Tandori Dezső: (e név alatt az Ex

Emmá

  • 2002. május 23.

Egotrip

1. Csakugyan "az elbeszélés nehézségei"

Még a mesét csak szeretnénk. Az elbeszélést. De azt, hogy aki mesél, aki elbeszél, az olyan hosszan dumál itt nekünk, nehezen viseljük el. Ez az elbeszélés igazi nehézsége.

Könnyű volt Beckettnek. Ahogyan ő érzékelte a világot (bár hát ki tudja, hogyan!), inkább bővítenie kellett a dolgon, hogy abból valami elbeszélés kerekedjék. (Hülye szó épp itt.)

Leghúsosabb műve, a "Krapp", magyarul Az utolsó tekercs, igen, a Krapp´s Last Tape is legföljebb milliméterekkel toldható meg. Ahogyan Chandlernél a világirodalom legcsodásabb búcsújeleneteinek másika. Mikor Marlowe hagyja elmenni "a szar Terryt", de a szíve mélyén azt érzi: jaj, utána kellene szólnom, jöjjön vissza. Ám a léptek elkopognak a folyosón.

És Krapp csak mered maga elé, ahogy valószínűleg bánja, hogy a Nagy Szerelem sem kellett neki. "Az elbeszélés nehézségei" írójának közelije mondta: azt nem érti csak, miért épp a szerelem volt az a fájó visszahozhatatlan, az, amiért kár volt. Hát van benne valami.

(Ha már itt tartunk: nekem a harmadik nagy búcsújelenet sem A kis herceg sztorijának vége, de még a különben csudás Micimackó-elköszönés se, hanem a Karamazovok-béli: Kátya képes a szibériai száműzetésbe vonuló Mityának, ráadásul ott épp a börtönben azt mondani: "A szerelem elmúlt, Mitya...", vagy ilyesmi. Jó, hát az ő dolguk ez is.)

Az elbeszélés igazi nehézségei: minden ember dolga, gondja és némi baja is, aki elbeszél, mesél. Merthogy: mintha vagy a vicc, a sujtás, a lajbi-dísz, a "tárca", az aktualizálás stb. lenne a sikk ma, vagy hát a slágerekben a márcos édelgés-érzelgés, netán a kattogás; avagy pediglen a történet, úgy, ahogy tényleg volt, csak akképpen volna - volna! - érdekes, ha tényleg érdekes, ha az lehet, vagyis ha minden részletében elmeséljük.

Ez aztán, mondom, a gond-baj.

Az addig szép és jó, hogy magunk is viccelődünk: hajdani (alig használt) álnevünkkel, hogy "Emmá Nyóc", de miért nem élhetünk vele itt? Mert amiről beszélünk, éppen hogy nem "nyóc", nem tökmindegy nekünk stb. Hanem, urambocsá, már a Narancsban nehogy érzelegjünk, fontos.

Valójában a következő szerkesztési "elvet" (vagy befuccsoló szándékot, de korántsem elvtelenséget) akarnók itt négy folytatásban érvényesíteni: miért nem mondható el a történet valóban?

S nem okvetlenül, merthogy "sok lenne úgy". Miközben az sem érvényes, hogy "a kevesebb a több". Azért nem mondható el a történet - és ezzel minden végkövetkeztetést előrebocsátottam -, mert nincs honnét kezdeni. Nem a lekerekített, regényes történetekre, a (végső soron) kitalációkra gondolok. Nem. De hogy miért nem mondható el az a legegyszerűbb képlet, izé, mit-tudom-én-mi, micsoda és hogyishívják, az egész szent szar, az, ami és ahogy volt. (Feltételezve, ókonzervatív módon, és akit ez idegesít, csapja is oda ezt a cikket rögtön, feltételezve, mondom, hogy az elbeszélni-igyekvő valóban tudja, tudhatja, "mi vót". Ha nem, hát annyi és tényleg nyóc.)

Jelige lenne: Ne hidd, hogy vagysz, ne hidd, vógysz, mondja inkább, emmá nyóc. Egy nagy Jókai-mondás lehetne akármi bablevesben ez.

