-n olvasható) jelentés végső konklúziója szerint egyik piaci szereplővel szemben sem indokolt a versenyfelügyeleti eljárás, a jelentés sok fontos megállapítást tesz. Így például azt, hogy az átlag-fogyasztók nagy része a legteljesebb körű és részletes tájékoztatás mellett sem képes átlátni a jelzáloghitel felvételével hosszú távra vállalt kötelezettségeinek lehetséges következményeit. Még azt sem mindig, hogy az esetleges szerződésszegés (nemfizetés) akár a jelzáloggal terhelt ingatlan elvesztésével, családja kilakoltatásával járhat.
A hatásos verseny feltétele a jól tájékozott, megalapozottan választani képes fogyasztó - szögezi le a GVH jelentése. Amivel azt sugallja, hogy hiába állnak fönn a verseny feltételei a lakáshitelezés kínálati oldalán, hiába tapasztaljuk, hogy a bankok törik magukat értünk egymás alá kínáló kamatokkal, gyorsabb ügyintézéssel, kisebb dokumentációs igénnyel, ha mi magunk képtelenek vagyunk arra, hogy az összes begyűjthető információ ismeretében és az összes lehetséges következmény felméré-sével válasszunk. Még olyan ügyben sem (lakásvásárlás), amelyre életünk (mi több, felmenőink) megtakarítását tesszük fel.
Pedig a GVH szerint a lakáshitelpiac - a jogszabályi előírások következtében - jól átlátható: megismerhetők a versenytársak kondíciói, minthogy az általános szerződési feltételek (köztük a kamatok, díjak) nyilvánosak, azokat az ügyfelek számára nyitott helyiségben kifüggesztik. Még inkább igaz ez más, "egyszerűbb" banki termékek piacára: a betétekre, az áruvásárlási és folyószámlahitelekre, hiszen a bankokat törvény kötelezi arra, hogy az összevethetőséget segítő mutatókkal (egységes betéti kamat - EBKM, teljes hiteldíj - THM) hozzák nyilvánosságra kondícióikat.
Mindennek ellenére azt kell gondolnunk, hogy valami nem stimmel. Hogy a csudában lehet már ötödik éve (még most, az egyébként agyament ötletből fakadt banki különadó mellett is) a bankrendszer a magyar gazdaság sikerágazata? Hogy lehet az, hogy miközben sem visszaélésre alkalmas piaci erőfölény, sem összejátszó magatartás nem mutatható ki, vagyis a banki ügyféllel nincs kibabrálva, a bankok maguk mégiscsak betegre keresik magukat ezeken az ügyfeleken?
A bankok első félévi teljesítményéről számot adó, a pszaf.hu-n elérhető felügyeleti jelentésből kiderül, hogy a hitel- és betéti kamatok közötti különbségből származó kamateredmény annak ellenére sem csökkent, hogy jócskán mérséklődtek a pénzpiaci kamatok. Holott sokan korábban éppen a magas kamatszinttel magyarázták a - versenypiachoz képest túlzottan - széles marzsot, például azzal, hogy az alig kamatozó látra szóló betéteken annál nagyobbat kaszál egy bank, minél magasabbak a pénzpiaci kamatok, hiszen attól, hogy ő keveset fizet nekünk folyószámla-egyenlegünkért, azt kihelyezve minimum a jegybanki alapkamatot bekasszírozhatja. (Ez a szokványos tranzakció az év eleji 9,5 százalékos alapkamat mellett többet hozott a konyhára, mint az év közepi 7,5 százalékos.) A jegybanki alapkamat csökkenését a bankok oly módon követték, hogy a betéti kamatok a hitelekénél gyorsabban, illetve hamarabb csökkentek, növelve a kamateredményt.
Bármire jut is a banki versenyt vizsgáló hivatal és kutató, a nyers számok azt tükrözik: lehet eső, lehet hó, az ügyfél által fizetett kamatokból és jutalékokból származó eredmény banki eszközökhöz viszonyított aránya a hazai bankrendszerben igen nagy stabilitást mutat (2001 óta 5,3-5,4 százalék között van). A hatékonyságjavulás haszonélvezői egyelőre nem a banki ügyfelek, hanem az évről évre növekvő profitokat bezsebelő tulajdonosok.
Hiába nincs erőfölényes helyzet a bankok között, hiába nincs összejátszás és más versenykorlátozó magatartás, hiába észleli ma már az ügyfél maga is mindinkább, hogy a bankok vetekednek a kegyeiért, mégsem érezheti nyeregben magát. Talán bennünk lenne a hiba?
Igen, bennünk is. Mi, akik oly gondos mérlegelés alapján választjuk ki reggeli joghurtunkat, téli cipőnket vagy háztartási ketyerénket, igencsak nagyvonalúan bánunk pénzügyeinkkel. Mindenki, akinek innen-onnan származó jövedelme bankszámlára folyik be, vegyen egy mély lélegzetet, és tegye fel magának a következő kérdéseket: mikor nézte meg utoljára, hogyan kamatozik a számlaegyenlege? Mennyi idő után, illetve mekkora számlaegyenleg láttán döbbent rá, hogy már rég le kellett volna kötnie pénzét, vagy más módon kellett volna magasabb hozam után néznie? Mikor próbálta a nyomtatott vagy elektronikus gazdasági sajtóban (például Világgazdaság, Napi Gazdaság, HVG) összehasonlítani a különböző bankok kondícióit?
Hogyne volna bennünk is a hiba! Miközben egy maffiózó rutinjával választunk adókímélő módozatokat, időnként ma is gyermeki hiszékenységgel állunk a pénzügyi szolgáltatók ajánlatai előtt, s bevesszük, hogy nekünk is jó lehet az, ami nekik. Pedig ez nem szex: ez kőkemény biznisz. Gondolkodott már azon, hogy miként érheti meg egy hitelezőnek, hogy 0 százalék kamattal nyújtson önnek (és más jöttmenteknek) áruvásárlási hitelt? Amikor autót lízingelt, kiszámolta-e, hogy ez mekkora éves kamatot jelent a készpénzes vásárláshoz képest? És belegondolt-e abba, hogy mit jelent az, hogy a tulajdonjog a futamidő végéig a lízingcégé marad? Egy előretekintő kérdés: ha beindul a lakáshitelezés lízingváltozata, amit most ter-veznek a bankok, akkor tisztában lesz-e azzal, hogy a törlesztés késedelme esetén immár bírósági hercehurca nélkül kirakhatják önt és b. családját a sajátnak hitt, valójában a hitelező tulajdonában lévő lakásból?
Végül engedjék meg nekem, hogy szubjektív tapasztalataim alapján, botcsinálta lélekbúvárként javasoljak néhány, a gondatlanságunk mögöttesének feltárását segítő kérdést. Érez-e gombócot a torkában (szorítást a gyomrában, mellében stb.) akkor, amikor be kell lépnie egy bankfiókba valamilyen ügyét elintézni? Képes-e az ön elé tett szerződés szövegét követni és tartalmát megérteni, mielőtt aláírná azt, vagy csak úgy tesz, mintha elmélyülten olvasná, pedig feje zsongásán, füle zúgásán kívül aligha képes másra figyelni?
Ha sok az igen válasz, jobban teszi, ha valamely családtagjára bízza a bankügyek intézését.
