Várhegyi Éva

Ekotrip

Nemzeti Szatócsbolt

  • Várhegyi Éva
  • 2014.10.18 13:09

Egotrip

Amit nem tilt törvény, azt szabad. Ezzel a meglepően liberális érvvel hág a Magyar Nemzeti Bank több százmilliárd forintnyi közpénz nyakára, amelynek zömét – Matolcsy György szavai szerint – a „mára meghaladott neoliberális tanokat” felváltó saját közgazdászképzésre fordítja.

Az sem jelez kisebb meghasonlást, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját megalkotó, majd kinevezése után az MNB-t is ennek szolgálatába állító elnök éppen a jegybanki függetlenségre hivatkozva növeszti elképesztő méretűvé intézménye társadalmi felelősségvállalási programját, amellyel – a neki kedves tanok terjesztése mellett – az államadósság finanszírozását is segíti.

Nem csupán összegében fújja fel elődei milliós-tízmilliós költségvetésű szakmai programjait tízmilliárdos nagyságrendűekké, de tematikájukat is olyan területekre terjeszti ki, ahol megkérdőjelezhető a kompetenciája. Honnan veszi a bátorságot a monetáris politikáért felelős vezető, hogy hivatalból minősítse a hazai közgazdaság-tudományt és közgazdászképzést, és hatalmas közpénzből a saját ízlésére formálja? És egyáltalán: kitől kapott felhatalmazást rá, hogy százmilliárdokat fordítson az MNB a feladatkörébe nem tartozó célokra? Ekkora összegről normális országokban a parlamentek döntenek, a szakmai kérdéseket pedig az autonóm felsőoktatási és tudományos intézményekre (minősített egyetemek és kutatóintézetek) bízzák.

(Mielőtt más vetné a szememre, magam hozom elő: 2008 és 2013 között kuratóriumi elnöke voltam az MNB kezdeményezésére a „széles lakossági rétegek pénzügyi tájékozottságának növelésére” létrehozott Pénziránytű Alapítványnak, amely elsősorban a Pénzügyi Oktatási Programba bekapcsolódó középiskolák tanárainak nyújtott szakmai és anyagi segítséget. Az MNB az induló vagyonhoz ötszázezer forinttal járult hozzá, és évente 30 millió forinttal támogatta az alapítványt; a kuratórium tagjai és elnöke tiszteletdíjban nem részesültek.)

A jegybanki vezetésnek többszöri nekifutásra sem sikerült meggyőző indokot találnia meghökkentő költekezésére. Az MNB-t csupán arra hatalmazza fel a törvény, hogy a felügyeleti bírságból származó bevételét pénzügyi szakemberképzésre és kutatások támogatására költse, ám az idén ennek százszorosát (becslések szerint 200 milliárd forintnyi ingatlant és kápét) adják át a bank Közgondolkodási Programját megvalósító alapítványoknak, amelyek ráadásul a törvényben megnevezett célokon túlmutató (például „geopolitikai tudásteremtést ösztönző”) feladatokat is ellátnak. Hiába mondja erre a jegybanki vezetés, hogy az alapítványok a kapott vagyon nagy részét állampapírokba fektetik majd, ezzel csak ront a dolgon, mivel az állam monetáris finanszírozását kifejezetten tiltja a törvény. Persze éppen ezt a tilalmat kerülték meg az alapítványok közbeiktatásával, jóllehet azok is jegybanki irányítás alatt maradtak.

De különben is: kinek mi köze hozzá? Az MNB a kormánytól független, önállóan gazdálkodó intézmény; tevékenységi kereteit a jegybankról szóló törvény határozza meg, amely nem tiltja, hogy társadalmi felelősségvállalási programot valósítson meg – közölte az MNB még áprilisban az Index cikkére reagálva. Meg azt, hogy a törvény csak a bírságbevételek felhasználását köti meg, márpedig az MNB a maga termelte nyereséget fordítja ezekre a célokra, a független jegybank pedig azt tesz a nyereségével, amit akar.

