Várhegyi Éva

Ekotrip

Csodavárás

Egotrip

Beköszöntött a november, de a beharangozott csoda elmaradt: nem vált kámforrá a lakosság devizaadóssága. Egy újabb adósmentő tákolmányt sebtében átnyomtak ugyan a parlamenten, de mivel a jogszabály beterjesztői nem egyeztettek a bűnbakszerepbe állított bankokkal, megint csak látszatmegoldás született. Hiába próbálják például a tartozások részleges elengedésére bírni őket az állami garancia megvonásának fenyegetésével, ha a bankok ezt eddig sem vették igénybe. Így viszont kérdéses, hogy az árfolyamgát megnyitása a 90 napon túli hátralékkal rendelkezők előtt mennyivel bővíti a konstrukcióba belépők körét.

Már csak azért is, mert a törvénymódosítás kidolgozói láthatóan még az MNB felmérésére sem voltak kíváncsiak. Abból megtudhatták volna, hogy az árfolyamgát jelentette segítséget éppen az alacsony jövedelműek veszik a legkevésbé igénybe; feltehetően azért, mert rajtuk a törlesztőrészlet 20-30 százalékos csökkentése sem segít már. Hasonló ok miatt nem várható, hogy a már 3-6 hónapja nem fizetők tömegesen belépjenek a rendszerbe. A devizahitelesek hitegetése csak arra jó, hogy gyengítse a törlesztési fegyelmet. Ezt támasztja alá az MNB által közzétett felmérés is, mely szerint az árfolyamgáttól ódzkodók negyede azért nem vette igénybe a konstrukciót, mert jobb adósmentő csomagra várt.

Az adósságeltüntetés csodáját eddig nem a lakossági, hanem az önkormányzati devizahitelek terén prezentálta a mindenható szerepében tetszelgő kormányfő. Ott viszont nem kicsinyeskedett a kormány: tokkal-vonóval átvállalta az árfolyamgyengülés hatására felduzzadt adósságot. Nem méricskélte, melyik polgármester miért vitte a bevételekhez képest túlméretezett adósságba a települését, ki tette ezt szükséghelyzetben, a napi túlélés biztosításáért, és ki csupán valamely presztízsberuházás finanszírozása érdekében - amivel annak idején még borsot is törhetett az államadósság csökkentésén munkálkodó, a politikai paletta ellentétes oldalát képviselő kormány orra alá. (Az eladósodási hullám idején, 2005 és 2008 között a szoclib kormánnyal szemben többnyire fideszes önkormányzatok álltak.)

Tavaly év végén és az idei első fél évben kétezer önkormányzat 690 milliárd forintos tartozását vállalta magára az állam. Az adósság döntő hányada a kétezres évek második felében devizaalapon felvett hitelekből, illetve kibocsátott kötvényekből származott. Az Állami Számvevőszék jelentéseiből az is kiderült, hogy egy részük (így például a Lázár János vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat) spekulatív pénzügyi műveletekre is felhasználta a kapott kölcsönt. Az év elején a nagyobb települések adósságát csak részlegesen vállalta magára a kormány, most novemberben azonban Lázár, immár a Miniszterelnökség államtitkáraként, bejelentette: február végéig minden magyar település hátramaradt tartozását átvállalják, összesen 420 milliárd forint értékben. A 2014-es költségvetési évet így már minden magyar önkormányzat adósságmentesen kezdheti meg. "A kabinet arra számít, hogy ezt követően a helyhatóságok az ott élők életkörülményeinek javításával és a települések fejlesztésével foglalkoznak" - tette hozzá az államtitkár, amivel implicit módon azt is állította, hogy az eddigiekben mással foglalkoztak.

