Eörsi István
A börtönökben huszonnégyóráztak az őrök, így hát két garnitúra váltotta egymást. Az egyik mindenütt rosszabb volt, mint a másik. A kevésbé rosszat jónak neveztük. "Holnap a jó váltás jön" - mondogattuk a szerencsétlenebb napokon. Sőt mi több: a jó váltáson belül némely őrünket elneveztük "jó"-nak. "Ez egy jó smasszer" - mondtam én is valamelyikre Vácon, 1957 júniusában. "Persze hogy jó - felelte erre Karesz barátom, az egykori sztahanovista -, ennek a zsírjában kéne megsütni az összes többit."
Ezt a történetet hangulati bevezetőnek szánom, nem pedig analógiának. Egyetlen politikust sem szeretnék megsütni, és még a legkövérebbek zsírját sem rotyogtatnám tepsiben. Kétségtelen azonban, hogy a pártok irányítói között többnyire vannak áporodott illatú személyiségek, akik tetteikkel bármikor igazolják hírüket, és olyanok is, akiket a viszonylagos jóság nimbusza vesz körül. Kádár például mindig tartott maga körül nála ellenszenvesebb figurákat, egyrészt hogy rájuk háruljon a népszerűtlenebb intézkedések ódiuma, másrészt hogy a lakosság az Első Férfiút tekintse kisebb rossznak. Elképzelhető, hogy a jelenlegi miniszterelnök ezért tartja az unterolhatatlan Simicskát, akinek legkisebb zsebébe is belefér Orbán papa bányája, példának okáért. A "jó fideszesek" közül is hadd említsek meg egyet, a legeszesebbet, Urbán Lászlót. ´ a fáma szerint vagy azért nem lett tavaly pénzügyminiszter, mert alkatából hiányzik Járai Zsigmond - hogy is mondjam tapintatosan - gerincpróbáló simulékonysága, vagy azért, mert mindenáron meg akart szabadulni Princz Gábortól, mielőtt még a miniszterelnök rászánta volna erre magát.
Ez az Urbán, akinek zsírjában senkit sem szeretnék megsütni, a börtönbeli "jó" őrök sorsára jutott, vagyis elvesztette szememben nimbuszát. Nem mintha butaságot mondott volna. Arra hívta fel okosan politikus társai figyelmét, hogy ne firtassák már, ki kapott közülük kedvezményes hitelt a Postabanktól. Ily módon ugyanis lejáratják a lakosság szemében a teljes politikai nómenklatúrát, holott - és most következik az érv, amely elkedvetlenített - a személyi kedvezmények együttesen sem haladják meg a Postabank veszteségeinek egy százalékát. Magyarán: Princz Gábor kliensei, pártállástól függetlenül, a Postabank csataterén tegyék le a fegyvert, és segítsék egymást a pici galádságok eltussolásában, mert különben mindnyájan besározódnak.
Legalább harminc éve lobog bennem a megvetés az efféle érvelés iránt, mely mennyiségi mutatókkal takarja el a minőségi problémákat. Enyhítő körülmény ebben az összefüggésben az egy százalék? Örülnünk kell tehát annak, hogy a politikusok és a politizáló értelmiség jelentős része bagóért korrumpálható? Vagy ha érzékenyebb lelkűek irtóznak ettől a szótól, akkor: bagóért is letéríthetők a makulátlanság ösvényeiről? Minden befolyásos ember tudja, hogy befolyásolási potenciáját vásárolja meg a jólelkű bankigazgató az adófizetőket megkárosító kedvezményes hitellel. Ez önmagában - mint erre a szocialisták rögvest felhívták a figyelmet - nem ütközik okvetlenül jogszabályba. A közéletünket elviselhetetlenné tevő pici galádságokat vagy mennyiségi szempontokkal, vagy jogi hivatkozásokkal mentegetik. Enyhítő körülménynek tekintik, ha valaki jogsértés kockázata nélkül jut immorális haszonhoz. Ennél a pitiségnél még a lopott útlevéllel álingatlant vásárló bűnözőket is többre becsülném, ha nem hatalmi pozíciójuk segítségével tartanák távol csínytevéseiktől a törvény őreit.
Azon mérhető a közélet romlottsági fokozata, hogy miként alakulnak konfliktushelyzetben a moralitás és a legalitás erőviszonyai. Az üzleti tisztesség fontosabb társadalmi érték az üzleti (és bank-)titoknál; de egy lenge erkölcsű vezetőréteg kieszközölheti, hogy e titkok a tisztességtelenséget is védőszárnyuk alá vonják. A mennyiségi érvelés pedig, a "mindössze egy százalék" azt sugallja a tisztességtelenségről, hogy szóra sem érdemes. Szerintem viszont társadalmi értelemben ez az egy százalék fontosabb a többi kilencvenkilencnél. Azt mutatja, hogy a pártállami funkcionáriusok által hátrahagyott hatalmi űrben berendezkedő kuncsaftok felfüggesztik elveiket és elkötelezettségeiket egy-egy bőkezű bank kapujában. Viszonylag kevés pénzért teszik ezt? A matematikai arányok indifferensek a társadalmi erények szempontjából. Aki erkölcsi-politikai dilemmákat matematikai érvekkel semlegesít, az alantas célokat öltöztet álracionális köntösbe.
1956 novemberében a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elküldte egy befolyásos tagját Budapestre, hogy megnyugtassa az itteni jugoszláv nagykövetségen megbúvó Nagy Imre-csoportot. Nem tagadható, hogy pulai beszédében Tito elvtárs ellenforradalomnak nevezte a magyar eseményeket; de erről mindössze néhány szót ejtett, ezzel szemben nézzék, elvtársak, milyen hosszan bírálta a Szovjetuniót. Vajon mi több: három sor vagy két teljes hasáb? "Nézze csak - válaszolta Lukács György -, ott állok Londonban a Szent Pál-katedrális előtt, és élvezem az épület csodálatos arányait, kupolájának nagyszabású szépségét, gyönyörű kapuját, és akkor egyetlen kő a fejemre pottyan a katedrális tetejéről, és ettől kezdve engem a hatalmas épület többi része egyáltalán nem érdekel." Ezt az anekdotát ajánlom Urbán Lászlónak. Jó, ha az embernek esze van, de az sem árt, ha gondolkodni is tud vele.