Csakhogy a jegybankok pénzügyi függetlenségét éppen azért követelik meg, hogy tevékenységüket ne a nyereségszerzésnek rendeljék alá, hanem kizárólag a törvényben meghatározott célokat tartsák szem előtt. Az MNB elsődleges feladata az árstabilitás fenntartása, ennek veszélyeztetése nélkül kell támogatnia a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitását és a kormány gazdaságpolitikáját. A bank mai vezetése azonban – törvényi felhatalmazás nélkül – új célt teremtett magának: az MNB nyereségessé tételét. A májusban készített „alapokmány” szerint a jegybank arra törekszik, hogy „a központi költségvetésnek ne keletkezzen (…) pénzbeli megtérítési kötelezettsége”, „fenntartható pozitív eredmény esetén” pedig a bank szabadon dönt eredménye felhasználásáról.

A „fenntartható” kitételből látszik: az alap­okmány készítői maguk is érezték, hogy a nyereségtermelés célja keresztezheti az MNB törvényes feladatait. A jegybank eredménye ugyanis egyáltalán nem tükrözi a monetáris politika minőségét – ez a fő oka a pénzügyi függetlenségének, és annak a rendelkezésnek, hogy veszteségét a költségvetés köteles megtéríteni. Kellő politikai kultúra mellett a jegybankban keletkező nyereséget épp ezért nem költik el házon belül: vagy tartalékolják a későbbiekben várható veszteségek fedezetére, vagy osztalékként befizetik a tulajdonos államnak, hogy aztán a pénz felhasználásáról a parlament dönthessen.

Nagyszabású kiköltekezése mentségéül azt hozza fel a jegybanki vezetés, hogy egy csomó pénzt spóroltak a nagyszabású kamatcsökkentésen. Való igaz, a másfél évvel ezelőtti jó öt százalék helyett ma már alig két százalékot kell fizetnie az MNB-nek a bankok nála elhelyezett betéteire. Csakhogy az előbb-utóbb elkerülhetetlen kamatemelésen meg bukni fog az MNB, pláne a nulla kamatú növekedési hitelprogram újabb kiterjesztése mellett, amire indokolt volna tartalékolni. Még többet kereshetett a jegybank a kamatcsökkentés árfolyamgyengítő hatásán: a korábban 260-280 fo­rintért megvásárolt eurót az idén átlagosan 310-ért adhatta el az államnak az adósságfinanszírozáshoz kapcsolódó devizaigénye kielégítésére. A leértékelődött forint mellett persze az állam költsége is nagyobb, ami már önmagában is elég indok volna rá, hogy az MNB ezt a „talált” pénzt neki mint tulajdonosának fizesse be, és ne saját alapítványokba és ingatlanokba fektesse.

Meg aztán gondoljunk bele: ha ilyen szélsőséges módon értelmezi az MNB mai vezetése a jegybanki függetlenséget, akkor előbb-utóbb akár egyfajta Nemzeti Szatócsbolttá is átalakulhat az intézmény. A nemzeti dohányboltok is kezdetben csupán a dohányértékesítés monopóliumát kapták meg, aztán, mit tesz isten, a kormány szép lassan mindenféle más termékre is kiterjesztette jogosítványukat. Az MNB már most is efelé tendál azzal, hogy a pénzkibocsátás monopóliumát „érték­őrző” műkincsvásárlással, profittermelő célú ingatlangazdálkodással és a „mára meghaladott neoliberális iskola tanait, tévedéseit” felülíró képzéssel egészítette ki. Miért ne bővíthetné még tovább a tevékenységi körét? Kellő találékonysággal lehet módot keríteni arra, hogy további területeket vonjanak ki a parlament hatáskörébe tartozó, ezért nyilvános vitára kerülő költségvetésből. A helyükben én a közoktatásba nyomulnék be, hiszen a „közgondolkodás” fejlesztését az alapoknál a legjobb elkezdeni.

Neked ajánljuk