Közgazdaságilag kétségtelenül egyszerűbb az önkormányzatok adósságát egy tollvonással eltüntetni, mint a devizahiteles háztartásokét. A helyhatóságok tartozása eleve része az államadósságnak, így ha a központi költségvetés átveszi, azzal nem rontja a magyar állam hitelezői megítélését. Ha viszont a háztartások magánadósságának egy részét átvállalná a kormány, rögvest megemelkedne az államadósság, ami az állampapíroktól elvárt hozamok növekedéséhez vagy a forint árfolyamának gyengüléséhez vezethetne. A bankok bűnbakká tételének politikai szándéka mellett ez is oka annak, hogy a kormány ódzkodik komolyabb pénzügyi szerepet vállalni a devizaadósok problémájának rendezésében, és a terheket inkább a bankszektorra hárítja.

Politikailag persze az önkormányzati adósságátvállalás is hasonlóan necces, mint a devizahitelesek terhének az adófizetők közösségére hárítása. Hiszen ez az adósság sem válik köddé, csak ezután nem az adott helyhatóságoknak kell előteremteniük a törlesztés forrását saját városuk, községük polgárainak kontójára, hanem az adósság terhe egyenletesen terül szét az ország összes lakosára. Joggal kérdezhetik Biharszentszékkékkút (és más települések) polgárai: miért ők fizessék meg Zalakunmajsabogdány (és más települések) adósságát. És fordítva.

Nem is értem, miért nem lett botrány az önkormányzati adósságok tömeges - jövő tavaszig teljes körűvé váló - átvállalásából. Az 1110 milliárd forintnyi tartozás elengedése jókora tehertől mentesíti az erősen eladósodott helyhatóságokat, miközben pluszterhet jelent a nem vagy kevéssé eladósodott települések polgárai számára. Ha jól megkapargatjuk a dolgot, akkor a joggal való visszaélés bűnét is felfedezhetjük. Bár egy 1996-os törvény valóban módot nyújt a fizetésképtelen helyi önkormányzatok adósságának rendezésére (átvállalására), az akkori törvényhozók álmukban sem gondolhatták, hogy valamely későbbi kormány a teljes önkormányzati adósságtömeg eltüntetésére használja fel a jogszabályt.

No persze korántsem szívjóságból teszi ezt a mai kormány, hanem azért, mert paternalista hevületében nem csupán a helyi ügyekről (oktatás, egészségügy) való döntések jogát vonja magához, hanem egyúttal a helyi döntések felelősségét is. Ezzel (visszamenőlegesen) gyámság alá helyezi az önkormányzatokat, ami beleillik a hatalom központosításának folyamatába. Az adósságok átcsoportosítása nem sokban különbözik a tulajdonviszonyok átszabásától, hiszen az adósság voltaképp negatív tulajdont jelent. Ahogyan az Orbán-kormány egy tollvonással magáévá tette a magánpénztári nyugdíj-megtakarításokat, most az önkormányzatok adósságát vonja magához.

A hatalommegosztásra fittyet hányó kormány mindenhatóként léphet fel az állami territórium határain belül, szabadon rendezhet át (pozitív és negatív) tulajdonokat: vagyonokat és adósságokat. Időnként a magánszférába is megpróbál behatolni. Most éppen a devizahiteles háztartások ügyében próbál nyomást gyakorolni a független bíróságokra: a Kúriát akarja rábírni arra, hogy jogegységi döntéssel nyisson utat a szerződések visszamenőleges érvénytelenítéséhez. Ezzel végképp taccsra vágná a már többszörösen megsebzett jogbiztonságot.

A kormányfő a jogállamiság utolsó bástyája, a bírói függetlenség ellen indított most támadást. A Kúria polgári kollégiumának vezetője már korábban jelezte ugyanis, hogy a devizahitelek társadalmi problémáját nem lehet jogi úton orvosolni. Mégis tőle vár csodatételt a választóit hitegető Orbán. Magam inkább a kormányzati nyomást leküzdő civil kurázsira szavaznék - még ha az ilyesmi csodaszámba megy is már Magyarországon.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.