Más az elbeszélés, más a szereplés. A visszamenőleg átírt történelem rémröhejképét időzi, ha ilyet mondunk: elátkozzuk a pillanatot is, mikor teljes elvonultságunkat megtörtük, aztán színpadra léptünk, performerkedtünk etc. Vicc. Nincs olyan, mondom, ha a csillagokat leátkozzuk a rögök cafka életadójára, akkor se, hogy "mi lett vóna, ha". Meg hogy "nem kellett vón". Nincs. Ha nagyon egyenlíteni akarunk, próbáljuk belemagyarázni a jelen személyes helyzetünkbe (közhelyzet az kicsit, de nem azonos a kettő!), hogy szart ér, emmá nyóc. Szereplés, színpad nélkül is. Az elbeszélés nehézségeinek puszta megléte révén már.

Hogy becketti, például. Bár levesebb, húsosabb, levelesebb, fa-belesebb, zaftosabb, kalandosabb, esetlegesebb... folytatható. Nincs hogyan utaznod valahová. Helikopteren nem visznek... borzalom is lenne. A repülés semmiféle részletét nem vállalod már. A vonaton rettegsz, beülnek fülkédbe, holott te a várost is úgy járod, hogy elhagytad kocsmáidat, ragacsosnak látod pultjukat, falukat, untat és viszolyogtat a tapéta, a társalgás, a mindig-ugyanaz állítólag-más. Nem akarsz az étkezőkocsiba se ülni. Nem akarsz utazás előtt rosszul aludni, nem akarod túlinni, túlnyugtatózni magad, nem akarsz a két kurta nap után, a hazajövés előtti éjszaka megint rosszul aludni, két napig otthon roncs lenni... ne folytassuk. (Ezt ne.)

De kérdezzük meg: elbeszéltünk-e ezzel bármiféle történetet? Nem. Holott szerettünk volna megértetni valakikkel valamit. Az érdeklődőkkel legalább. Ám olyan hosszú telefonbeszélgetések adódnak abból, ha effélét mesélnél... vagy csonka hülyeség, ha még ezt sem tudod elbeszélni, aztán ott kezded, hogy: "Jaj, Fetyun Petovics, galambocskám, mikor a kr.-i kormányzóság prov. székvárosában csak a múltkor is..." Mi volt csak a múltkor is? Átmentél a proszpekt napos oldaláról az árnyékosra? Elfelejtettél benézni az optikushoz? Amiért aztán nem láttál a szemedtől, mikor a monitoron a bukmékerek meghirdették a következő futamot? Milyenek voltak a macskakövek megint? Hogyan fájt, szó szerint, a hasad? Miért tudtad, hogy erre egy 0,04 kiskonyak nem lesz elég, hanem jön megint napestig a bor? Legföljebb a szokásosnál kevesebb. Mi a szokásos? Mennyi a kevesebb? Miért jön?

Miért befolyásolta egész napi tevékenységedet - és ha a négy sorozat érdemi része ez lenne csak! akkor se mesélnénk el vele semmit! -, hogy a macskaköves ulicába bemenni vágytál, kérdezheted Galosz Galankovics galambocskádat, miért, kedveském, na, mit gondolsz? Elment a vallomásos kedved, jó, stilizálhatod az ügyet; de nincs a vallomás, a fikció és a stilizáció között valami más utacska, határjárás-lehetőség? Hogy elmondd, mit jelentett az a furcsán zöldes szakállú közeg, egyenruhás tiszta rendőr küllemű illető, aki egy rossz helyen parkoló autóst büntetett épp? Mit jelentett, mikor a dél-afrikai Fairwell második versenyének előrejelzésében a monitoron a (nyelvedre fordítva) Tiszta Rendőr nevű lovat egész jó pénzt ígérő favoritesélynek láttad, hogyan gondoltad, hogy súgás volt, a lét tiszta beszéde az a furcsán zöldes szakállú közeg pár órája, hogy isteni rendelés volt a macskakövekre átmenned... mit ér ez az egész, ha két kötetben elmeséled is, mert galambocskám, Tájfun Ulkovics, tudnod kéne, itt a kr.-i kormányzóságban én hogyan hallgattam súgásra először, a lét tiszta lóbeszédére, dikáztam kilógó lólábát stb. - és akkor te még mindig azt mondhatnád, mit ér neked, mi a szart érdekel téged az egész?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.