Azt mondja Stumpf István főminiszter, hogy a sajtó területén nincs esélyegyenlőség, és ezért a kormány alkotmányos kötelessége, hogy pozitív diszkriminációt alkalmazva, vagyis állami pénzek bevetésével felszámolja a konzervatív és nemzeti sajtó történelmileg kialakult hendikepjét. Kíváncsian várom, mikor jelenti majd be, hogy például a sport területén is él alkotmányos kötelességével, vagyis felveszi a harcot a történelmileg kialakult egyenlőtlenség ellen, oly módon, hogy a jobb csapatokból felvásárol néhány kitűnőséget, és azután elajándékozza őket a gyengébb csapatoknak. A történelem és a piac által kialakított erőviszonyokat egy magát nagy ritkán még mindig liberálisnak becéző kormány az állam nyomásgyakorló eszközeivel és visszaállamosítással akarja megváltoztatni a sajtószabadság korlátozása érdekében. És e terv kovácsai még a gazdasági ésszerűség érveivel is előhozakodnak. Megosztják velünk azt a megdöbbentő felismerésüket, hogy új lapok vásárlásával felértékelődik a Magyar Fejlesztési Bank sajtóholdingja, és ezért ezt majd nagyobb összegért lehet privatizálni. Lehet ezzel vitatkozni? Drágábban adhatók el a gombok, mihelyt veszünk hozzájuk nadrágot is.
Stumpf bejelentése csak úgy fordítható le magyar nyelvre, hogy a kormány szívesen tönkretenné és ellehetetlenítené a szocialista és liberális szellemiségűnek mondott, kritikai beállítottságú lapokat, és azután beültetné az őt támogató szerkesztőségeket a gazdátlanná vált infrastruktúrákba. Hiszen milyen más értelmezést adhatunk a miniszterelnök úr nagy nyilvánosság előtt megkockáztatott, meglepő ötletének, miszerint egyesíteni óhajtja, dupla re-etatizáció útján, a Jürg Marquard svájci vállalkozó birtokában lévő Magyar Hírlapot a Napi Magyarországgal, mely a Fidesz-érdekeltségű Mahir tulajdona? E két lap egyesülése olyan képtelen ötlet, mint mondjuk egy teve és egy teknősbéka násza. Mindkét főszerkesztő tiltakozott is ellene, az egyik, mert megértette a terv lényegét, a másik, mert nem értette meg. Csak kormányzati szellemiségű újság alakulhatna ma egy állami bank égisze alatt. Így hát a Magyar Hírlap elkötelezett munkatársai vehetnék kalapjukat, ellentétben a lap munkaeszközeivel, melyek helyben maradnának.
Nem vagyok a Napi Magyarország olvasója, még az ellenem ott közölt mocskolódásokról is csak telefon útján értesülök, egy barátomtól, aki önkínzásból mindent elolvas. Õtőle tudom azt is, hogy a Magyar Fórum főszerkesztője rendszeresen publikál ott. Így hát ez az újság nem lehet a szó európai értelmében konzervatív, mert a Magyar Fórum a két világháború közti szélsőjobboldal hagyományait folytatja, egy olyan hagyományt tehát, amelytől a nyugati konzervatív lapok éppolyan rigorózusan zárkóznak el, mint a baloldaliak. Mégsem mondanék kellő ismeretek híján véleményt a Napi Magyarországról, ha nem faxolták volna el nekem a minap egy képviselő arcképét a lap első oldaláról. Alatta ez az aláírás olvasható: "Eörsi Mátyás. Hazudik és gyáva". Állítom, hogy ilyen képaláírás a Lajtától nyugatra legfeljebb csak kis hecclapokban jelenhet meg. Ennek nincs köze sem nemzeti és keresztény értékrendhez, sem konzervatív szellemiséghez. Ez az eljárás szakmai szempontból gusztustalan, tartalmát tekintve pedig csupán a hiénák és dögkeselyűk etetésére szolgál.
Amikor Orbán és Stumpf urak bejelentik, hogy alkotmányos kötelességük helyreállítani a sajtóban az esélyegyenlőséget, akkor meglévő, jól működő újságok tönkretételére tesznek javaslatot. Esélyegyenlőség tehát akkor jön létre, ha mindent sikerül lerángatniuk a mai kormánypárti sajtó színvonalára. Mert azt azért mégsem remélhetik az említett urak, hogy a lapokkal együtt felvásárolhatják a munkatársak világnézetét, szemléletét és stílusát; hogy a Magyar Fejlesztési Bank által felkínált vételárért az újságcsinálók lelke is állami tulajdonba kerül. Habár ki tudja: esetleg arra gondolnak, hogy sikerért és haszonért mások is tehetnek egy-két meredek fordulatot. Talán mások is hajlandók lesznek megtapasztalni, hogy az a szabadság legmagasabb foka, ha az ember az elveitől is megszabadul.
